Szájtár 🦉

                          A rózsa titka...

        Amit a szív még soha nem felejt el...

Van egy titok a rózsában, amit nem lát minden szem, csak az érzi igazán, aki szeret csendesen.

Nem a szirmai mesések, nem csupán az illata, hanem az a láthatatlan fény, mely ott ragyog alatta.

A napsugárban mosolyogva őrzi az idő nyomát, s minden nyíló virágfejben elmesél egy új csodát.

Mesél nyárról, régi évekről, gyermekkori délutánról, a kertek békés csendjéről, egy el nem múló álomról.

Mesél arról, hogy a szépség nem hangos s nem kérkedő, hanem halk, mint egy esti ima, örökké visszatérő.

Mikor a szél megsimogatja, lágyan hajlik az ága, mintha az egész teremtett világ egy pillanatra megállna.

Akkor a szív is elcsendesül, eltűnik minden rohanás, s marad csupán a hála érzése, s a békés ráismerés.

Milyen jó még rácsodálkozni egy virág egyszerű csodájára, s milyen jó, hogy vannak rózsák ebben a zajos világban.

Mert amíg egy rózsa nyílni tud, amíg illata száll felénk, addig a remény is velünk él, s nem lesz üres az ég.

Ezért szeretjük oly nagyon, ezért dobban meg a szív, mert a rózsa nemcsak virág, hanem egy darab földi mennyország.

(Vannak rózsabokrok a ház előtt. Az egyik fajta csodálatosan illatos. Imádom őket ! Gyönyörűek.)

Az elmaradhatatlan orgona...

(3. Vidám változat)

Nevet a kert, ha megérkezik,

szirmot bont a jókedvű május,

lila felhők lengenek lent,

s illatuk már most táncra.

Méhek zsongnak körülötte,

mint apró, szorgos muzsikusok,

az orgona bólogat rájuk,

s velük együtt dalolgatott.

Gyermeknevetés száll felé,

csokorba gyűjtik a percet,

egy szál virág is elég,

hogy szebbé tegye a lelket.

S míg ring a fény az ágakon,

s a nap is rámosolyog,

az orgona azt suttogja:

„Örülj, míg itt vagyok!” 

Az elmaradhatatlan orgona

(2. Változat)

Amikor csendben nyílik a kert,

s a szél már tavaszt mesél,

az orgona illata felkél,

s a múltból hozzám beszél.

Lila fátyla égig ér,

mint egy halk, régi emlék,

egy érintés, egy pillanat,

mit szívemben sosem feledném.

Ott áll mindig, évről év,

nem kér, csak adja magát,

egy darab békét, tiszta fényt,

s a lélek nyugalmát.

S ha egyszer el is hervad,

nem tűnik el nyomtalan,

mert az orgona örökké él

a szívemben hangtalan.

Az elmaradhatatlan orgona...

(1. Változat)

A kert sarkában csendben áll,

illattal írja a tavaszt,

lila álma szélben ring,

s szívünkbe halk dalt fakaszt.

Bimbói közt fény pihen,

nap csókol minden ágat,

mintha titkot súgna el,

amit csak a lélek lát meg.

Gyermekkort idéz, rég időt,

kapuk előtt nyíló percek,

hol egy csokor orgona,

örökkévalóvá tett egy percet.

S bár elmúlik, mint a május,

emléke mégis itt marad,

mert az orgona illata,

a szívben mindig hazatalál.

 Ami meg van írva...

Találkozások rendje..

vagy

Nem véletlen...

Kézfogások és könnyek...

Minden úgy van, ahogy lennie kell,

egy láthatatlan kéz rajzolja a térképet benned,

apró vonalakkal, melyeket nem értesz azonnal,

csak érzed valami mindig a helyére kerül.

Nincsenek véletlen utak,

nincsenek céltalan lépések a porban,

minden találkozás egy halk válasz

egy régen feltett kérdésedre.

Arcok jönnek, arcok mennek,

de egyik sem üres árnyék,

mind hoz magával valamit,

egy mosolyt, egy tükröt, egy tanítást.

Van, aki megfogja a kezed,

nem kérdez, csak ott van,

ujjai közé rejti a csendjeidet,

és együtt nevettek azon is, ami fájt.

Van, aki veled sír,

szavak nélkül is ért,

könnyeitek ugyanabba a folyóba hullanak,

ahol a fájdalom lassan feloldódik.

S talán van olyan is,

aki miattad sír valahol,

mert minden szív hagy nyomot a másikban,

még akkor is, ha nem így akartad.

Emberek vagyunk,

törékeny, kusza történetek,

tele hibákkal, mint repedésekkel a fényben,

és tele szeretettel, amit tanulunk adni.

Néha elrontjuk, néha elveszítjük,

néha túl későn értjük meg egymást,

de minden érzés számít,

minden pillanat valamit épít bennünk.

Mert ami megtörténik, az nem hiába történik,

minden könny és minden nevetés

egy nagyobb rend része,

amit csak a szív tud igazán olvasni.

S amikor majd visszanézel,

látni fogod a mintát,

hogy minden kéz, amely érintett,

pont akkor érkezett, amikor kellett.

Mert minden úgy van,

ahogy lennie kell.