okeanus blogja

Szerelem
okeanus•  2020. december 19. 19:39

Ha már...

 csak üszke napok tüzének,

ha már csak szél tépte fészek, 

s fénye sincs szemének, 

ha már enyészet ette bánat, 

indulva rothadásnak, 

ha sebét vakaró vadállat, 

amely nyüszítve vágtat, 

de még hátra néz - 

akkor még itt van, 

törve, darabokban, 

mindaz amiért még pislákol, 

amiért még nem foszol, 

amiért még éled, s remél.....

okeanus•  2020. február 18. 02:36

Valami meglepett...

valami meglepett e szélben,
terült, elsodort ár ellenében,
valaki csendeset kiáltott,
ahogyan áthajolt a télen
 
- és virágok a réten...
 
lyukas vödröcskéivel ocsúdón
a csobogó fényét hordta fel
érintés kélt párnázott esőben
a rejlő március rejtekén,
 
egy röpke égi kék volt csupán
arcod oldalán, -egy délután,
ahogy villant s oldalt fordítva
ütközött bőrödön lapulva...
 
boruló vesztemet gyanítva;
s mi eddig voltam, ím elhagyott ...

okeanus•  2017. február 12. 17:52

Itt sem vagy...

és itt sem vagy, dacom untalan 

kereső, unszoló világtalan,

...és néha felmutat a világ,

aztán elkap, de kutató hiány

tévedése sietve visszaad,

hogy hangod szirén színeiben

újra látva elveszítselek,

...és ájulttá alázva kajtat

a szó, tékozló látomásaiban,

és csenddé éled, ahol te vagy...

okeanus•  2016. július 29. 20:36

Két szemem..

Két szemem merengni lehunyom, ha lát,
az elválás sírása ne sírja át,
takarja az éj vad vágyódásait,
vakuljak csak, ne lássam, mily pőre vagy,
 
ölelni vágyó karodban kitárva,
zöld szemeid pillája fél és rebben,
lobogó lángok látomása, s zilált
párba belekergetett kárhozása...
 
szorítlak, foglak múltadon tartva át,
súgom a jövő feloldó mosolyát,
sánta haragvásom messze égben jár,
 
álmodom, s ez álmon át újra látom,
hajadban sajgó, esdő bú hogy` fuvall,
és sóhajt, dúdol a végső hattyúdal.

okeanus•  2016. június 12. 08:40

Ha így kell, legyen...

ha úgy kell velem lenned, hogy magamra hagysz,

majd virulva is tengenek a nappalok,

és bennem széllel temetődsz, mint a bucka,

s fut majd kertemen a süketség hajnala...


távozó szépidőnk terhelő lugasban,

gondolván imára, álsága a mának,

szavam csak kényszerből néma, léha-bánat,

mellettem álltál és öltelek magamban

 

 

bennem egek bosszúja el is kergetőz,

sok ezer perc béklyója múltán megkötöz,

kétség ül koporsóm picinyke vas szegén,

s hegyre hágok, egyedül, ábránd hírnevén...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom