Ametist blogja

Mũvészet
Ametist•  2014. szeptember 7. 11:10

Tusrajz

Legyező? Toll?
Madárkarom?
Sötét jelek gyöngyház
papírlapon: sorok
közé bekódolt
üzenet, félig
húnyt szem, mely
titkot rejteget,
nyitott tenyérből
felröppenő madár,
ezer talány, mi
megfejtésre vár...
homlokra vésett
finom barázda,
pillangók tánca,
két szín csupán:
fehér és fekete,
s benne az Élet
minden színe: a vágy
hívó, sürgető  szava,
nyár csillogása,
tél hava, egymás alá
rajzolt kottafejek,
s a dallamot
vajon ki érti meg?
Ezüst tavon
 flamingó énekel,
s a kép lassan
életre kel...

Ametist•  2014. augusztus 15. 15:37

Homokrajz

Lendül a kéz, homokba csap
- szeszélyesen csorgó patak -
legyezőt formázó, érzékeny ujjak
merész vonalakat húznak,
s mindegyre változik a kép -
nem foghatod meg, nem lehet tiéd,
és mégis beléd égette a pillanat:
két kéz, mely az ablak üvegére tapad,
egymásba kapcsolódó, égő tekintetek,
ki nem mondott kérdés, egy néma felelet,
fa ágán csüngő, kapaszkodó levél,
s végül az egészet elfújja a szél...

Ametist•  2012. szeptember 29. 15:32

Plágium

Minden együtt van a képen
- formák, színek és vonalak -
s az egész nem egyéb mégsem, 
mint egy tökéletes másolat:
Élet-plágium, lemásolt, klónozott
jelen, csillogó aranypor, szürke
bádoglemezeken...
szabályos csokorba rendezett
művirág, nagyítóüvegen át
szemlélt mű-világ - megdermedt
viasz a gyertya oldalán, kihúnyó,
pislákoló fény, annak is halovány...
a Szikra, az hiányzik, amelyben
született, s Tűz, mely a Lélek
mélységét nyitja meg,
nincs benne érzés, nincs dallam,
szárnyalás, csak a kín érzik
rajta: a nyögve-akarás...

A sarokban, ott alul, egy kis vázlat
hever: egymásba kulcsolt ujjak,
 s a szempár... hogy figyel!
összeszorított ajkán néma
fájdalom, hogy mit érzett a festő,
pontosan tudom - a Tehetség
ütött rá láthatatlan Jelet, a Csoda,
mit elorozni, megvenni sem
lehet, mely kincsekkel, arannyal,
pénzzel nem mérhető - mértéke csupán
egy van: a végtelen Idő...

Ametist•  2011. június 20. 13:07

Barangolók

Weöres Sándor:  Barangolók

 

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassú folyó ága mellett,
járjuk a halk fűzfaberket.

Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézünk ágyat,
szöcske-bokán jő az álom,
száll a világ lepkeszárnyon.

 

(Mostanában nyári hangulatú verseket olvasgatok. Íme egy gyöngyszem Weöres Sándor versei közül.)

Ametist•  2011. május 6. 14:00

Szürrealizmus

Fénye a Mának
tegnapok kusza árnya
- egy érzés -
víz felett lebegő pára...
nem-lét homályán
imbolygó árny-alak
áttetsző, csupasz falak:
fejtetőre állt, furcsa
sejtelmes világ:
elpattanó húr
lehajló fűzfaág...
álom határán ébredező
Lélek: a kép figyel...
vagy te nézed a képet?