Róza szóbazárja

 

elkerülő

 

lelépett a büszke hold

megunta ezt a földi napot

egy másik fényes csillagot

már rég szeretett volna

hát keresett magának az égen

és talált is jónéhányat ott

a ragyogó messzi vidéken

már csak egy volt a gond

éjjel ha akarod te is láthatod

hogy rengetegen vannak

de mind másnak ragyog

 

visszatért csendben a hold

és kereste újra a földi napot

de a nap azóta lelép minden éjjel

mert ő is keresett már magának

rég egy holdtalan ikercsillagot

 

Véletlen

 

Láthatóan valótlanságok 

talaján egyensúlyozok

 és nézek szét innen

 óvatosan 

egy óvatlan pillanatban, 

… és hát mit látok…? 

Véletlen, épp a valóságot…

 

 

hmmm…

 

már  nem akarom olyan  nagyon

nagyon  régnek tűnik és  kétszer

kétszer  is meggondolom  minek

minek  kezdjem újra mikor  érzem

érzem  hogy nem akarom ami  volt

volt  mindig új és lett belőle  régi

régi  hitek helyett  jönnek  újak

újak  de én a régi maradok  tudom

tudom  már nem lesz olyan  semmi

semmi nem fáj ha nem akarom  csak

 

… csak a semmi változik olyan nagyon…

 

 

Tartja még a gyökér...

Vén fa révül a folyó partján,

lecsüngő karok ernyednek a vízbe,

ősz húrjait halkan pengető szél

néz szomorú, fáradt szemébe,

vígasztalná még lágy, őszi dallal,

de az öreg fűz már alig hallja,

aranykupolás, bús koronáját

pergő levélkönnyel siratja.

 

Teste még egyszer, utoljára

megfürdik a süllyedő fényben,

tekintete ég-tükörre téved,

elámulva a saját szépségen.

Sosem látta még így önmagát,

árnyéka most semmit nem takar,

törzsét tartja még a gyökér,

de élni hiába akar…

 

Egészen közel zúgnak a gépek,

múlást kongat az utolsó óra,

élete fölött már döntöttek,

s végül sikoltva lefoszlik róla

a szél búcsúdala s a mélybe hull

-mint összegyűlt fájdalom-,

gyűrűibe préselt százéves magánya,

… nincs irgalom…

 

 

 

/... ezt nem akartam megírni… de a Fák pusztítása úgy látszik megállíthatatlan...  Nincs az a kerítés… :( /

 

 

sok rét

 

sokrét hajtott

 origami sorok

okokat benne ne keress

cipőmben járó nyomok

hét réten át

figyelem követem

a mélyből magaslesen

futóhomok akácillatos

vadhajtás vagyok

elég ha szelíd az éj

tipeg a hajnal tűsarok

kopog erdő mesél

csillag énekel

nekem zenél

szél hajtogat szét

pár lombos nyárnapot

origami létállapot

ruhám sincs csak

hajtogatok itt valamit

most színes papírlap takar

összegyűrhetsz sokrét

hajtogathatsz

majd úgyis kivasal

a nappal

 aki akar