Róza szóbazárja

Rozella•  2024. április 10. 11:36

Zöld aukción




Zöld aukción                                                       

 

Felfújt felhőkön elüldögél,

nap-közelben melegszik a szél,

erőre kap, újra támad:

„- a tavasz zöldeket beszél,

meddig tűri ezt még az ég ?"

Neki még tombolni volna kedve,

nem készült fel a szellő-szerepre.

Nyárdöngölő rekordok dőlnek sorra,

ha nem vigyáz, elhappolják az orra

elől a legszebben festett tájképet,

ahol eleven minden részlet.

 

Árverés van, nem is akármilyen,

értékes, gazdag aukció...

Utolsó leütés a napfényben,

és máris elkelt minden illúzió,

kalapács alá kerül, ami szép, ami jó,

folyik a licit, de már tudható,

hogy van még bőven eladni való:

vannak itt kertek, földek, tájak és hazák,

melyeken sokan nyerészkedtek,

mert bárhonnan fújt a szél, ők tudták,

mi mennyit ér, sosem veszítettek.

 

Gyorsan kell dönteni most is, aki kimarad,

lemarad,  ha késik a döntő pillanatban.

Nincsen papírforma, csak az idő szalad,

befut a nyár is, az előnye szokatlan,

talán megszerzi a túlárazott napot,

mi egymaga többet ér, mint amit ott hagyott.


Szól a kikiáltó, bíztatja a népet, várva nyereséget:    

’Vegyetek és vigyetek mindent, mohón

az egyszer volt - hol nem volt, zöld aukción! ’




Rozella•  2024. április 2. 11:19

szabályszegő

 

szabályszegő

 

egész éjjel esett szomjoltó

tavaszom szirmokat perget

napfáklya lobbant homlokomra

minden égethető percet

hamuját fák alá teríti

újra hasznosít amit lehet

az óra mutatója dackorszakba ért

nem ketyeg csendes cselvető

mégis felébreszt a miért

az idő örök szabályszegő

 

ezernyi pitypang-nap ragyog

a fű között rejtőző holnapok

csendre intenek hát hallgatok

semmi értelme most szavaknak

inkább némán teszek veszek

átengedem a törtető tavasznak

az irányító szerepet

megfogadom nincs több nőuralom

olykor mégis szabályt szegek

frusztrált gazoknak nem kegyelmezek

 

 

Rozella•  2024. március 24. 10:56

gólyamese


gólyamese

 

ülsz egy burokban

vakon

és bízol a falakban

nagyon

pedig átjár rajtuk a szél

elregél

mindent a gólya helyett

ő csak

végre hazaérkezett

párja is

követi hamarosan

hűséggel

 

javítgatják fal nélküli

fészküket

az átélt rossz időket

felejtik

megpihennek erőre kapnak

örülnek

szélnek napnak köröttük

égbuborék

ami arra jó hogy ki-be

szálljanak

 

 

nem a burokban bíznak

csak magukban

szárnyaik alatt életre kel

és kelepel

a szabad madárhad új

nemzedéke

sosem felejti el hol volt

a fészke

ha kirepül egyszer a kéklő

messzeségbe

 

 

 

 

 

 

 

Rozella•  2024. március 16. 11:23

Sok kis kannibál



Sok kis kannibál

 

Csöndes cseppekben érkeznek,

hűlt helyekre halkan befészkelnek,

csemegéznek terített asztalon,

otthonosan jönnek, mennek.

 

Nem csapnak zajt, ó nehogy

felébresszék a szunnyadó napot,

de feltűnik álmosan, fésületlen,

lánghajából lógnak felhőcsatok.

 

Körülnéz az ismerős fénykörben,

majd zöldülő ágak közé rebben,

aranyát odarejti, mert sok kis kannibál,

foltosra falja a zöldet, s telhetetlen.

 

A lakoma kijár, téli koplalás feledve,

unalmas fűtengert harapnak színesre,

fecske-kék ibolyák, ezer-szín primulák

eképp sokasodnak,.. s köszönik nevetve.



Rozella•  2024. március 10. 11:11

Követés



Követés

 

A képzelt vázlat naivan eltúlzott.

Felskiccelt életre pasztell-halál.

Vasfoga nincs már, rég  kihullott,

most maradék ínyével rágicsál.

 

Lassan emészt fel, - lojálisan

tesz keresztbe  -  ódejófej!

Megint nyerésre áll globálisan,

lehetne máshol, de neki ez a jó hely.

Szétmálló múltak piramisában

illúzió alagutak, rejtett ősvájatok

visznek s visszahoznak, Ramadán van,

 

majd jön újra a Húsvét, az áldott,

mindig új és újabb feltámadások

követik a kozmikus parancsot,

létezések után újabb kihalások…

 

 Nem követem már, - tegyék mások.