Ametist blogja

Ajánlat
Ametist•  2009. október 25. 16:14

Biztató...

Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól rettegő léleknek

Tudom, hogy hull a Nap
örömök szállanak
kedves fők hullanak
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz
mindegyre elereszt
mindennap vereség
mindennap új kereszt.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj
nem maradsz egyedül.

Ködödben csillag ég
gondodból fény terem
vers-lelkek lengenek
nyomodban ezeren.
Zászlós és halk csapat
elszánt és bús-szelíd
vers-lelkek, viharos
vad korban tetteid.

S szűkülő kör mögött
halkuló ház körül
mélyülő bú felett
hűség áll őrödül
Jó lelkek, annyian
árvák és elesők
szépséget szomjazók
kútfődet keresők.
Szédülni nem szabad
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet.

Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő
maholnap aszú ág
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég
síkon át, hegyen át
kinyújtom tefeléd.

Örömök szállanak
kedves fők hullanak
vén sírok mállanak
estébe hull a Nap.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül
És mégis - ne remegj:
lélek van teveled
nem maradsz egyedül.


 



 

Ametist•  2009. október 7. 17:13

Vándor éji dala...

Goethe: Vándor éji dala  (Ametist fordítása)

Hegy csúcsain alkony
dereng, fák lombja közt
egy leheletnyi csend...
madár se szólal
szunnyadnak az
álmok, végső
nyugalmad te is
megtalálod: 
csak várj!

Ametist•  2009. szeptember 27. 19:53

A kedves közelléte

J.W. Goethe: A kedves közelléte (ford: Szabó Lőrinc)

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
 a tengerár,
rád gondolok, forrás vizét ha festi
 a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
 az utakat,
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
 lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
 és partra döng,
a ligetben ha néma csönd borul rám,
 téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Óh, jössz-e már!


John Keats: Utolsó szonett  (ford: Szabó Lőrinc)

Bár volék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
 azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
 ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.

Ametist•  2009. szeptember 12. 20:11

Nem hiszek

Kaffka Margit: Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt kesrves sóhajomra
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak.
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
-És álmodtam merész nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet.
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

Ametist•  2009. szeptember 7. 15:51

Gyerekrajz...

Tamaz Csiladze: Gyerekrajz   (fordította: Rab Zsuzsa)

Vitorla árnyéka suhan
és nyíló szemhéjamra rebben.
Téli nap ébred hangosan
ünneplős-kikeményítetten.

Álldogálok a küszöbön
s figyelem, mint valaha régen:
fehér kendő, fehér özön,
és meszelt fal villog fehéren.

Pöttöm kisfiú baktat ott,
a falhoz settenkedve lépdel,
és rajzol ákombákomot
mész-fehérre szén-feketével.

Már moccan, már életre kelt
egy lény a sok kusza vonalból,
Az egész egy kislányt jelent,
bólint, kimosolyog a falból.

A fiú szívében aludt,
várva, hogy egyszer megszülessék.
Már állni, már libegni tud,
csupa mozgás és nőiesség.

Célzás csupán még. Léptei
bizonytalanok egyelőre.
De a föld már otthon neki,
mosolyog a fura időre.

Szerelmes vagy, Jancsi bohóc!
A mi szerelmünk elviharzott.
Te még sután csetelsz-botolsz,
de tragikus-fehér az arcod.

Sejtés fut át már szíveden
egy pillanatra, és jövendöl:
majd hűtlen hűség, szerelem
vihara csap le kék egedből.

Jóslat sajdítja válladat,
egy nap nehéz kereszttel ébredsz.
A te jövendő bánatod,
akár a miénk volt, nehéz lesz
.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom