okeanus blogja

Személyes
okeanus•  2017. május 25. 14:00

lelkek fölött...

lelkek fölött lépkedek, 
kik magukban is csak velem imádkoztatok,
hogy a felrakodott harag ne omoljon nyakadba,
velem vagy akkor is, ha el nem is hagytalak,
de már nem ébredhetek,

időtlent álmodok...

okeanus•  2017. május 20. 10:51

A pirkadat...

a pirkadat madarait hallgatom,

énekelve leng a nyíló nyírfaág,

könnyűség reppen, hajol át hajnalon,

és hajadban éledező rózsaláng,

 

ébredő neszed félénken fut felém;

vidul a tavasz és keccsel néz le rám,

hárfát idéz, igéző a hárslevél 

nyújtózkodik, ezüst-rezgésébe zár,

 

csőd-pír a harmat, legekkel lengedez,

és rigó rikolt, zúgja fel nászdalát,

élted félteni reccsen, dúdol fejem,

és űzi a múló, karvaly éjszakát...

okeanus•  2017. április 6. 08:10

Már itt vagy...

Te már itthon vagy s lett nekem

minden eddigi kicsit idegen,

már benne vagy, ami van, 

minden már te is vagy...

és akarva, hirtelen megrohan;

 

más lett az ágy, az asztal és a pad,

kinövesztve új viszonyaikat,

egyszerre fogom a tárgyakat, 

ami ott szűköl és kuksol

s a függönyök szélénél guggol. ...

 

nem tudom pontosan, hogy mit kell, 

és mit nem; látnom és hogyan, 

s kell átfognom másként a dolgokat,..

 

tudom;az erős hatásoktól, 

hallgatagon, ami tőled fakad

ahogy minden rég, már elszaladt...

okeanus•  2017. március 26. 08:45

Kedvesemnek

Kedvesem smaragd szeme áttöri a párát,
puha lépte libbenve felsöpri e tájat,
csivitel sok csízzel aranyos sármány hangon,
akkor némulnak a fák, nem szólnak harangok,
valami halk nesz éled, melegség a keblén,
ami túl szól, áthallik, mint egy madár ének;
nem tudom mi is ez, ám ha meglátom jönni,
szakítok rózsát, sebzőt, szép csokorba kötni...

okeanus•  2017. március 22. 15:39

Alszik az éj

Itt most nyugszik még az éj, 
kóbor, mély-sötét oson, 
bagoly suhan és az éjszaka 
szösszenetei feketén
végzik zsenge dolgaikat...
 
Ám valahol mégis zajt csap, 
zaklatott nesz és kapkodás;
a fény villanásait csalja 
e kormosult űrön át, 
s énem világtalan figyel, 
és érző érzékeivel 
döfi át e vaksi világot...
 
Szemem csak arra vár, 
hogy repessen ez árny, 
s terem omló horizont 
szép ívű láthatárt,
ahogyan sejtelem; 
hogy fontos valakinek, 
és ahogy reménylő; 
hogy álmát elhiszem, 
 
Most csak hiányod van jelen, 
és az perzselő, végtelen; 
nincs szegély, így kerettelen, 
és nem tart egybe foglalat, 
kihez határozhatom magam, 
csak történek és látszódom, 
mint egy szürkülő kép a falon, 
függ észrevétlen hasztalan....
 
Ha nevetsz és pír üti át bőrödet 
én áramlok benned egyre közelebb, 
és együtt nevetni és hevülni ülnek ki,
rajtam is világosulva sejtjeid 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom