Szájtár 🦉

⚖️ Emberség nélkül... ⚖️

⚖️A hatalom árnyékában...⚖️

a szív súgja
mert lehet, 
hogy a rossz 
ma hangosabb
de az igaz ember 
fénye 
maradandóbb marad
a hatalom elillan
a gőg elszáll
de az emberség 
az
mindig hazatalál

Szívemben a magány...

Szívemben a magány, mint csendes, mély tó,
hol a fény is félénken tükröződik, lassan.
Minden nap egy új hullám kavarog,
de senki hangja nem ér el a mélybe, ahol csak én maradok.

Álmaim szélben szállnak, elragadja őket az idő,
s én állok itt, hangtalan árnyékként.
Körülöttem nevetés, fény, élet,
de a lelkem üresen visszhangzik a zajban.

Sokszor próbálok kapaszkodni,
egy kéz után nyúlni, mely talán vár.
De minden mozdulat üres légbe vetett remény,
s a magány ölelésében maradok, csendben.

Éjjelente a csillagokhoz beszélek,
talán hallanak, talán nem, de vallom fájdalmam.
Mert szívemben a magány nem csak hiány,
hanem a szeretet örök vágyakozása is, amit senki nem érthet meg teljesen.

Az idő lassan pereg, napok közt árnyékok játszanak,
a szél elhozza a múlt illatát, s elviszi a hangokat.
Minden emlék egy kis szikra, ami fényt akar,
de a magány falai közt a tűz alig pislákol.

Mégis van benne remény, halk és lágy,
mint a hajnal első fénye az ébredező tájon.
Egy dallam suhan át a csend felett.
„Ne félj, bár most egyedül vagy, minden csend mögött fény vár rád.”

Az álmok közt bolyongva lassan ráébredek,
hogy a magány nem ellenség, csak útmutató.
Mutatja, mennyire képes szeretni a szív,
s mennyi erő lakozik a csend s fájdalom mögött.

S talán egyszer, mikor az út véget ér,
s a magány ajtaja lassan kinyílik.
Megértem, hogy minden könny, minden halk sóhaj,
csak arra várt, hogy újra teljes legyen az élet,
s a szív újra otthonra találjon, fényben fürödve.

Szívemben a magány...

Szívemben a magány, mint csendes, mély tó,
hol a fény is félénken tükröződik, lassan.
Minden nap egy új hullám kavarog,
de senki hangja nem ér el a mélybe, ahol csak én maradok.

Álmaim szélben szállnak, elragadja őket az idő,
s én állok itt, hangtalan árnyékként.
Körülöttem nevetés, fény, élet,
de a lelkem üresen visszhangzik a zajban.

Sokszor próbálok kapaszkodni,
egy kéz után nyúlni, mely talán vár.
De minden mozdulat üres légbe vetett remény,
s a magány ölelésében maradok, csendben.

Éjjelente a csillagokhoz beszélek,
talán hallanak, talán nem, de vallom fájdalmam.
Mert szívemben a magány nem csak hiány,
hanem a szeretet örök vágyakozása is, amit senki nem érthet meg teljesen.

Az idő lassan pereg, napok közt árnyékok játszanak,
a szél elhozza a múlt illatát, s elviszi a hangokat.
Minden emlék egy kis szikra, ami fényt akar,
de a magány falai közt a tűz alig pislákol.

Mégis van benne remény, halk és lágy,
mint a hajnal első fénye az ébredező tájon.
Egy dallam suhan át a csend felett.
„Ne félj, bár most egyedül vagy, minden csend mögött fény vár rád.”

Az álmok közt bolyongva lassan ráébredek,
hogy a magány nem ellenség, csak útmutató.
Mutatja, mennyire képes szeretni a szív,
s mennyi erő lakozik a csend s fájdalom mögött.

S talán egyszer, mikor az út véget ér,
s a magány ajtaja lassan kinyílik.
Megértem, hogy minden könny, minden halk sóhaj,
csak arra várt, hogy újra teljes legyen az élet,
s a szív újra otthonra találjon, fényben fürödve.

           🎋Tanítsd meg és tanuld meg....🎋

—hogy a növekedés türelmet igényel.Tanítsd meg a szelet:– hogy kedve szerint változtathat az irányon és a sebességen.

                  🌺Tanítsd meg a virágot:

—hogy a szép dolgok nem virágoznak egész évben.

              🌊Tanítsd meg az óceánt:

— hogy lehetsz nyugodt és kaotikus, gyengéd és erős is.

        🌙Taníts meg a holdat és a csillagokat:

—hogy sötétségre van szükség a fény meglátásához.

                   ☀️Tanítsd meg a napot:

—hogy bármennyi ideig is rejtőzködik,
mindig fel fog kelni.

              👥Tanítsd meg az emberekkel:

—hogy előbb-utóbb az igazság nyer.

                 🎋Tanuld meg ! 🎋

📖A szeretet birodalma📖

Előszó

Minden ember szívében rejlik egy titkos kapu.
Nem kulccsal nyílik, nem zárja lakat,
csak a szelíd hit és a tiszta érintés képes megnyitni.
A kapu mögött ott húzódik egy világ, amelyet nem láthat a szem,
csak a lélek sejthet meg, ha elcsendesedik.
Ez a világ nem más, mint a szeretet birodalma,
ahol a szívek összekapaszkodnak,
ahol minden sebet gyógyít a jóság,
és ahol az idő is elfelejt rohanni.
Aki egyszer belép ide, megérzi,
hogy nem a szó, nem a tett a legnagyobb erő,
hanem az a láthatatlan fonál,
mely ember és ember között szövődik,
s amely örök fényben tartja a lelket.
Ez az írás, ez a vers – nem térképet ad.
Csak emlékeztetőt, hogy a birodalom benned él és minden alkalommal, mikor szeretni mersz,
egy kapu ismét kinyílik.

A szeretet birodalma.

Van egy ország, nem térképen él,
szívek falai közt rejtőzik a fény.
Nem kőből épült, s nem is aranyból,
hanem mosolyokból és csendes szavakból.
Ott minden út ösvény a másik felé,
nem választ el semmi, csak összeér.
A kéz, ha nyúl, mindig társra talál,
s a szív soha többé nem marad magányban már.
A szeretet birodalmában nincsen ítélet,
csak elfogadás, mint tiszta végtelen ének.
Minden könny ott gyöngy, mit fénybe fon a hit,
s a fájdalom lágyan széthullik, mint szitakötő szárnyai.
Ott a szavak nem sebeznek, hanem gyógyítanak,
az ölelések hidat vonnak a holnapoknak.
Az idő ott nem rohan, csak békésen lélegzik,
s a pillanat minden szívet örökre átölel, megérint.
Ez az ország bennünk él – benned, bennem,
akkor nyílik meg, ha hinni merünk benne.
S amíg a világban őrizzük e kincset,
a szeretet birodalma soha nem tűnik el innen.

Zárszó

A szeretet birodalma nem távoli hely,
nem vár messzi utak végén,
hanem ott lüktet minden szívben,
mely őrizni meri a jóság tüzét.
A titok egyszerű:
nem elveszíthető, nem elvehető,
csak akkor halványul, ha feledésbe merül.
De amint újra megszólal egy szelíd szó,
egy ölelés, egy őszinte mosoly,
a birodalom kapuja kitárul.
Az írás soraiban nem a válasz rejlik,
hanem az útjelző:
emlékeztető, hogy benned él a fény,
s hogy a szeretet az egyetlen hatalom,
mely örökre otthont ad az emberi léleknek.