Róza szóbazárja
Személyesminek, kinek, miért…
minek, kinek, miért…
minek írok én már
ha elment a hajó
kinek írok én már
ha ’nem írni volna jó’
minek írok én már
elszáll a gondolat
kinek írok én már
ha minden úgy maradt
miért írok én már
magamtól kérdezem
abba is hagynám már
ha /le/fognád a kezem
minek írom én már
a szóbazárom tele
ha hó nélküli tél vár
a hócipőm meg tele
miért írok én már
csak egyszerűségeket
mert ezekért nem kár
ha törli emlékezet
minek írok mégis
a kérdés tán költői
de van egy hipotézis
ugyanazért amiért a világ költői.
/ műfaj: fanyarka ;/
'megbabonáz az élet deleje'
'megbabonáz az élet deleje'
november pásztázza az egeket
duzzadó felhőpihe-párnán
alszanak csillag-gyerekek
ott van az enyém is árván
egyre a földet fürkészi
hol magához öleli a képzelet
s túl a mindenség magányán
nem tudja csak érzi
mi a szeretet
*****
most a számvetés ideje
és a tavaszra kikelő álmok
megbabonáz az élet deleje
nem fog rajta semmi átok
a rég utat enged az újnak
felhőrostán fennakad az idő
a múlt cseppjei csendemre hullnak
s arcomra gördül az elviselhető
*****
Még van egy kis lázam,
de a közérzet már javul.
Nem hiányzott most a nátha,
elkapott mégis, irgalmatlanul.
Hol szedtem össze, ki tudja?
Talán Pesten, Sárváron, vagy máshol,
(a két szputnyik rég bennem landolt
asszem’ a MIR űrállomásról...)
Szeretnék a földön a maradni,
a túlélésben igazán jó vagyok,
s látom, közeleg a téli hakni,
már díszítik a forgószínpadot.
Szájtátva nézem, s hallgatom a meséket,
....................................... téged
"jó éjszakát gyerekek,
álmodjatok szépet" :)
Neki elhiszem
Neki elhiszem
Léleklantom most halk húrokat penget.
Mélyülő csendek kottái
szerteszét hevernek,
rajtuk már Május lépked kábán,
mint aki végre hazaérkezett,
a reményt is magával hozva,
ha egyedül is, s ha árván…
Nehéz út után merészen,
hangosan dudorászva
szívét egészen kitárja;
Harsány-zöld ruhában
üdvözölni a fák eléje futnak
nárciszok mosolyát kötve csokorba,
miközben madárkórus hangol
lázas lármasággal
egy nem-online világban,
hol minden szív-hangszeren
játszani tudnak,
s a gólyák - bár sosem tanulták-
most léleklantomon
megszólaltatják a csend-zenét,
szárnyaik alá bújó fészek-meleggel
befogadnak engem is éjjel,
míg eső-áldás érkezik a széllel.
A várakozás gyermeki örömével
hallom levélrügyek neszét:
csak élni akarnak ők is, szenvedéllyel,
és hallgatni újra meg újra
a megunhatatlan tavasz-mesét:
a mindent megadót, a semmiért…
Ahogy rég, most is Május meséli el,
s neki elhiszem, odavan az életért.
Gazdagság I.-II.-III.
Az első részt is idehozom még egyszer, mert öszetartoznak; tudva, hogy mint versek ezek egyáltalán nem jók, sőt csapnivalók, de talán nem rossz gondolatok; és mivel csak itt, a saját blogomban, sehol máshol én nem írok, nem írtam, nem is antológiázok, nem pályázok, nem küldök be sehová verseket, nem készülök kötetet kiadni, stb. így mindenki megnyugodhat, én pedig lazán megengedhetem magamnak a mégoly gyenge verseket is.. :)
Gazdagság - I.
Itt minden az enyém barátom:
a szívem, a lelkem, a karácsony;
enyém az éjszaka és a nappal,
enyém a szó, mi megvigasztal;
enyém a madárdal, a tücsökzene,
erdők sóhaja, s a csillagok szeme
is enyém, míg bűvöl fényük varázsa,
engem érint a holdfény simogatása;
a csend kiáltása is a tulajdonom,
szavak muzsikáját ma is hallgatom;
enyém a játék, az összes ajándék,
amit kéretlen kaptam és adnék
tovább, nekem nem kell semmi,
elég ha a Napot látom felébredni...
Elvehetik a jövőm, az életem,
csak ami jó és szép történt velem,
azt nem adhatom, az a sajátom:
a múltam, a szerelmem, az álmom..,
de mondd, miféle kincs, miből ha adok,
annál csak több, amit visszakapok,
elképzelem, amint mosolyogsz ezen,
pedig hidd el, nem leszek nincstelen
s ha mindenem odadnám’ is barátom,
örökre enyém marad majd a halálom.
( 2020 12.21.)
Gazdagság - II.
Gazdag vagyok, ha a bánat kincs,
de ne sajnálj, én legalább érzek
valamit abból, ami nincs,
mielőtt átlépek más dimenzióba,
mert eljön úgyis az az óra.
Magammal vinnem semmit
nem kell, összes kincsem
amit szereztem itt hagyom,
már tudom, mit ér a vagyon.
Ha a napmeleget szétosztottam
a földön didergők között,
szelek pár karéjt még a holdból,
lakjon jól minden éhes, üldözött.
Csillag-takaróm megosztom veletek,
szomjatokat oltom tiszta patakból,
a csemetékből növő erdőségeket
esővel áldom, óvom a gazoktól.
Megszelídítem a tomboló szelet,
hagyjon az életnek is élhető teret,
féltett kincseim mind nektek adom,
ha egyszer innen elmegyek.
Megtehetem, hisz tudjátok
milyen gazdag vagyok,
pár hamuban sült szót a parázsban
itt hagyok, hogy lássatok
szikra reményt fellángolni,
még a legsötétebb éjszakában is
tudjunk egymás szemébe nézni.
Azt hiszem, csak ez fontos,
nem a sok fölösleges holmi.
Ne pazarold szitokra, gyűlöletre
életed, ha képes vagy szeretni…
Tér-szívem tágul, ki keres, talál
benne magának helyet;
lehunyt szemem mély tavába
az idő is látta, mikor belenézett:
épp kavicsokat dobált a szerelem,
s a csobbanásokból erőt merített
az örvénylő, merülő emlékezet.
(2020 12. 23.)
Gazdagság – III.
Ma csak egy tiszta lélegzettel,
csak egy dobbanásnyi csenddel,
s csupán a reménnyel vagyok gazdagabb,
mint voltam tegnap, - az idő lám, mit ad,
miközben elrohan lopott szívemmel.
(2021 01. 03.)
Murphy törvénytelenségei
Murphy törvénytelenségei
1. ??
Murphy persze rég megmondta:
„ami el tud romlani, az el is romlik..”,
szent ég! E törvény ma is hatályos még,
na de ilyet..! hát ki gondolta volna?!
Mikor annyi már a törvénytelenség,
a világrend is újra fejtetőre áll,
az ember csak néz, és nem ért semmit,
az ész letérdepel, s a dúlás nyerőre áll,
Óh, hogy is tarthatnám észben, hol-mit
vétettem, amiért ennyi büntetés jár;
élesek a kések, tán mert az idő késett,
a szobrok meg csak várnak csendben,
arra hogy egyszer a világban rend lesz,
… de ugye nálunk minden rendben?
…
2. !!
… Csőtörés utáni tájkép csata után,
rá lágy eső hullt, de pár izgága tetőcserép
keményen landolt lent, megtörve, sután,
az ajtózár erre önhatalmúlag aznap még
úgy döntött, ki nem enged semmiképp,
ő az erősebb, megteheti, „lélek ez ajtón se be, se ki…”
Maradt hát az ablak, - az, amelyik még ép,
de jó, a másikat a biztosító majd fizeti,
bár a vihar szele rút erőszakkal vágta be,
és így az örök szerelmeimet is izibe
„Elfújta a szél” valahová jó messzire…
… Na sebaj, nincs rá többé gondom,
minek is olyan kincs, ami nincs,
ám mivel élni jó, én mégis azt mondom:
(noha nálunk momentán épp gáz sincs…/
küldök egy fityiszt a kedves Murphynek,
csak így törvényen kívül… és üdv mindenkinek!
/ az elmúlt két hét alatti események ’emlékére’, de a laptopom csodával határos mód, még működik…:) /