Szájtár 🦉

Pokol dala....

Csörögnek a láncok....

A pokol ura én vagyok,

ide nem járnak angyalok.

Én vagyok itt az ördög,

de senkit nem köszöntök.

Én parancsolok te meg tűrsz,

felteszem rád a rab láncot.

Kezedre kattintom a zárat,

itt húzogathatod a szádat.

Feladatom a törekvés,

minél több lelket törjék szét.

Míg a pokol tűzén égsz,

Testedet fájdalom tépi szét.

Senki nem hallja sikolyod,

ráébredsz a sötétségbe.

Annak idején miket vittél végbe,

miért kerültél le a mélybe.

A pokolnak vörös tűzébe,

a gőzölgő földön fetrengve.

Miként tettél keresztbe másnak,

Lesz idő a gondolkodásra.

Eljött már az ítélet napja,

ezért kerültél te a pokolba.

Rászolgáltál a sötétségre,

feneketlen mélység tűzére.

Láncaidnak fájdalmas zörgése,

nem hallatszik fel az égbe.

Ördögnek elvont világa,

sosem kerül napvilágra.

Nem állnak a sírodnál,

mindenki tudta gazember voltál.

Megszabadult a világ tőled,

A mocskos lelked az enyém lett.

Megbűnhődsz minden tettért,

amit életedben elkövettél.

Kapsz tőlem egy esélyt,

csak, ha jónak látom.

A gonoszság az én barátom,

ide ülhetsz mellém, 

Ha majd én úgy látom,

te leszel az én barátom.

Lehetsz a tűznek őre,

járhatod a pokol táncot.

Hol sok zsivány csörgeti a láncot,

fejvesztve kérik a bocsánatot.

2023.06.25.  

    ( Saját szöveg átdolgozása ) 

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

//Eredeti :

Pokol dala....

A pokol ura én vagyok,

Ide nem járnak angyalok.

Én vagyok itt az ördög,

De senkit nem köszöntök.

Én parancsolok te meg türsz,

Felveszed a rab láncot.

Rád kattintom a zárat,

A feladatom a törekvés.

Minnél több lelket törjék szét,

Míg a pokol tűzén égsz.

Testedet fájdalom tépi szét,

Ráébredsz a sötétségbe.

Annak idején miket vittél végbe,

Miért kerültél le a mélybe.

Lesz idő a gondolkodásra,

Hogyan tettél keresztbe másnak.

Eljött már az ítélet napja,

Ezért kerültél te a pokolba.

Rászolgáltál a sötétségre,

Feneketlen mélység tűzére.

Láncaidnak fájdalmas zörgése,

Nem hallatszik fel az égbe.

Senki nem áll a sírodnál,

Mindenki tudja.

Gazember voltál,

Megszabadult a világ tőled.

A mocskos lelked az enyém lett,

Megbűnhődsz minden tettért.

Amit életedben elkövettél,

Kapsz tőlem egy esélyt.

Ha jónak látom,

A gonoszság az én barátom.

Ide ülhetsz mellém, 

Te leszel a tűznek őre.

Járhatod a pokol táncot,

Hol sok zsivány csörgeti a láncot....

2022 09.02. 

(Saját szöveg)

Ördögi éjszaka....

Hé, látod lassan vánszorogva jön a hajnal,
De mi még mindig itt vagyunk.
Együtt ért ismét a reggel,
Mert mi tényleg összetartozunk.

A hajnal fényes csillaga alig látszik,
Szívünkben a vágy egyáltalán nem parázik.
Behatoltál a szelíd lelkembe,
Féltve őrzött hétpecsétes szentélyembe.

Ezentúl bilincsként fogva tart,
Mint pokol őre ő túl bizarr.
Soha nem engednek a karmai,
Lent a sötétség és a tűz ezek a vágyai.

Magammal rántalak a vadvilág mélységbe,
Ott lesz az ördögi pokol minden rémsége.
Vadul csörögnek a vasláncok,
Mi meg járni fogjuk a kemény táncot.

Gyere táncolj, táncoljunk még.
Ez az ördögi éjszaka csak a miénk.
A zene dübörög gyere ölelj,
Tomboljunk míg véget nem ér.

