okeanus blogja

Személyes
okeanus•  2020. június 20. 11:50

Ha volt is...

Ha volt is mi eltakart, idő, táv, lepel,

láttuk;velünk élsz, vagy, létezel,

s fogjuk kezeinket félőn, átadón;

Mint lékekkel vert tavon, melyen

víz fagy latyakon, szól dalom -

Légy, tiszta és nyugodt,

s kedves, mint a nyugalom..

okeanus•  2020. április 27. 19:46

Késő-téli szélben

elillant kedvesem távol réteken,
alacsonyan jár ám kéreget szívem,
réveteg kóborol, aligha pihen
 
burjánzó tavasz ül homlokom mögött,
de a szűzi agy fuvallata köhög,
és lapátolgat nagy téli havakat,
 
távlatokat néz, időket igazgat,
csak magának vak, és káprázik szemem,
s hozzám hajolsz a késő-téli szélben
 
dacom bújik, és ahogy letakarom,
felsercen a béleletlen fájdalom
és szétoson edényeimen a szégyen ...

okeanus•  2020. február 24. 10:07

Ha így kell, legyen...

ha úgy kell velem lenned, hogy magamra hagysz,
majd virulva is tengenek a nappalok,
és bennem széllel temetődsz, mint a bucka,
s poros kertemen a süketség hajnala...
 
távozó szépidőnk terhelő lugasban,
gondolván imára, álsága a mának,
szavam csak kényszerből néma, léha-bánat,
mellettem álltál és öltelek magamban
 
bennem egek bosszúja is elkergetőz,
sok ezer perc béklyója múltán megkötöz,
kétség ül koporsóm picinyke vas szegén,
s hegyre hágok, egyedül, ábránd hírnevén...

okeanus•  2020. február 19. 08:17

Túl...

túl simogató, víg csapásokon
szerelem holt lelencei között,
csak önmagad balga gyermeke vagy,
amíg egyhelyben zihálva szaladsz,
szárnyalva vasalt szárnyain tova...
nincsen fészked, nincs nyugvó otthonod,
csak gyökértelen csapkodva lobogsz,
vergődsz, mint élők szegélyén a holt,
szomjazón, mint nedvtelen fán a fagyöngy...

okeanus•  2018. november 20. 15:34

Nem gondoltalak

Sokáig nem gondoltalak
csak szaladtam, míg néz a nap 
búvón bősz felhők alól,
hogy valahol megtaláljalak.

Egyek vagyunk, ám mégis külön
súgom ép szájon néma fülön:
hívlak csontjaid erezetén
és áthallak rezzenésein,

de hiába ha néma vagy,
ha nap nap után is néma 
mint cudar a bömbölő nap..
 
kis kannámba behajtalak
virágnak üde hamvaként,
hogy mosolygón szétlocsoljalak.
 
S ahogy testembe lelkem
mégis vissza-vissza jár,
had legyen még kicsit nyár,
fussak mezítláb a fűben,
égjek fehér tűzben, 
Nap - nap után.
 
Így leszel deres s halovány,
Érzem múlásod igazát
S hogy meghal minden csalogány.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom