Róza szóbazárja

 

Áradás

 

alsó kövén ülve

már nem lát dinnyehéjat

a lassú mélyet fürkészve

lelkén hullámzik át a nap

kezéről lecsüngő pillanat

kapaszkodna a jelenbe

mindhiába

mint hallgatag időfolyam

árad a múlt a jövőbe

mellé telepszem

bólint némán

nem vagyok idegen

együtt nézzük

a Duna csillámos hátán

szavak sodródnak 

fölbuknak süllyednek 

a vers papírcsónak

dobálja sodorja az ár

benne hánykódó szívem

őszi reménysugár

mentőöv a vízen

 

https://demokrata.hu/wp-content/uploads/2024/09/arvizbudapestcsutortokvermes4.jpg 

 

Egy haszontalan nap

 

Ma megint nem azt tettem,

amit szépen elterveztem,

talán a masszív, szürke eső

áztatta párává a kedvem.

 

Ma csupa haszontalanságok

lobbiztak teérted sorban,

talán lesz, aki megbocsátja,

hogy nekik is nemet mondtam.

 

Reggel nem bújt elő a nap,

csak a hiányok nőttek nagyot,

s mint az élni vágyó tarack,

nyomták mélyre a tegnapot.

 

Elszántan újból összehívtam

a szomorú szívek parlamentjét,

de hátam mögött összesúgtak,

s leszavazták a naplementét.

 

Bosszúból ma megint loptam

néhány órát a kimért időből,

közben nem furdalt semmi sem,

kiléptem bűnbánó cipőmből.

 

A holdmadár ha kertembe száll,

látja, virágaim őszi ártatlanok,

könnyű csillagpaplant terít rájuk,

álmodják meg nekem a holnapot.

Félbehagyva

 

Hatalmas lendülettel fogott neki,

alkotni méltót, illendően istenit,

tudta, szándékát anyaggá teheti, 

ideákból gyúrta meg szintjeit.

 

Fej, kéz, láb, szív, zsigerek és erek,

megvolt mind, de valami hiányzott,

belé lehelte hát az érzékeket,

ám nyilvánvaló, itt Ő is hibázott.

 

Én sem kaptam többet, csupán ötöt,

pedig többre vágytam már akkor is,

a vélt hatodikkal ma is küszködök,

ha súgja: ’ te legyél a hetedik is’

 

Megértem Őt, így nem szidom mégse,

belátta, jobbá nem formálható e massza,

belefáradt végül a teremtésbe,

elkezdte,  de aztán félbehagyta.

 

Egyszer talán kedvet kap újra,

(a Teremtő félmunkát sosem végez),

s mint Istenség, önmagát felülmúlva,

magáról vett mintában engem leképez,

 

de hogy mondjam el Neki, hogy azóta

megtanultam tökéletlennek lenni,

és ha elérkezik egyszer a végső óra,

szégyellnék tökélyben elébe menni...

 

 

Lejtmenet

(avagy kis falusi Reality, avagy 10 éve még… )

 

Volt egy kis bankfiók,

és működött az automata,

A sarki zöldségesből

eper és málna illata

áradt szét nyaranta;

virágüzlet is volt helyben,

palánták, csokrok, koszorúk,

így, illő sorrendben….

 

Volt egy kedvelt vendéglő is,

remek választékkal,

és volt egy vidám csárda

hangulatos, árnyas terasszal,

Voltak lagzik, esküvők,

ígérték a szebb jövőt…

Két kisbolt már túl sok volna,

minek ennyi egy faluba?

Így hát egyik rég bezárt,

a helyiség üres, gazdáért kiált.

 

Nyílt viszont új masszázsszalon,

úgy két évig elvegetált,

nem kezeltek ott túl sok

szépkorú ideált.

Kellett, mint egy falat kenyér

az éhezőknek, de vége lett

a szép, reményteli időknek.

Végül a masszázs is bezárt,

a házat már eladták,

felújítanak feszt, érintetlenül

csak a kátyúkat hagyják.

 

Lejtmenetben a falu,

de virul a dohánybolt,

végre egy jó, igaz hír,

mit mindenki hiányolt.

Dobozos sör, és műanyag

kis üvegcsékben kotyvalék,

utcára kivitt a fejadag,

mit állva iszik meg a nép.

 

Mint cseppben a tenger

na lám, ilyen a ’fejlett’ nyugat,

mint a mesében:’szakálla volt kender’

csak a mesékben jobb a hangulat.

A valóság torz, a falukép is hamis,

és nem vagyok rá büszke,

hogy megszűnt a kocsma is,

nem most, - sok éve már,

ez a látlelet: "bezár a bazár."

Talán majd tavaszra a határra

kikerül a tábla: ez a falu Zárva!

 

 

 

 

Létkérdés

 

Ha még egy királyfi sem tudta,

honnan tudhatnám én?

Már a kérdés is abszurd most,

a létezés penge-peremén:

„Lenni, vagy nem lenni…”,

Latolgatod, mi jobb?

Amott a titok, vagy itt a tengernyi …  

Átlépve a válasz küszöbén,

már nincs mód mérlegelni.

 

Jóság, szépség, szerelem reménye,

mert a szív szeret… álmokban élni,  

Hagyjuk hát a drámát a fenébe,

a létnél nem abszurdabb semmi.

 

Na és a lélek…? - joggal kérdezheted,

végigszáguldva gyorsuló utadon;

testhez láncolva, - mire épp megérted,

elszáll, - Shakespeare után, szabadon.

https://demokrata.hu/wp-content/uploads/2024/09/arvizbudapestcsutortokvermes4.jpg