okeanus blogja

"Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.
Szelíd remeteként az öregek
Szűk szíve odvas odujába bujjon."

lassan simul, mint ráncon a remegés,

kifeszít és tapint, az utca fénye,

és habzó képek réme néz rém-szemet

a szunnyadó sötétben

szerényen kuporog, az ősi ágy;

 forogva kong; üres az éjszaka,

 de huncutul kacsint

"Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!"

/KF/

"Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
 

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya."

vén félelmeim

kis rögökre lépnek

áthatolván, fel az égnek,

a józanságtól balra,

hogy gyámolitó karja

felérjen a józan ígéretnek

és szertenézve igém szétzilálva érje