okeanus blogja

Állók a csillagok, -hinni, hogy szeretnénk,
holott a világ sokívű, kék tengelyén
a jövő buzog, és az idők szélénél
a termékeny anyaméh vajúdó mélyén,
a reménynek három fia egymásba fér;
a vad vágy, kimért agy és az osonó vér.
Kötik kötött spiráljaik szalagjait;
lüktet az élet végtelent kérő öle,
halandón ölelve az ég kegyelmeit,

...és az álszeretet felekezetének köre
szívja a világ torz emlőiből bűneit ...

Gyógyítsatok nehéz zokogások,

könnyűvé mossátok meg bennem

e gigászi alkonyodások,

mert pirkadatkor szeretni mertem.

Gödörré omlik bennem már a tér

suttogóvá mozdulnak a dolgok.

Gyógyítsatok új akarások,

 hogy akarjanak a gyógyulások!

"Hányszor támadt tennfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt,
Magzatod hamvvedre?"

/KF/

hagyd, hogy éljek 

emlékek a széken

vízen és parton

sebem, hogy kitakarjon

mag, elvetetten

csak hagyd, hagyd, hogy éljek;

 elvetetten...

nem kérem, nekem szégyen

esőm légy, cseppem a tiédben

nem bánom, csak ne ázzon

vergődésem ezeregy ágyon

takarom légy egészen

víg álmaimban, búban, ébren

hát hagyd, hogy éljek 

mint emléket a széken

és vízen és a parton

hagyd, hogy kitakarjon;

mint magot elvetetten

csak hagyd, hagyd, 

hogy éljek; kivetetten...

átlátom áttetsző rejtélyeid
félős alkonyon, ahogy átfogom
lelked lüktető rezdüléseit
- ó, talányos sóhajom -

ím; hajadban hajnalod perceit
beleszövik ábrándos álmokon
múlt évődő éretlenségei
- ó, sejttelen rejtelem -

és megeszi mának gyötrelmeit
hűlő helyeken, torzó távokon
morzsák szundikáló szemérmei
- ó, dicstelen győzelem -