Róza szóbazárja

Rozella•  2019. április 14. 21:32

Kertmesék-19/4. Az Ég madarai


Kertmesék  - ’19/4.

 

Az Ég madarai

 

Fogalmam sem volt róla március 30.-án, hogy máris eleven fiókákat nevel az egyik feketerigó pár a nagy csavart fűzfa rejtekén lévő fészekben. Amikor a fiamék megszabadították a dupla törzsű, hatalmas fát az elterebélyesedett hátsó koronarésztől,- ami már a szomszéd háztetője fölé merészkedett, ezért jó pár nagyobb ágat is le kellett fűrészelni róla -, csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy az egyik levágandó, vastag ág tövében rigók fészkelnek.

Szeretem a rigókat, barátságos, kedves madarak és csodásan énekelnek, hozzátartoznak a kerthez. Azt tudtam, hogy több helyen is van fészek, bár nincs állandó helyük, mert ahogy évről-évre változik a kert, ahogy alakul a növényzet, mindig találnak egy-egy nekik legjobban megfelelő helyet. Volt már, hogy a teraszra felfutó sűrű lonc közepébe, vagy a fás szín fölső fagerendájára is építettek esőtől, széltől védett otthont, ami szinte kézzel is elérhető volt, mégis ott tudták biztonságban.

A most felfedezett fészek persze megmenekült. Hetek óta látom, ahogy felváltva hordják fáradhatatlanul az eleséget a fiókáknak. Amint az egyik felnőtt madár megérkezik, szájában a friss falatokkal, odarepül egy közeli ágra, de nem száll rögtön a fészekre, megvárja amíg párja érzékeli a jelenlétét, azután a fészken ülő madár kirepül és a másik azonnal elfoglalja a helyét. Általában 3-4 perc alatt meg is történik a váltás, és ez így megy naphosszat. Napok óta szokatlan hideg van, gyakran eső, és erős szél, de a fiókákat így is folyamatosan etetik, és a fészket mindig védi, vigyázza, melengeti valamelyikük.

Sajnos ma az egyik rigót élettelenül találtam meg a kert közepén, a kedvenc füvező, fürkésző helyén… A tettes ismeretlen,.. de valószínűleg a kutyám, vagy a macskám intézhette el, ősi vadászösztönére hallgatva a gyanútlan csipegető, keresgélő madarat. Szomorú vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a fészekkel, hogyan eteti és óvja meg az immár egyedül maradt szülő a fiókákat, és egyáltalán életben maradhatnak-e ilyenkor… mi fog történni? Vagy már meg is történt…? Nem akarok a legrosszabbra gondolni, de a fészek felől csend van. Láttam ugyan délután arra repülni a madarat, de azt nem, hogy rá is szállt volna a fészekre… Ennyi az élet, törékeny és kiszámíthatatlan.

Virágvasárnap van, sokan már a húsvéti ünnepi készülődésben élnek, de a rigók és a többi madár erről mit sem tudnak. Ők az Ég madarai… hát igen, de nem az isteni manna tartja őket életben, hanem keményen megdolgoznak, megküzdenek minden kis falatért, az életért, a fiókákért… ünnep ide vagy oda… még az életük árán is.

Számít valamit is egy madár élete? Szerintem igen. Báró (az ország kedvenc fehér gólyája) is elpusztult, idén már nem tért haza… Sajnos nem zárható ki, hogy őt sok társával együtt heccből, puszta szórakozásból lőhették le…

A kérdés csak az: ki vigyáz tehát az Ég madaraira? És ki a földön az emberre? Ha tudnám a választ, biztos elmondanám.




 

Rozella•  2019. április 13. 16:59

Mit tehetnék...

 

Mit tehetnék…

 

Április, mint egy szeszélyes tini,

világa olykor csak egyszemélyes,

új mobilján a tavaszt legörgeti,

a szél szavát semmibe veszi,

mert folyton új képeket keres,

a régit unja,.. már nem érdekes.

Zenéhez illesztett hangulattal

vidám szelfi is készül a Nappal,

mert a mosoly mindig jól jön.

