Róza szóbazárja

Szerelem
Rozella•  2018. február 21. 15:48

szalmaláng


szalmaláng

 

felvillanásnyi időre marad

mint a virágillatú tavasz

kipattanó szeleburdi kamasz 

röpképtelen zöld lételem

színes szó-pihék a légben levitálnak

reménytelen csupasz madárhad

ha repülni tudna de jó lenne

szabadon szerelem-szirteken

csillagok mellé pihenni ledűlne  

de mivel régóta nincsen szárnya

szél hozza szél viszi a világba

mégsincs szüksége másra

csak egy kis szalmalángra

 



 

Rozella•  2017. november 8. 16:37

Moratórium


Moratórium

 

Őrülten konok, valamit mindig akar,

de mindig mást, mint amit lehet,

mintha fülébe egy egész szirén-kar

búgná az édenbe csábító éneket.

 

Nem tudta hol lehet a rejtőző sziget,

tűvé tette érte a föld minden zugát,

lázasan kereste tűzön-vízen át,

végül karnyújtásnyira talált egy lakat-lan szívet,

 

…és mert az érzés önkényes szívfoglaló 

(a valóságérzéke valósággal semmi),

többé ki már nem lakoltatható 

onnan, ahol végleg meg akar pihenni.

 




Rozella•  2017. november 8. 16:00

ÍZlelés


ÍZlelés

 

ízeire szedném

legszívesebben

a szó már itt van

rég a nyelvemen

de mindig ellenáll

szembeszáll velem

a megízlelt

 SZ  E  R  E  L  E  M

mert rögtön íztelen lesz

amint ízekre szedem

 



Rozella•  2017. november 2. 20:24

Dadogó



Dadogó

 

(múlt század eleji, (kb. Juhász Gyulás ) stílusban)

 

Elmondanám, de félek, dadogni fogok,

vagy morzsaként hullnak a suta szavak,

hisz leírták annyiszor szebben, mások,

mégis én vagyok, aki megtaláltalak.

Belevágok, jobb, ha nem gondolkodom,

csak úgy írom, mit szeretek benned,

bár néha már magam sem tudom,

mi az, mit szíved szívemnek megenged…

 

Szeretem benned a határtalan békét,

ami éjjel-nappal őszinte sajátod

és úgy árad belőled a világra szét,

mintha átölelné a földi valóságot.

Szeretem a hangod tenger-nyugalmát,

csitult hullámait lelked rezgésének,

örvényes csended sodró, mély áramát,

mitől elhallgatnak bennem a szirének.

 

Szeretem az arcodon bujkáló mosolyt,

szemed tükör-tavában a felhőtlen eget,

és homlokod bársonyán azt a csillagot,

amint laza mozdulattal szívemre teszed.

Szeretem érezni a száguldást is veled,

és hogy nem félek melletted semmitől,

szeretem a folyton jelenlévő veszélyt,

mikor kacagva futunk el a halál elől.

 

Elmondani nekem mégsem szabadna,

mert a varázslat talán így megtörik,

de szükségem van még a szavakra

s ha nem lesznek, helyükre is szerelem költözik.

Szeretem benned, hogy az egyetlen vagy,

ki saját arcában fürdeti meg arcom,

lényed bennem mindenség-nyomot hagy,

s benne végre magam is szeretni tudom.





Rozella•  2017. október 12. 12:41

Menedék

 

Menedék

 

Az ősz sétálgat ma velem,

kézen fog, szelíden vezet,

valami rejtekhelyet keres,

álomzugos menedéket

télre nekem és neked.

 

Az erdő még színes világa

fölöttünk védő lombkupola,

talpunk alatt íratlan levelek,

borostyán fut lábnyomunkba,

rajta örökzöld erezet.

 

Kószálunk lustán vetkőző fák közt,

hol zsebregyűrt, aprócska neszek

fülbe másznak, csendre intenek,

előlük nincs már hová bújni,

nyár, múlt és szerelem követ...

 

 



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom