Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Viszonzatlanul
okeanus• 2018. január 24. 15:04
és kilépünk; az idők gyászoló hajósai,
örök megkiáltói az értelemnek fércelt ladikokon küzdve a habokkal, és sírásuk átveri a tenger sírásait: látni vak, viaszunk odafagy,mi; sötéttel vert sereg,ahogy magányos, világtalanaki egyedül szeretstapi2018. szeptember 26. 16:35
Ez is remek. Megyek is a vitaminjaimért, hogy felnőjek hozzád. :)
Steel2018. január 25. 10:40
Megvan a maga árnyéka, de a fénye is...tetszett.
Rozella2018. január 25. 09:46
... van aki vakon születik... s van aki azzá lesz, mert a napba nézett...
Metta2018. január 24. 17:15
"ahogy magányos, világtalan
aki egyedül szeret"
Nagyon tetszik!
Szép!
Mikijozsa2018. január 24. 16:58
milyen szép :"örök megkiáltói az értelemnek " sok szépet tudsz :)
Eleonora2018. január 24. 16:58
...ám odafagyott viasszal is gyújtanak, másnak, szeretetlángot, és oldódnak magányok. Nagyon elgondolkodtatott fájóan szép versed.
skary2018. január 24. 16:38
anak is van romantikája...legalábbisnekem
Törölt tag2018. január 24. 15:50
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2018. január 24. 15:45
Törölt hozzászólás.
Bugatti3502018. január 24. 15:29
...messzire vezetnek a versbe szőtt gondolataid, de mindig megtalálható az út vége... ahol vár valakit.. !
R3ventlov2018. január 24. 15:13
Fájóan szép...