Róza szóbazárja

Személyes
Rozella•  2024. február 11. 11:06

minek, kinek, miért…


minek, kinek, miért…

 

minek írok én már

ha elment a hajó  

kinek írok én már

ha ’nem írni volna jó’

 

minek írok én már

elszáll a gondolat

kinek írok én már

ha minden úgy maradt

 

miért írok én már

magamtól kérdezem

abba is hagynám már

ha /le/fognád a kezem

 

minek írom én már

a szóbazárom tele

ha hó nélküli tél vár

a hócipőm meg tele

 

miért írok én már

csak egyszerűségeket

mert ezekért nem kár

ha törli emlékezet

 

minek írok mégis

a kérdés tán költői

de van egy hipotézis

ugyanazért amiért a világ költői.


/ műfaj: fanyarka ;/



Rozella•  2021. november 4. 19:34

'megbabonáz az élet deleje'

 

 

'megbabonáz az élet deleje' 

 

 

november pásztázza az egeket

duzzadó felhőpihe-párnán

alszanak csillag-gyerekek

 

ott van az enyém is árván

egyre a földet fürkészi

hol magához öleli a képzelet

 

s túl a mindenség magányán

nem tudja csak érzi

mi a szeretet

 

 *****

 

most a számvetés ideje

és a tavaszra kikelő álmok

megbabonáz az élet deleje

nem fog rajta semmi átok

a rég utat enged az újnak

felhőrostán fennakad az idő

a múlt cseppjei csendemre hullnak

s arcomra gördül az elviselhető

 

***** 

 

Még van egy kis lázam,

de a közérzet már javul.

Nem hiányzott most a nátha,

elkapott mégis, irgalmatlanul.

Hol szedtem össze, ki tudja?

Talán Pesten, Sárváron, vagy máshol,

(a két szputnyik  rég bennem landolt

asszem’ a MIR űrállomásról...)

Szeretnék a földön a maradni,

a túlélésben igazán  jó vagyok,

s látom, közeleg a téli hakni,

már díszítik a forgószínpadot.

Szájtátva nézem, s hallgatom a meséket,

.......................................  téged

"jó éjszakát gyerekek,

 álmodjatok szépet"  :)

 

 

 

Rozella•  2021. május 6. 19:29

Neki elhiszem


Neki elhiszem

 

Léleklantom most halk húrokat penget.

Mélyülő csendek kottái

szerteszét hevernek,

rajtuk már Május lépked kábán,

mint aki végre hazaérkezett,

a reményt is magával hozva,

ha egyedül is, s ha árván…

 

Nehéz út után merészen,

hangosan dudorászva

szívét egészen kitárja;

Harsány-zöld ruhában

üdvözölni a fák eléje futnak

nárciszok mosolyát kötve csokorba,

miközben madárkórus hangol

lázas lármasággal

egy nem-online világban,

hol minden szív-hangszeren

játszani tudnak,

s a gólyák - bár sosem tanulták-

most léleklantomon

megszólaltatják a csend-zenét,

szárnyaik alá bújó fészek-meleggel

befogadnak engem is éjjel,

míg eső-áldás érkezik a széllel.

 

A várakozás gyermeki örömével

hallom levélrügyek neszét:

csak élni akarnak ők is, szenvedéllyel,

és hallgatni újra meg újra

a megunhatatlan tavasz-mesét:

a mindent megadót, a semmiért…

 

Ahogy rég, most is Május meséli el,  

s neki elhiszem, odavan az életért.

 

 

 

 

 

 

Rozella•  2021. január 2. 19:54

Gazdagság I.-II.-III.


Az első részt is idehozom még egyszer, mert öszetartoznak; tudva, hogy mint versek ezek egyáltalán nem jók, sőt csapnivalók, de talán nem rossz gondolatok; és mivel csak itt, a saját blogomban, sehol máshol én nem írok, nem írtam, nem is antológiázok, nem pályázok, nem küldök be sehová verseket, nem készülök kötetet kiadni, stb. így mindenki megnyugodhat, én pedig lazán megengedhetem magamnak a mégoly gyenge verseket is.. :)  



Gazdagság - I.

 

Itt minden az enyém barátom:

a szívem, a lelkem, a karácsony;

 

enyém az éjszaka és a nappal,

enyém a szó, mi megvigasztal;

 

enyém a madárdal, a tücsökzene,

erdők sóhaja, s a csillagok szeme

 

is enyém, míg bűvöl fényük varázsa,

engem érint a holdfény simogatása;

 

a csend kiáltása is a tulajdonom,

szavak muzsikáját ma is hallgatom;

 

enyém a játék, az összes ajándék,

amit kéretlen kaptam és adnék

 

tovább,  nekem nem kell semmi,

elég ha a Napot látom felébredni...

