Tévúton

Rozella•  2017. április 6. 09:16

 

Tévúton

/magyar típusú, ironikus, (kissé hézagos) önéletrajz/

 

(Melyik lehetett volna a jó, én tényleg nem tudom,

miért járok egész életemben folyton tévúton?)

 

Kezdjük ott, hogy-bár nem kértem,

a földre nőnek születtem,

apelláta  nem volt, a kiosztott élet-szerepbe

lassan bele-Nőttem, mit tehettem?

Azt mondják, ez a karma,

egész jól viselem, akarva-nem akarva.

 

Majd jöttek mesés ovis évek,

s az első nagy tévedésem:

őt Szőke Barnusnak hívták, haja vörösen lángolt,

ő volt a legelső szerelmem,

s bennem egy nagy érzés tombolt,

de ő nem velem játszott mégsem,

csakis a Pirivel, s ezt máig sem értem,

 

…  és tévedés volt az összes suli,

mert nem tanítottak meg nyomulni,

sőt tévút az egyetem, hiába villogott az indexem,

beleragadt mint a rágógumi minden jelesem,

már nyugodtan a hajamra kenhetem.

Amit tanultam, csakis saját hibámból,

egy láthatatlan szellem még kísért és huhog,

de hiába vádol, csórikám, ő is csak megbukott.

 

A munka nemesítő világa szintén tévútra vezetett,

de rájöttem hamar az aranyszabályra:

a munka mindig az enyém, a gazdagság a másé lett.

Néhány út persze engem is fölfedezett, 

jártam is pár csodás helyen

ámulva, hogy a földön mennyi szépség terem!

A szerelem hűségesen kóborolt velem,

csavarogtunk, mi ketten - ő meg én-, járatlan utakon,

és mire rájöttünk, hogy jól eltévedtünk,

már messze jártunk, tévúton,.. valahol félúton…

 

Én azt hittem, hogyha jó leszek,

szeretnek majd érte az emberek,

vagy legalább valaki ott fenn, rám is figyel,

megsegít és néha ad, ami nincsen,

Ehelyett küldött egy haszontalan készletet,

csak betűkből áll, itt-ott egy ékezet,

szünetek, pontok, egyéb rovás-jelek..,

Most ezekkel kísérletezek, pedig tudom,

megint hová vezet ez.., úgy bizony,

itt téblábolok újra… Tévúton.

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2017. április 7. 15:31

@BakosErika: Köszönöm szépen Erikám!

Szívből gratulálok a pályázati eredményhez, nekem is tetszett a versed! /Ír-magok/ :)

Rozella2017. április 7. 15:26

@Bugatti350: Jobb az iskolában...:) mint az életben...:))

BakosErika2017. április 6. 19:54

vagy legalább valaki ott fenn, rám is figyel,
megsegít és néha ad, ami nincsen...

Biztos, hogy figyel. :)
Rózám, remek lett.

Bugatti3502017. április 6. 10:45

:)) Büszke vagyok rá.... a legelső félévben vidéken.... így aztán jó volt újrakezdeni, a fővárosban.... ! :))

Rozella2017. április 6. 10:38

@Bugatti350: csípem a humorod...: )) és emlékszem erre a remek versedre is.. "az gyüttgondolkodás és az átélt évek elválasztanak?" Ezen még sosem gondolkodtam, de lehet, hogy kellett volna...( nem is tudtam, hogy bukott diák voltál...) Szép napot neked! :)

skary2017. április 6. 10:24

@Rozella: én sosé kérdöm hun tartok :)

Rozella2017. április 6. 10:22

@skary: de aki nem tudja hová indult... az miért kérdezi meg útközben, hogy hol tart... ? :)

skary2017. április 6. 10:18

mindenki eltévedt kutyus
de asszem ezt tudod
de skaryszabály
e iromány
"aki nemtudja hová is indult az sosem tévedhet el :)

Bugatti3502017. április 6. 09:58

Bocs! Elfelejtettem csatolni....ez jutott elsőként eszembe a vers címéről!

Múltamért

Lerágott az idő gyenge fohásszal,
A múltat citálja néha idebent,
Nem látom értelmét, hiába szólnék,
Érthetetlen hangján hamisan üzen.

Lerombolt falaim végleg elkotorja,
Lidérces álmait mindig megkapom,
Kedvetlenül kutatom a múltját,
Sóvárogjon érte silány holnapom.

Tévutat járok, tudom jól, hasztalan,
Temérdek sóhaj szakadhat reám,
Lidércek koldulnák a való-világom,
Velük fogyasztanám esti zöld teám.

Homályba bújik künn a lámpaoszlop,
Esengőn szitál a késő esti lepel,
Alatta egy kivert kutya alszik,
Őt marja a föld, már nem szaladhat el.

Feledés-ezüst a felhőknek színe, hogy
Mások is lássák e szép varázslatot,
Velem tovarepült emlékeink bűne,
Én üszkös hamuként parázslok ott.

Bugatti3502017. április 6. 09:54

vagy legalább valaki ott fenn, rám is figyel,
Kedves Róza! Biztosan pontos adatot mondok, hogy itt is figyelnek, 203-an ! :)) Az együttgondolkodás és az átélt évek, elválasztanak.... talán ott fenn lesz boldog békeidő és tisztább,megbocsájtás is.... Bukott diák-ölelésem ! :)