Róza szóbazárja

Rozella•  2021. január 14. 22:48

álom-felügyelő

 

álom-felügyelő

 

rátapint a tél jégerére

ott ahol hallható a szívverése

hömpölygő csönd partján állva

senki sem léphet kétszer

ugyanabba a folyóba

szerencsére van sodrása

nem látni hol a vége

nem kell pillantani hátra

másra és nincs kényszer

belenézni a fénybe

vagy felszállni egy hajóra

szabadon magától

repülni rá a jóra

néha egyetlen szótól

testet ölt egy tünemény

éjjel sötét angyalszárnya nő

vigyázó álom-felügyelő  

felhőlakó földi fénylény

kinek férfi kinek nő

reggel életre kelthető valaki aki

mesébe illő s épp ezért hihető

 

 

Rozella•  2021. január 9. 21:59

Miféle nő?


Miféle nő?

 

Ki koldult szerelem után nem sóvárog,

marad inkább a magány hű asszonya,

meghatja egy varjú rekedt szerenádja,

amint szürke télben kopasz fán károg.

 

Mondd, miféle nő, - és Nő-e egyáltalán,

ki elrejti zuhatag haját, nem villant 

karcsú bokát, teste sem sejlik át ruhán,

amelyben örök Évaként kész hódítani,

 

s ígér, mint az alvó vulkán tüzes éjeket,

szeméből a felcsapó láng csontig éget,

de egyetlen mosolyával el tudja oltani,

mert varázslatra képes az, aki szeret…

 

Miféle nő, ha szíve szemérmetlen meztelen,

vacogva, fázva melegszik varjúéneken.

Mondd, miféle nő, kinek csak egy a vágya:

ellobbant éjszakák utáni megkövült láva.

 



Rozella•  2021. január 4. 20:55

Képeskönyv-lapok


Képeskönyv- lapok



1.

 

Ódon illatú, megsárgult papírlapokra

új, tavaszi meséket mintáz a déli szél,

a tél egy ideig nézi, forgatja, lapozza,

nem érti, mégis életre kelti, amit a szél mesél.

 

 

2.

 

Az esték sűrű, fekete gyásztintája

elönti a könyvek tört-fehér lapjait;

oldalaikról haldoklók utolsó fohásza

száll,.. nézd, eléri már a holdat, s napjaid.

 

 

3.

 

Azt a képet nem festettem még meg,

mégis róla szólnak mindig a mesék.

Csak álom-lapokat fűz könyvvé az élet,

a többit a halál a semmibe szórja szét.

 

 

 

 

Rozella•  2021. január 2. 19:54

Gazdagság I.-II.-III.


Az első részt is idehozom még egyszer, mert öszetartoznak; tudva, hogy mint versek ezek egyáltalán nem jók, sőt csapnivalók, de talán nem rossz gondolatok; és mivel csak itt, a saját blogomban, sehol máshol én nem írok, nem írtam, nem is antológiázok, nem pályázok, nem küldök be sehová verseket, nem készülök kötetet kiadni, stb. így mindenki megnyugodhat, én pedig lazán megengedhetem magamnak a mégoly gyenge verseket is.. :)  



Gazdagság - I.

 

Itt minden az enyém barátom:

a szívem, a lelkem, a karácsony;

 

enyém az éjszaka és a nappal,

enyém a szó, mi megvigasztal;

 

enyém a madárdal, a tücsökzene,

erdők sóhaja, s a csillagok szeme

 

is enyém, míg bűvöl fényük varázsa,

engem érint a holdfény simogatása;

 

a csend kiáltása is a tulajdonom,

szavak muzsikáját ma is hallgatom;

 

enyém a játék, az összes ajándék,

amit kéretlen kaptam és adnék

 

tovább,  nekem nem kell semmi,

elég ha a Napot látom felébredni...

 

Elvehetik a jövőm, az életem,

csak ami jó és szép történt velem,

 

azt nem adhatom, az a sajátom:

a múltam, a szerelmem, az álmom..,

 

de mondd, miféle kincs, miből ha adok,

annál csak több, amit visszakapok,

 

elképzelem, amint mosolyogsz ezen,

pedig hidd el, nem leszek nincstelen

 

s ha mindenem odadnám’ is barátom,

örökre enyém marad majd a halálom.

 

( 2020 12.21.)

 

 

Gazdagság - II.

 

Gazdag vagyok, ha a bánat kincs,

de ne sajnálj, én legalább érzek

valamit abból, ami nincs,

mielőtt átlépek más dimenzióba,

mert eljön úgyis az az óra.

Magammal vinnem semmit

nem kell, összes kincsem

amit szereztem itt hagyom,

már tudom, mit ér a vagyon.

 

Ha a napmeleget szétosztottam

a földön didergők között,

szelek pár karéjt még a holdból,

lakjon jól minden éhes, üldözött.

Csillag-takaróm megosztom veletek,

szomjatokat oltom tiszta patakból,

a csemetékből növő erdőségeket

esővel áldom, óvom a gazoktól.

Megszelídítem a tomboló szelet,

hagyjon az életnek is élhető teret,

féltett kincseim mind nektek adom,

ha egyszer innen elmegyek.

 

Megtehetem, hisz tudjátok

milyen gazdag vagyok,

pár hamuban sült szót a parázsban

itt hagyok, hogy lássatok

szikra reményt fellángolni,

még a legsötétebb éjszakában is

tudjunk egymás szemébe nézni.

Azt hiszem, csak ez fontos,

nem a sok fölösleges holmi.

Ne pazarold szitokra, gyűlöletre

életed,  ha képes vagy szeretni…


Tér-szívem tágul, ki keres, talál

benne magának helyet;

lehunyt szemem mély tavába

az idő  is látta, mikor belenézett:

épp kavicsokat dobált a szerelem,

s a csobbanásokból erőt merített       

az örvénylő, merülő emlékezet.

 

(2020 12. 23.)

 

Gazdagság – III.

 

Ma csak egy tiszta lélegzettel,

csak egy dobbanásnyi csenddel,

s csupán a reménnyel vagyok gazdagabb,

mint voltam tegnap,  - az idő lám, mit ad,

miközben elrohan lopott szívemmel.

 


 (2021 01. 03.)

 

 

 

 

 

Rozella•  2020. december 21. 16:39

Tamás :)



Tamás :)


Hogy száll az idő...! S szinte hihetetlen,

hogy nem ő, én lettem ilyen hitetlen... 

Ma megint Tamás.., na persze, ki más?

De ma az olcsó szójáték helyett

eszembe juthatna egy vallomás,

ami  pont a téli napfordulón érkezett,

anno, olyan szépet még nem hallott más,

csak sajnos arra már nem emlékezem,

hogy pontosan mit is ígért nekem…

és hogy is hívták.., ? Mindegy, valamilyen Tamás… :)

 



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom