Róza szóbazárja
GondolatokPuzzle
Puzzle
Lim-lomok, kacatok,
az időfolyam lassú hordaléka,
nem cipelte, lerakta nálam,
ki kéne dobni még ma!
Ki kéne dobnom még ma,
túl sok lett a haszontalan holmi,
csak helyet foglal a szívemben
semmit sem tud már visszahozni,
… de miért pont én tegyem
aki mindezt féltve megőriztem,
inkább valaki jöjjön rögvest,
és tegye meg helyettem!
Valaki, aki szereti a puzzle-t,
az Egészet rakja ki nekem,
mert így lim-lom-darabokban
pont olyan, mint az életem.
Összefüggések
Összefüggések
„Az élet a legjobb tanítómester”- na persze,
ontja a bölcsességeket, - de mindig utólag;
bizony, számtalan tanulság gyűlt már össze:
emitt egy tiszta szó, amott egy piszok rag,
azt hiszem, összetartozhattak régen,
mint dacos némaság a sok beszéddel,
mint sötétséggel a belőle születő nap,
vagy földanyánk magánya az enyémmel.
Mert minden összefügg mindennel,
a csend hang-szálakat kuszál és bogoz,
közben új lármákat szül a vajúdó világ,
és e káoszban a halál vígan letáboroz.
Minden út a májusba...
Minden út a májusba...
A tavasz sétál ma mellettem,
könnyedén lépdel, frissen, üdén,
bekukkant búvó álomzugokba,
lombkupolák tágas rejtekén
fénycseréppel fedett távolokba
pillant, és amit lát megosztja velem:
Arról mesél, milyen szép a végtelen…
Kézen fog, óvva, szelíden vezet,
mintha mindig is így lett volna.
Szólnék, hogy tovább nem mehetek,
de madártrillák csendre intenek,
neszek simulnak lábnyomunkra.
Egyirányú út lesz, én jól tudom,
egyiken sem térünk ezen vissza,
túllépünk minden örömön,bánaton,
szívünk örökzöld dallamokkal tele,
de úgy teszünk, mint akik épp ma
csak úgy véletlenül kószálnak bele
május szerelmes, kitárt karjaiba.
Sebzett galamb
Sebzett galamb
Ma egy sebzett galamb ült a terasz sarkában,
ahol menedéket lelt a fal tövében.
Erősen vérzett. Megriadt tőlem,
mikor a szobából a teraszra kiléptem,
és utolsó erejét összeszedve elrepült…
Vércseppek hulltak, kis vörös tócsa
maradt a nyomán, mint alvadó igézet.
Csak álltam ott, nem tudtam mióta,
számára én lettem a valódi végzet.
Fájdalom, sajnálat, szégyen kavargott bennem,
hogy kínját még tetéztem, és nem segíthettem.
Nem bízott bennem, ösztönnel menekült,
de meddig bírhatta és hirtelen hová tűnt..?
Nem tudhatom, hogy csodák
szállnak-e olykor galambszárnyakon,
csak azt tudom, hogy az élet
egy pillanat... és törékeny nagyon.
Alkotó(k)
Alkotó(k)
Március teríti szét a vásznat
életerős tájon, zöld az alapozás,
számtalan színes ceruzámat
elém rakja most valaki más.
Mégsem mozdulok,
nem festek több képet.
Belőlem dobbanó szívmodulok
építgetik a Mindenséget.
Művész vagyok, nem hibátlan,
csak egy a több milliárdból,
hiszen a Földön életet kreáltam
a mérhetetlen csillaghomályból.
Nézem az alkotó tavasz freskóját
madárszemmel - mert szárnyakon
szemlélődni jó, - minden színt látok,
ami nekem, ami hozzám való.
Nemcsak feketét, fény-fehéret,
mély azúrkéket, mályvát, bíbort,
napsárgát s szelíd szürkéket,
de nem keverem össze a kort
amiben élek, azzal, amit remélek.
Telítve élettel, nem kell több álom,
nekem elég a képzelet, amit adtál.
Megalkottalak, és azt sem bánom,
hogy szeretni hagytál.