 

Elvehetik a jövőm, az életem,

csak ami jó és szép történt velem,

 

azt nem adhatom, az a sajátom:

a múltam, a szerelmem, az álmom..,

 

de mondd, miféle kincs, miből ha adok,

annál csak több, amit visszakapok,

 

elképzelem, amint mosolyogsz ezen,

pedig hidd el, nem leszek nincstelen

 

s ha mindenem odadnám’ is barátom,

örökre enyém marad majd a halálom.

 

( 2020 12.21.)

 

 

Gazdagság - II.

 

Gazdag vagyok, ha a bánat kincs,

de ne sajnálj, én legalább érzek

valamit abból, ami nincs,

mielőtt átlépek más dimenzióba,

mert eljön úgyis az az óra.

Magammal vinnem semmit

nem kell, összes kincsem

amit szereztem itt hagyom,

már tudom, mit ér a vagyon.

 

Ha a napmeleget szétosztottam

a földön didergők között,

szelek pár karéjt még a holdból,

lakjon jól minden éhes, üldözött.

Csillag-takaróm megosztom veletek,

szomjatokat oltom tiszta patakból,

a csemetékből növő erdőségeket

esővel áldom, óvom a gazoktól.

Megszelídítem a tomboló szelet,

hagyjon az életnek is élhető teret,

féltett kincseim mind nektek adom,

ha egyszer innen elmegyek.

 

Megtehetem, hisz tudjátok

milyen gazdag vagyok,

pár hamuban sült szót a parázsban

itt hagyok, hogy lássatok

szikra reményt fellángolni,

még a legsötétebb éjszakában is

tudjunk egymás szemébe nézni.

Azt hiszem, csak ez fontos,

nem a sok fölösleges holmi.

Ne pazarold szitokra, gyűlöletre

életed,  ha képes vagy szeretni…


Tér-szívem tágul, ki keres, talál

benne magának helyet;

lehunyt szemem mély tavába

az idő  is látta, mikor belenézett:

épp kavicsokat dobált a szerelem,

s a csobbanásokból erőt merített       

az örvénylő, merülő emlékezet.

 

(2020 12. 23.)

 

Gazdagság – III.

 

Ma csak egy tiszta lélegzettel,

csak egy dobbanásnyi csenddel,

s csupán a reménnyel vagyok gazdagabb,

mint voltam tegnap,  - az idő lám, mit ad,

miközben elrohan lopott szívemmel.

 


 (2021 01. 03.)

 

 

 

 

 

Rozella•  2020. június 27. 19:04

Murphy törvénytelenségei



Murphy törvénytelenségei


1. ??

 

Murphy persze rég megmondta:

„ami el tud romlani, az el is romlik..”,

szent ég! E törvény ma is hatályos még,

na de ilyet..! hát ki gondolta volna?!

Mikor annyi már a törvénytelenség,

a világrend is újra fejtetőre áll,

az ember csak néz, és nem ért semmit,

az ész letérdepel, s a dúlás nyerőre áll,

Óh, hogy is tarthatnám észben, hol-mit

vétettem, amiért ennyi büntetés jár;

élesek a kések, tán mert az idő késett,

a szobrok meg csak várnak csendben,

arra hogy egyszer a világban rend lesz,

… de ugye nálunk minden rendben?

 

 

2. !!

 

… Csőtörés utáni tájkép csata után,

rá lágy eső hullt, de pár izgága tetőcserép

keményen landolt lent, megtörve, sután,

az ajtózár erre önhatalmúlag aznap még

úgy döntött, ki nem enged semmiképp,

ő az erősebb, megteheti, „lélek ez ajtón se be, se ki…”

Maradt hát az ablak, - az, amelyik még ép,

de jó,  a másikat a biztosító majd fizeti,

bár a vihar szele rút erőszakkal vágta be,  

és így az örök szerelmeimet is izibe

 „Elfújta a szél” valahová jó messzire…

… Na sebaj, nincs rá többé gondom,

minek is olyan kincs, ami nincs,

ám mivel élni jó,  én mégis azt mondom:

(noha nálunk momentán épp gáz sincs…/

küldök egy fityiszt a kedves Murphynek,

csak így törvényen kívül… és üdv mindenkinek!

 

 

/ az elmúlt két hét alatti események ’emlékére’, de a laptopom csodával határos mód, még működik…:) /