Róza szóbazárja

Az 'Éjszakák éjszakája'

 

Kéne még egy ilyen is,

hisz ez még hiányzik,

higgyed, hogy a sötétben

minden jobban látszik.

 

Képzeld el a csendben

születő dal cirregését,

és csak figyeld a Holdat,

ahogy fényezi a békét.

 

Nem suhan gépmadár,

az égen csak csillagok,

lenémított lámpafüttyök

szívják be az illatot.

 

Az ’Éjszakák éjszakája’

szebb már nem is lehet,

ha a sötétség majd átveszi

az uralmat a fény felett…

kávé után

 

túl a reggeli kávén

tudom éhgyomorra káros

tiltólistás lehetne ez is

mint annyi más szokásos

tudatos ártalom mint az irodalom

a belőlem nassoló metaforák

jelzők versek megidézett

eltékozolt percek órák

gondolat-bólyák majd ma is

felróják ha nem leszek elég

hasznos tagja a társadalomnak

hol életeket adnak-vesznek

telik rá gazdag zsebeknek

de van mindenre megoldás

egyszer tiltólistára tesznek

beskatulyáznak öregnek

mindegy ki vagy és voltál

csak egy a sokból aki

mégis nonstop szolgál

kávéval kezdi a napot

mint más de kilóg a sorból

mert soha nem lett ’valaki’

s valami érthetetlen okból

ma semmilyen listája nincs

a játéka sem logikai

csupán szimultán

verseit nem az AI írja

ám túléli egy kávé után

ezt is - és egész jól kibírja

 

 

színes rezdületek

 

borostyánok égő tűznarancsán

átsüt a nyár őszbe hervadása

időtlen ritmusú mély zárvány                      

szívörvények karmazsin tánca

 

őzbarna melegét még érzem

szemeken átszökkenő fénynek

felfedezem azúr felhőképen

elrebbenését a lepkelétnek

 

szürkében a gondolat szenved

s otthagyva üres csigaházát

rezdülésnyi időt még enged

mielőtt foszlani hagyja lázát

 

valahol-fényterekből valahova

zöld-arany napok vándorolnak

nem visznek el a feketéig soha

itt hagynak fehér holnapoknak

 

Szieszta

 

„A nyár zümmögve alszik és a fényes ég”

beleszusszant dombok selyem párnáiba;

amott egy felhőn aléltan ring a kékség,

távolodó vágyaimmal tűnik el tova.

 

Elém hull pár vízpermet sor, hagyom

elúszni, puha csend-párába burkolom,

közben punnyadó, lusta gondolat kérlel,

jól esne neki egy tonic, némi jéggel…

 

Az emlék is kábán hever hintaágyán,

öntudatlan, így ölel magához mégis,

remélve, hogy testem enyhít forróságán,

„s hűvösen az esti öntözés is.”

 

 

/ az első és utolsó sor : Radnóti Miklós: Istenhegyi kert c. versének kezdő és záró sora/

 

 

Baleset

 

Én mindenkit óva intek,

nehogy túl mélyre tekintve

kiessen kíváncsisága ablakán,

mert alant háló nincs kifeszítve…