Szájtól fülig érő csíz-tapasszal

táncol, viháncol, aztán újra komoly,

s hirtelen felindulásból átölel engem is,

ösztönös, szeleburdi mozdulattal.

Kissé infantilis ez az április,

meghatja pár vonuló felhőgomoly,

ha esőt fakaszt belőle egy emlék,

és én mit tehetnék,… hagyom,

hogy kisírja magát a vállamon.





 

Rozella•  2019. március 5. 22:50

valahol valamikor...


valahol valamikor…

 

valahol valamikor  

elvesztem a tavaszban

senki nem keres már

rég lemondtak rólam

csordultig üres a pohár

de meglepő és szokatlan

ha emeled mégis tele van

hát 'gondold meg és igyál'

a dal kifogyhatatlan

mindig marad pár szólam

az esték csendhangjainál

messze áradó akácillatokban

sírva vigadnak májusok

most hozzájuk indulok

hogy megkeressem magam

halhatatlan pillanatokban

odakísérnek kis széletűdök

terítetlen asztalokhoz s én leülök

a még rám mosolygó szavakhoz

 


/ valahol valamikor majd.., de most mennem kell, vigyázzatok magatokra, el ne vesszetek a tavaszban…:)/

 



Rozella•  2019. március 1. 14:42

Kertmesék 19/3. -Tulipánok


Kert-mesék  - 19/3.

 

Tulipánok

 

Vannak tulipánok is a kertemben.  /Régebben még több volt, de sajnos a kutyukám szeret elheverészni köztük a maga alig 50 kilójával. Értem én, ő is gyönyörködik bennük, csak ő egy kicsit másképp teszi...  A még meglévőket ezért kénytelen voltam egy kis dróthálós kerítéssel körbevenni, hogy megóvjam. Minden évben előcsalogatja életerős leveleiket a kora tavasz, most kb. 15-20 cm-esek, és sokat nőnek napról napra. Imádom, amikor kinyílnak, mosolygóssá varázsolják a kertet, néha szeretném bevinni a lakásba, hogy ott is lássam, arra vágyom, hogy vidítsanak, díszítsenek, mindig a közelemben legyenek, de ott max. két napig élnek, aztán kratty. A kertben, a helyükön legalább 7-10 napig virul minden szál... persze figyelek rájuk, öntözöm őket, de óvatosan csak a tövüket és a levelüket,  ügyelve, hogy ne zúdítsak rájuk egy kanna vizet hirtelen föntről, mert az nem segítene nekik. E tekintetben olyanok, mint az ürgék, valahogy nem igazán kedvelik a nyakon öntést…:)  és nekem figyelnem kell arra, hogy ŐK mit  szeretnének. Este pl. elég korán álmosak, becsukódik a kelyhük, de reggel szétnyílnak újra, sárga, piros, cirmos kis kacagásokkal várják az új napot... és engem. A madaraknak különböző helyeken kis fürdőtálaik vannak, tegnap két feketerigó versenyt lubickolt bennük és láss csodát a kuvasz a teraszról békésen figyelte, lehet, hogy ő is öregszik, nem csak én? /(már elmúlt három éves!) De miért is meséltem el? .. hát csak úgy, eszembe jutott, mert végre tavasz van, 2019 március első napja…:)

 



Rozella•  2019. február 28. 10:50

Kertmesék 19/2 - Csak a fény számít


Kertmesék 19/2


Csak a fény számít

 

Ma nem írok verset, - ez nem is nehéz,

kimegyek inkább a kertbe, metszeni,

a rózsabokor már túl szúrósan néz,

talán sosem fog engem megérteni.

 

Azt hiszi, egyszer elér a napig végül,

ki tudja, fáj-e neki, ha visszavágom?

Ég felé tekintget, tavaszba szédül,

ó, ez csak afféle sárga-rózsa-álom…

 

A metszőollótól mégis megszépül,

új hajtásait hamar, boldogan kibontja,

és remekül megvan a verseim nélkül,

hogy múzsa lett belőle, föl se fogja…

 

Csak a fény számít, a méhek, a lepkék,

a kert, a neki biztonságot nyújtó otthon,

a csöndben keringő csillagszárnyú esték,

... a rózsaillat, ami átsegít a holtponton…

 

  

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom