okeanus blogja

hű szenvedélyek multán

ingatag büneim rejtem

lelkem ábrándos álma

felfeslik híg buzogásán

nincs ami múljon, tartson

ájtatos arcod vigyázom

emészt, átfon az álom 

egymagam állok a parton

Érthetetlenül nem értem; miért?

hisz nálam kel napod, gurul szíved,

s amíg itt véted átkos vétkeid

felzabálnak csalóka fényei...

Nem értem miért, és hogyan lehet,

hogy így kell élnem; veled, nélküled!?

- s amíg zordon szellő lebben tova

elnyergel veled az istenlova...

"Igy egymás nélkül kódorogva
fojtott dühünk az égbe száll -
s a fojtott düh az Isten lelke,
s az Isten földet nem kapál."

/JA/

rég-fényed alig hallom

hisz hangodra sír a szél

eltörött már ablakom

és zokog, de nem beszél

vassal mi gyorsan ölt

taglózott a kezdet

hajón partok között

és most ez átrezeg

ki sem nyílt ajtó

magában síró 

martalék vagyunk

vár bérceken

két szék és két torony

különös más hegyen

s bármit adsz megveszem

bár rég-fényed halovány

bezörög szél ablakán

mert hangod már mesél 

és ha törött is, átzenél

Kapuimban látom arcodat,

külön tört lelkünk gyenge,

-réseken bizarr kezek-

reszkető kulccsal lépkedek,

ám rajtunk tollatlan rozsda van,

összecsengve zuhanunk a gyepre

és a rideg vas felkacag.