Róza szóbazárja
JátékEsőtangó nyakkendőben
Esőtangó nyakkendőben
A lankadó lét ma végre feléled,
megrakott felhőnyársakon kacag,
pácolva, pirítva sülnek nyers nyarak,
friss zápor locsolja, ízlik az élet.
Szertefröcskölte mind a bánatokat,
koccintásra veled csak jó bor méltó,
bíbor fényével megtelik egy mély tó,
magába zárva elmerült titkokat.
Esőkisasszonyt oly’ könnyű szeretni,
párja Pára szerint így szép az élet,
ma csuromvizesen állnak elébed.
Bőrig ázva a kedved nem semmi,
rád sem ismer a nyakkendőd szegény,
tangót táncolsz, s ezt imádom benned én.
(szonettfórum játék)
így szép
így szép
ma nyár zsong
hűs lég száll
nap nem tűz csak szél jár
lomb rejt a perc áll
nem tört még ép
úgy vár mint rég
egy kép
nézd csend fest
kék tó két part
mit híd köt
bölcs ív
pár jó szó
csak
fény leng fenn
és lenn
itt két szem hív
ott te vársz rám
nem múlt
most él
a vágy a dal a szív
nincs más szó
csak te meg én
mondd ki hogy így jó
egy hang bong
nem bánt
nem tép
halk nyár zsong
de várj még
rejtsd a szót
ne mondd ki
így szép
Ááááááá…. :)
Ááááááá…. :)
Tegyünk ékezetet az á-ra
soha ne aggassuk fel a fára!
Faágon megbámulná egy ara,
csípeje rengő, ringó a fara.
Ki választotta e szépséges arát?
Kinek ringatja vajon a farát?
Kelendő a menyecske, magas árát
vőlegénye fizette,.. aztakutyafáját!
Az kutyának faját a családfája
megmutatja, s ha faj, nagy az ő ára!
Vőlegénynek is van pedigrés kutyája,
drágább mint az ara,... aztakutyafája!
képek és képtelenségek
képek és képtelenségek
I.
Táncoló fényfolyó, égi partokon
sötétből születő mágia, örömfoton,
ősdelej varázslat Isten homlokán,
színszűrő nélkül a lélek titokfalán
áttör, mámoros szívembe bevilágít:
sosem látott még ily’ túlzó evilágit.
II.
fehér habok egy viadukt felett
levegőben az élet tartóoszlopai
stabilan állnak engem navigálnak
vitorlákkal elcselleng a képzelet
mormog a szél őrölnek isten malmai
de hunyt szemem látja azt ami
nincs nem volt sosem lehet
Egy római nő
Egy római nő
Régi-új bódék, díszes sátrak sorakoznak
a téren, az augusztusi hőségben
magukhoz húznak és szerfölött
kíváncsian kérdik: mit keresek én itt?
Csábító, színes kelmék között,
ahol válogatok, mintha vennék
valamit, ami enyém volt valaha,
s amit most újra felismernék…
Kirakodva sok kézműves, remek
portékát kínál, hallani alkuk sorát,
az emberek arcán széles mosolyok:
Petronius harsányan ugratja Senecát
'miféle költő, ki nem üli szőrén a lovát!?'
Harcosok, katonák, gladiátorok,
csillognak a pajzsok, s fényes kísérettel
amott maga Claudius császár közelít,
körötte nagy csapat páncélos lovas,
aranyozott bigája se épp ócskavas.
Fehér ruhámban római nő is lehetnék,
nemes szépség, előkelő, karcsú és magas,
hajamban zafír ékkő, rajtam tunika,
s ha így átváltoznék hipp-hopp hirtelen,
az maga volna a nyolcadik ókor-csoda!
Talán nem is venné észre senki sem,
egy római város színes forgatagában,
hogy fibulám alól kivillan a vállam,
hátranézek kacéran, de nem látok senkit,
ki bátor gladiátorként követni merne
engem Savariában; talán nem ismer fel,
hisz kétezer évet fiatalít rajtam az idő,
s nem vagyok neki más, csak egy római nő.