okeanus blogja

elmentél, s maradékod visszhang, zokog,

hiányzol, és hiányod gáncsol, 
holott gyötört fejem réseit 
mosolyod igyekvőn fogja egybe, 
amíg hátrálok rejtelmeibe, 
a rút kétség, és hogy nem vagy itt
kergetőznek tekervényein
 
nem vagyok nélküled élőn jelen, mint 
tágas gyerekszem, ha lelencházra néz,
pőre ruhája csak foltozott, hideg 
rajta dac csücsül, értelem nehezül, 
és dermed a szégyen, s távoli a méz...
 
várok rád, s veled és vágyok is, 
ahogy esőt aszályban hiszik 
kiszikkadt lapály és porhalom

vérköreim éltetők, s reszketeg

Ha volt is mi eltakart,

idő, táv, lepel,

látlak; élsz, vagy, létezel,

s fogjuk kezeinket félőn, átadón;

mint lékekkel vert tavon,

melyen fagy latyakol, 

szól dalom -

Légy tiszta és nyugodt,

s kedves, mint a nyugalom...

volt és maradt hátra, ráncok