stapi blogja

Lomb hull a fákról.

Talán így akarják elrejteni

a gyászoltak eme lakhelyét,

s árnyat, enyhet adni odalenn?

De az alant lakók már

más ország polgárai,

más törvény, más szokás,

hit helyett a biztos tudás

örök birtokosai.

 

Vastag avarszőnyeg alul,

mécsvilágnál zörren a kapa

s a kőre halvány permet hull,

míg halkan susog az ősz szava.

Fagy még nincs, de dermed a szó.

S a gondolat: át egy kis hajó.

Vagy híd,

ami lomhán lengedez,

elveszítvén pilléreit...

Mert mi értelme lesz,

ha a végső állomás kövén

hazugság áll a feliratban:

„Itt nyugszik az Úrban,“

s a lomb csak egyre hull fölém?

 

2012. október 18.

Téli emlék

 

Csilingelő lovasszán-zenére

ébredtem ma reggel.

Míg aludtam, az utca kövére

borult a hólepel.

 

Az este még sétáló utamon

lágy szellő fújdogált,

hajnalban már északról kavargón

hópihék hada szállt.

 

Készítek hát kandallóm gyomrába

tűzifa-reggelit,

átrendezem télies formába

lakásom termeit.

 

Deszkazsalu behajtva őrködik

a szoba melegén,

egy vékonyka napsugár megtörik

az ablak üvegén.

 

Pattogó parázs vöröslő fénnyel

idézi a múltat:

Boldogult apám szerető kézzel

simítja arcomat.

 

Kemence fűtés közben meséli

karácsony szépségét;

Hétköznapok gondjaiban éli

hite reménységét.

 

Barátságos langyos már a szoba,

pillám nehezedik;

Fotelom tűz mellé tolom oda,

álom közeledik....

 

Kis István Mihály

2010 03 10

Himnusz - másként
Kölcsei Ferenc Himnusza
nyomán, ahogy én látom ma.

 

Isten áldd meg a magyart
Hittel és reménnyel!
Óvd, kit szíve messze hajt,
Ruházd fel erénnyel!
Égi lángod járja át
Hevítve szellemünk,
Áldó kezed hatalmát
Terjeszd ki felettünk.

 

Bűneink nem állhatá
Tiszta természeted,
Ellenségünk felhozá
Ellenünk két kezed.
Ah, de minő ellenség?
Testvér testvért meglop!
Gyilkos szívek seregét
Otthonunkba osztod!

 

Irigy kutya módjára
Egymást marjuk, faljuk!
Haló tetem sorsára
Önnön fejünk adjuk!
Kapzsiságunk garmada
Magvetése lészen:
Sok eltűnt nép sorsába’
Osztozunk keményen!

 

Mért ily balga ez a nép?
Mért nem, hogy keresné,
Isten áldott kegyelmét
Országába venné?
Mért nem inkább testvérét
Holtáig szeretné,
Az irigység szellemét
A mélységbe vetné?

 

Mért, hogy belső ellenét
Árulón segíti?
Megalkuvás serlegét
Szépen egyenlíti!?
Meddig tűri ösztökét
Balga hajtóinak,
Tölti zsúfolt börtönét
Szemétnek és gaznak?

 

Ha majd eszmél nemzetünk,
S felkel bűn-álmából;
Elfordítjuk értelmünk
Hamis vallásoktól;
Felkel akkor ragyogón
A szabadság napja,
Mert Isten lesz oltalom,
Az Ő erős karja!

 

Isten áldd meg a magyart
Szerető, jó szívvel!
Terjessz reá védő kart
Áldásod kegyével!
Ha majd megtér ez a nép,
S forrón imád Téged,
Fogadd hű szeretetét,
S légyen eggyé Véled!

 

Kis István Mihály

2010. március 08.