okeanus blogja
Gondolatokfényezők
dilettáns legyek a rothadó dögszagon
keringnek fecsegnek, az égre emelnek
minden pitiánert és kozmopolitát,
ivódik a gejl, kenődik főre, begyre
kapart sebek, álérzelmes nyálas szájba
fetrengőn nyaldosva, fogatlan rogyásig,
veszekedett trollok, ostoba koboldok
hiszik; milyen jók, ám kölcsönös bolondok...
Szőttesedben
ma hozzám szólt a némaság
suttogott régi csenden át,
egy sóhaj rezzent semmi más,
s megállt a zajba zárt világ,
Ha várnál...
heget tép bennem a közöny,
s körbe alant a föld oson,
és árnyaival elsuhan
amíg lelked árkát rovom
kényszerek rángatnak hozzád
tisztán, átlátszó tó vagyok
sejtelem, zagyva víz, zavart-
orvul ölő szigony, árva szörny,
hamvadó bámuló szirén,
kín kereső akarásom,
fohásznál kérlelőbb igém
lágyuló, vak erőszakod
kiáltott szómra nem felel
már vágyásom vigasztalan
s ím halálom is hasztalan
Anima non grata
csóka volt ő fent a várban
bálba keccsel röppenő
mindenünnen édesen
szellő-vidám illantóan
s elesett a szikeken
kiplántálta piciny álmát
berekedt már mindene
kőfalaink bércein
szétterültek szívei
Hervatag
majdnem kinyílt virág
vágyainkon hizlalt
és reményen, hogy majd
egyszer, talán egyszer
nem buta középszer
és ostoba kényszer
lesz a rend, s megfordul
a trend....
de torkát átharapta
jövőnket elkaparta
a félelem lovagja
hogy hátha megúszhatjuk
elköltözésünk a józan
világból...