okeanus blogja
ÉletmódKilátás
Széttapogatok redőzött lelkemben ,
mint egy tiszta, vén almáriumban,
de nem lelem az odabújó feleletet,
a nekikeseredés szemének
nedves elfényesedését,
hanem hetyke igyekezettel
a felmozdult indulattól izzó pörgeséget,
mintha száz üveg száz súlya emlékezne
és várna még megemelésre,
mintha mi távol nyílna sem lenne távol,
s mintha tágas szavak takarnának a mától,
hogy széles melegségükkel befedjék a földet.
És az erős a jövendőre kierőszakolt jóslás
szerelmi vallomását teszi ennek a rögnek.
5
távozó szépidőnk terhelő lugasban,
monoton szóval görcsöt sóhajt konokon,az úton túlra, távolodó utasban,s fejetlen feledésem tépett arcodon...8
mellettem állt és öltem én
talán egy omló éjszakánélet szóval szúrtam nyakánő gazdag lett és én szegényHa ünnep volt...
ünnepeltünk mi dacolással,
helyet kérő törvényeink szerint,
és jó volt egy őszi alkonyon
szembeszállni ott; a megszokással.
A magány szűk kötelét téptük,
vastag, dac-éjszakán, valamikor...
csenden pirult a lány, és kértem,
de lenge és szemérmes volt a hold.
Tagadtunk mindent; ami igen,
és a nem didergető szeneit,
morgó, közelgő szavát, és nem
féltük az élet fojtó elveit,
ám féltük a kor bárdos kezét,
de álltunk ősök pallosa elé.
Ha volt is...
Ha volt is mi eltakart, idő, táv, lepel,
láttuk;velünk élsz, vagy, létezel,
s fogjuk kezeinket félőn, átadón;
Mint lékekkel vert tavon, melyen
víz fagy latyakon, szól dalom -
Légy, tiszta és nyugodt,
s kedves, mint a nyugalom...