Ametist blogja

Ajánlat
Ametist•  2009. szeptember 3. 17:45

Kívüled élek...

Rab Zsuzsa:  Kívüled élek 

Órák napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy megláthassalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom, hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abba már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
de nem is ismersz.

én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat
Segítek.
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas-bátran
Te itt keringsz, még oldozatlanul
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

Ametist•  2009. május 24. 10:28

Megszólal a telefon?

Részlet az  "Egy tini lány naplója" c. regényemből 

A nagyival való beszélgetés, a furcsa álom meg a Tiborral történt kellemetlen cukrászdai epizód óta többször is azon voltam, hogy felhívom Milánt, és megpróbálom tisztázni vele a dolgokat. Az ilyesmit azonban könnyebb elhatározni, mint megtenni. Kb. tizenötször tárcsáztam a számát, aztán az utolsó pillanatban mindig gyáván leraktam a kagylót. Mit mondjak neki, és főleg: hogyan? Íme, a különféle képzeletbeli variációk:
1. "Hello, kedves Milán - bocs, hogy hónapokra eltűntem az életedből, különben hogy vagy?"   (Szánalmas!)
2. "Drága Milán, hülye voltam, kérlek, ne haragudj, hogy meg sem hallgattalak... szeretnék mindent jóvá tenni, ha adsz még egy lehetőséget!  (Megalázkodó, és különben is - azért volt némi alapja, hogy dühös legyek rá, nem igaz?)
3. "Milán! Áruld el, gondolsz még rám vagy már elfeljtettél?"  (Ez meg full szentimentális!)
Szívem szerint csak ennyit kérdeznék: "Mondd Milán, nem járhatnánk együtt újra, de most igaziból?"
Ahogy ott szerencsétlenkedtem, kezemben a kagylóval, pillantásom az íróasztalomon álló kis kődarabra esett. A "zöld béka", ami állítólag szerencsét hoz! Mielőtt meggondolhattam volna magamat, gyorsan fölkaptam, és lerohantam vele az utcára. Meg sem álltam Milánék házáig, s óvatosan körülnézegetve, nehogy valaki meglásson, a kis, kő formájú békát beejtettem Milánék postaládájába. Aztán máris futottam, dobogó szívvel, amíg csak vissza nem értem szobám biztonságos menedékébe. Most már csak várni kell, hogy történik-e valami? Vajon megérti Milán az üzenetemet?
A következő napokban kétségek között hányódtam, és állandóan arra vártam, hogy megszólaljon a telefon, vagy az előszoba csengője...

Ametist•  2009. március 17. 17:32

"Mezei szépségszalon"

Ha némi szépségkúrát kérnek,
a mezei hölgyek hová térnek?
Várja őket egy híres szalon, a
neve: "Mezei Nyugalom".

Egy hőscincér az üzlet vezetője,
noteszba jegyzi, olyan sok a nője.
Vetélkednek érte a rovar-hölgyek,
teltház van mindig, olyan sokan jönnek.

Itt hozzáértő szakemberek várják,
ha van rá pénze, át is alakítják.
A kövér pókból is lehet botsáska,
ott ül a légy is, kezelésre várva.

Hernyó a selymes szőr-pakolást kéri,
s a lepke szárnyát sóvárogva nézi:
Most színezik be kékre és pirosra,
mert régi színét az eső lemosta.

A darázs fűzőt kap a derekára,
hogy beleférjen a báli ruhába...
Galacsinhajtót beillatosítják,
dongónál meg a fazont igazítják.

Szilikon-fullánk most az új divat,
így töltik fel a rovar lányokat.
Piercing kerül a hangya köldökébe,
s szoláriumba jár a mező népe.

Aki szeretné, még tetkót is kaphat,
s boldogan áldoz minden új divatnak:
Nem baj, ha fáj, ha megkínozzák érte,
fő, hogy a szomszéd irigykedve nézze.

Az uszodában vízibogár-torna,
csíbor mesternek akad elég dolga.
Izzasztókádban ül a lótetű,
utána nem lesz oly nagyméretű.

Reméli, hogy majd összeaszalódik,
és aztán karcsú termetével hódít.
Edzőterembe jár a szúnyog lánya,
azt mondja, ettől izmos lesz a lába.

Szöcske az aerobikra esküszik, és
naponta csak kétszer étkezik...
És amitől majd felfrissül a lélek,
kezelés után meditálni térnek.

A társaságot pszichológus várja:
"Miként lazítsunk?" - erről prédikál ma,
Ám amikor a számla érkezik,
plafonig ugrik tőle mindegyik.

A gazdagabbak átnyújtják a csekket,
a szegényebbek készpénzzel fizetnek,
A híresek még kedvezményt is kapnak,
ha elszegődnek ingyen reklám-arcnak.

S habár a számla végösszege borsos,
a megjelenés mégis nagyon fontos.
Ki társasági rovar akar lenni,
annak bizony itt illik megjelenni...

Tudják ezt jól a mezőn lakó hölgyek,
nyüzsög a környék, olyan sokan jönnek,
Pödri a bajszát cincérünk viasszal,
s a Bermudákra utazik tavasszal.

 

Ametist•  2009. március 7. 10:37

Kultúra

(Avagy - "Ó, azok a csodás szappanoperák!) 

Színházi előadás végén, szűnni nem akaró vastaps után, tömött sorokban nyomakodunk a csarnokban lévő ruhatár felé. Eufórikus hangulat uralkodik a teremben, mindenki szemében ugyanaz a csillogás tükröződik - hiába, ma ritka jó jó előadást láttunk!
Kilépve a széksorok közül, az előttem lépkedő elegáns, estélyi ruhás hölgy hirtelen a táskájához kap, kiveszi legújabb típusú, csillogó mobiltelefonját, és vadul nyomkodni kezdi rajta a gombokat. Nocsak! Talán úgy felajzotta a nagyszerű este, hogy rögtön meg akarja osztani az élményt valakivel, addig sem bírja ki, míg elhagyjuk a színház épületét? Hallom pedig a következő szavakat, melyeket a nő izgalomtól fűtött hangon mond bele a telefonba:
- Te vagy az szívem? Nem felejtetted el fölvenni a sorozatomat??? Akkor jó! Mit mondasz... hogy Rodrigo mégsem fojtotta meg Isabellát?
Megkönnyebbült sóhaj:
- Hál' Istennek!

Vikivel tegnap elmentünk Öcsiért az óvodába. Az öltözőben fürge mozgású nagymama öltöztette mellettünk az unokáját, s közben türelmetlenül szólt rá a gyerekre:
- Nem megmondtam, hogy tartsd rendesen a lábadat, Pistike? Ha nem igyekszünk, akkor hiába indultam el érted mindjárt a "Rosaura" végén, nem fogunk hazaérni a "Kitty, a bamba lány"-ra.

(Részletek az "Egy tini lány naplója" c. könyvemből)