Gyűlnek az évek....

Mennek a fények....

Zene szól a szélben,
Végig seper a télben,
Zokogva ezt dalolja,
Gyűlnek a fényes csillagok....

Smaragd zöldként csillog,
Megállás nélkül villog,
Küldi a vidám sugarakat,
Bizony most ez te vagy.

Zene szól a szélben,
Végig seper a télben,
Zokogva ezt dalolja,
Odafent egy új csillag....

Téged a temető ringat,
Ott van a házad,
Benne az ágyad,
Örökké ott pihensz.

Zene szól a szélben,
Végig seper a télben,
Zokogva ezt dalolja,
Az égen zölden ragyog....

Nem az óceánon,
Sem a zúgó szélben,
Nem vagy a messzeségben.
Hanem kint a temetőben.

Zene szól a szélben,
Végig seper a télben,
Zokogva ezt dalolja,
Odafent világít egy fény....

Elszálltak az évek,
Egyszer mindennek itt a vége,
Az emlék maradt végleg,
Te már bizony oda fel tartozol.

Zene szól a szélben,
Végig seper a télben,
Zokogva ezt dalolja,
Nézd hogyan küldi sugarait....

Gyűlnek a fényes csillagok,
Az égen egy zölden ragyog,
Odafent világít egy fény,
Szórja sugarait szerteszét....

Testedben a lelkem....

Két testben egy lélek....

Hé, a lényed megtalált,

Rám talált a végzet.

Úgy vártalak már,

Tudtam, hogy vagy.

Egyszer megtalálsz,

S én megtalállak téged.

Egy húrra pendülünk,

Együtt pezseg a vérünk.

Áttáncoljuk az éjszakát,

A táncparkett ördögei vagyunk.

Közben tudod a gondolatom,

S én tudom a gondolatod.

Hé, a lényed megtalált,

Rám talált a végzet.

Egy irányba nézünk,

Ez a mi létünk.

Várod az utazást velem,

S én várom az utazást együtt.

Látom az arcodon a borút,

Lehervad arcomról a mosoly.

Ha téged valami aggaszt,

Szívembe fájdalom mar.

Meg fogod lágyan a kezem,

S én szorosan kapaszkodok.

Hé, a lényed megtalált,

Rám talált a végzet.

Sorsunk pontról pontra egybeforr,

Két testben egy lélek.

Te félted a múló napokat,

S én veled együtt félek.

Szerelem a hangszeren keresztül...

A zene az ébrenlét,
s álmodozás.
A zene a nagy villanás,
Éjszakába nyúló belobbanás.

A zene a korai reggeli,
Ebédhez szóló s vacsora utáni.
Az étkezések sora,
Ezt tálalom fel neked sorba.

A drága gitárom,
Az elektromos barátom.
Éles, zengő, fülbemászó,
Hangját imádom.

Hallgatom, rezeg az asztalom,
A szomszédok a falakon dobolnak.
Ritmusra dúdolnak,
Ti vagytok az én éltető balzsamom.

Szívem tüzénél zenélünk,
Hangulattól függetlenül éneklünk.
Halljuk a hangok édes dallamát,
Lelkünkben érezzük forró robaját.

Ritmusra pendül a húr,
Minden akkord egy nagy úr.
A zene üteme csak csendül,
Nekünk semmi nem kell ide végül.

Nincs nekünk vonalas füzetünk,
Se cifra pöttyös kottánk.
Nincs vonalakra, pöttyökre szükségünk,
A zene csodái miatt pengetünk.

Gitárom gyengéd érintésemet,
Örömteli zenével fogadja,
Egy húr sem csorbul ki rajta.
Mintha lelkünk innentől teljesen egybeolvadna.

Végig játszuk az éjszakát,
Én s ez a jó barát.
Pengettem megállás nélkül,
Most elteszem kis időre pihenésül.

A szekrényben is csodálva,
Ámulattal tátott szájjal bámulva.
S érzem, hogy ez őszinte szerelem, mert
Igen, ő az egyik nagy szerelmem.