Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ahogy alvó arcod...
okeanus 2017. június 26. 19:55
alvó arcod egy-egy mozdulását lesem,
könnyed és nehéz emlékek álmaid,
egyszerre az öröm és a félelem
fülcimpáid piruló rezdülésein,
és a harag, ha hirtelen megjelennek,
az erek, nyakad lüktető útjain,
miért is vagy nyugtalan? álmod miért ilyen?
így éled élményeid jóvá,
s élhetőek lesznek napjaid, akármilyen
semmibe kapkodod kezed, - megfogom,
a múlt izzadó tenyér-törő lüktetései,
a vágyódás, és hogy a biztonság nem ugyanolyan; ,
érzem szorítasz, kapaszkodsz, - én is,
egymás békélésében nyugalmat lelünk,
és magunkkal, múltunkkal ha kiegyezünk,
valami új születik, másmilyen nyugalom...
megigazítom fejed alatt a párnát,
látom a kényeztető gondoskodást,
finom keccsel hála fut át szádon,
kis rezdülés, talán harmatnyi nyál is,
jelzi a jóért és örömért adva hálát,
a fél; pusztán ingatag, félelme reszketeg,
az egész; kiegészülés és ragaszkodás,
aludj hát oltalmam alatt, egyenletesen
és őszintén mélyülő szusszanásaid
reppenő ritmusát én akaratlan átveszem...
Zsuzsa03022017. június 28. 19:12
Gyönyörű versed , szeretettel olvastam : Zsuzsa
Rozella2017. június 27. 13:03
Meghitt, szép!
"a fél; pusztán ingatag, félelme reszketeg,
az egész; kiegészülés és ragaszkodás,
aludj hát oltalmam alatt, egyenletesen
és őszintén mélyülő szusszanásaid
reppenő ritmusát én akaratlan átveszem..."
Ametist2017. június 27. 06:59
Ha szeretsz valakit, őrzöd az álmát is... szép versedhez gratulálok!
skary2017. június 27. 05:13
igen valahol mindannyian a semmibe...
Ernest2017. június 27. 01:20
Szépen megírtad, főleg Eleonora idézésétől tetszik, gratula!
Törölt tag2017. június 26. 20:59
Törölt hozzászólás.
Eleonora2017. június 26. 20:51
"és ha magunkkal és múltunkkal kiegyezünk,
valami új születik, másmilyen nyugalom... "
Talán ez a legnehezebb az életben, de mindig meg kell próbálni, mert ettől nőhet az út, enélkül, egyre csak rövidülne...
Gyönyörűt írtál, és nagyon elgondolkodtatót