Róza szóbazárja
SzemélyesHa és ha...
Ha és ha...
Ha én festő lennék,
arcodra mosolyt pamacsolnék,
énujjam ecsettel
mázolnám szét és füledig
simítanám a tenyeremmel.
Ha zeneszerző volnék,
lekottáznám szívdobbanásaid,
ritmusukra születne a dallam,
szél röptetné felhőkig hangjait,
hogy majd esőként hűsítse ajkam.
Ha szobrász lehetnék,
anyagba zárnám a pillanatot,
ami megnyitja belső teredet,
megtart egy időtlen mozdulatot,
s az örök-be formázza lényedet.
De ha költő lennék,
soha nem önteném szavakba,
sok sete-suta rímbe, mennyire szeretlek;
Betűt papírhoz köt néma fogadalma,
a vers hallgat, - csak akkor beszél, ha eretnek.
/ valahonnan régből… :) /
Félbehagyva
Félbehagyva
Hatalmas lendülettel fogott neki,
alkotni méltót, illendően istenit,
tudta, szándékát anyaggá teheti,
ideákból gyúrta meg szintjeit.
Fej, kéz, láb, szív, zsigerek és erek,
megvolt mind, de valami hiányzott,
belé lehelte hát az érzékeket,
ám nyilvánvaló, itt Ő is hibázott.
Én sem kaptam többet, csupán ötöt,
pedig többre vágytam már akkor is,
a vélt hatodikkal ma is küszködök,
ha súgja: ’ te legyél a hetedik is’
Megértem Őt, így nem szidom mégse,
belátta, jobbá nem formálható e massza,
belefáradt végül a teremtésbe,
elkezdte, de aztán félbehagyta.
Egyszer talán kedvet kap újra,
(a Teremtő félmunkát sosem végez),
s mint Istenség, önmagát felülmúlva,
magáról vett mintában engem leképez,
de hogy mondjam el Neki, hogy azóta
megtanultam tökéletlennek lenni,
és ha elérkezik egyszer a végső óra,
szégyellnék tökélyben elébe menni...
Költők játékszere :)
Költők játékszere :)
Játszanak velem költők kényre-kedvre,
két énem keverik, mint az ikreket:
egyik csak olvasgat, és mily' szerencse,
hogy csak a másik ír olykor verseket.
A jó öreg William, bár volna mesterem,
s ha úgy akarná, állhatnék színpadon,
játszhatnék sok drámát, és a szerelem
’prolongálva’- volna, mindig műsoron.
Papírmasékból felépülő várak
mégis ellenállnak költők rohamának,
bevenni őket, már-már lehetetlen.
Ne higgyen senki szonettek szavának!
Úgy járhat mint én, de már késő bánat:
élő és holt költők játékszere lettem.minek, kinek, miért…
minek, kinek, miért…
minek írok én már
ha elment a hajó
kinek írok én már
ha ’nem írni volna jó’
minek írok én már
elszáll a gondolat
kinek írok én már
ha minden úgy maradt
miért írok én már
magamtól kérdezem
abba is hagynám már
ha /le/fognád a kezem
minek írom én már
a szóbazárom tele
ha hó nélküli tél vár
a hócipőm meg tele
miért írok én már
csak egyszerűségeket
mert ezekért nem kár
ha törli emlékezet
minek írok mégis
a kérdés tán költői
de van egy hipotézis
ugyanazért amiért a világ költői.
/ műfaj: fanyarka ;/
'megbabonáz az élet deleje'
'megbabonáz az élet deleje'
november pásztázza az egeket
duzzadó felhőpihe-párnán
alszanak csillag-gyerekek
ott van az enyém is árván
egyre a földet fürkészi
hol magához öleli a képzelet
s túl a mindenség magányán
nem tudja csak érzi
mi a szeretet
*****
most a számvetés ideje
és a tavaszra kikelő álmok
megbabonáz az élet deleje
nem fog rajta semmi átok
a rég utat enged az újnak
felhőrostán fennakad az idő
a múlt cseppjei csendemre hullnak
s arcomra gördül az elviselhető
*****
Még van egy kis lázam,
de a közérzet már javul.
Nem hiányzott most a nátha,
elkapott mégis, irgalmatlanul.
Hol szedtem össze, ki tudja?
Talán Pesten, Sárváron, vagy máshol,
(a két szputnyik rég bennem landolt
asszem’ a MIR űrállomásról...)
Szeretnék a földön a maradni,
a túlélésben igazán jó vagyok,
s látom, közeleg a téli hakni,
már díszítik a forgószínpadot.
Szájtátva nézem, s hallgatom a meséket,
....................................... téged
"jó éjszakát gyerekek,
álmodjatok szépet" :)