okeanus blogja

Bűvössárkány!-nak

ha nem fújja rám könnyét,
hogy kifordított versét,
most visszaadom??



Pár régi, félénk fény röppen;
Ennyi csak, mi jut nekünk.
Ne kérdezz, ülj le csendesen!
A csendnek hangja van.
Ne faggass, ne moccanj!
A kéznek arca van.
Most hallgass, nézz befelé!
A pillanat legyen a válasz.

Lásd, hogy szelídülök karodban
és ülök a lábaid elé.

Haló neved hallom halhatatlanul,

Ahogy fakuló avar lanyhán lehull,

Hajam fakul, borul már, alkunyul.

Repedt remény tört égen témfereg,

Amint volt - lettünk sötétben négerek,

Multunk morzsa; illón, esdve kéreget.

Ha volt is mi eltakart, idő, táv, lepel,

láttuk;velünk élsz, vagy, létezel,

s fogjuk kezeinket félőn, átadón;

Mint lékekkel vert tavon, melyen

víz fagy latyakon, szól dalom -

Légy, tiszta és nyugodt,

s kedves, mint a nyugalom...

Cseppekben hull és éhen várat,

visszahőköl a fogas féreg is,

ahogy szememben szemem éget is,

száján kémény gödre kormon tátog

és alszom is, míg émelygő nesz szöszöl....

Pókhálóval fognám meríthető köveidet,

mely bennem meleg emlék izével etet;

ne sértse halászó vágyam hiúságodat,

s a meghaló lapályain dombokat rakat.