Szájtár 🦉

Pokol dala....

Csörögnek a láncok....

A pokol ura én vagyok,

ide nem járnak angyalok.

Én vagyok itt az ördög,

de senkit nem köszöntök.

Én parancsolok te meg tűrsz,

felteszem rád a rab láncot.

Kezedre kattintom a zárat,

itt húzogathatod a szádat.

Feladatom a törekvés,

minél több lelket törjék szét.

Míg a pokol tűzén égsz,

Testedet fájdalom tépi szét.

Senki nem hallja sikolyod,

ráébredsz a sötétségbe.

Annak idején miket vittél végbe,

miért kerültél le a mélybe.

A pokolnak vörös tűzébe,

a gőzölgő földön fetrengve.

Miként tettél keresztbe másnak,

Lesz idő a gondolkodásra.

Eljött már az ítélet napja,

ezért kerültél te a pokolba.

Rászolgáltál a sötétségre,

feneketlen mélység tűzére.

Láncaidnak fájdalmas zörgése,

nem hallatszik fel az égbe.

Ördögnek elvont világa,

sosem kerül napvilágra.

Nem állnak a sírodnál,

mindenki tudta gazember voltál.

Megszabadult a világ tőled,

A mocskos lelked az enyém lett.

Megbűnhődsz minden tettért,

amit életedben elkövettél.

Kapsz tőlem egy esélyt,

csak, ha jónak látom.

A gonoszság az én barátom,

ide ülhetsz mellém, 

Ha majd én úgy látom,

te leszel az én barátom.

Lehetsz a tűznek őre,

járhatod a pokol táncot.

Hol sok zsivány csörgeti a láncot,

fejvesztve kérik a bocsánatot.

2023.06.25.  

    ( Saját szöveg átdolgozása ) 

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

//Eredeti :

Pokol dala....

A pokol ura én vagyok,

Ide nem járnak angyalok.

Én vagyok itt az ördög,

De senkit nem köszöntök.

Én parancsolok te meg türsz,

Felveszed a rab láncot.

Rád kattintom a zárat,

A feladatom a törekvés.

Minnél több lelket törjék szét,

Míg a pokol tűzén égsz.

Testedet fájdalom tépi szét,

Ráébredsz a sötétségbe.

Annak idején miket vittél végbe,

Miért kerültél le a mélybe.

Lesz idő a gondolkodásra,

Hogyan tettél keresztbe másnak.

Eljött már az ítélet napja,

Ezért kerültél te a pokolba.

Rászolgáltál a sötétségre,

Feneketlen mélység tűzére.

Láncaidnak fájdalmas zörgése,

Nem hallatszik fel az égbe.

Senki nem áll a sírodnál,

Mindenki tudja.

Gazember voltál,

Megszabadult a világ tőled.

A mocskos lelked az enyém lett,

Megbűnhődsz minden tettért.

Amit életedben elkövettél,

Kapsz tőlem egy esélyt.

Ha jónak látom,

A gonoszság az én barátom.

Ide ülhetsz mellém, 

Te leszel a tűznek őre.

Járhatod a pokol táncot,

Hol sok zsivány csörgeti a láncot....

2022 09.02. 

(Saját szöveg)

Muhi János:  Mesélj apu

Mesélj nekem apu,

Mi az, hogy becsület?

Hogyha az van nekem,

Jár érte tisztelet?

Milyen lesz apu,

Az igaz szerelem?

És ha majd elmúlik

Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,

Ma is istenek?

Hisznek-e még bennük,

Most is az emberek?

Van-e tényleg élet

A halál után?

És ha ezt kérdezem,

Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,

Nekem is lesz sorsom?

Mert most a tanulás,

Az a legfőbb gondom.

Miért lesznek rosszak,

Apu, az emberek?

Hogy lehet, hogy vannak

Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig

Megkapod a béred.

A hónap végén akkor

Miért nincsen pénzed?

Ha rám nézel, látom,

Fátyolos a szemed.

Hogyha én nem lennék,

Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,

Nekem is lesz szagom?

És az unokákat

Én is elronthatom?

A szomszéd néniből

Mikorra lesz banya?

Hogy lesz egy országból

Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,

De egyet, elhiheted,

Megmutattad nekem,

Milyen a szeretet.

Ne búsulj, apa,

Nem számít a pénzed,

Mert jó, hogy velem vagy,

Én így szeretlek téged.

A semmi szigetén....

Elréved a szem....

Csendben,
némán ülsz,
magad elé nézve.
Elfelejtkezve,
a búról a valóságról,
s egyáltalán a világ bajáról.

Kikapcsoltad,
magadból a létet,
az agyad alapra tetted.
Szemedből,
semmi nem árad,
sem álmok felvillanó fények.

Lelkedből,
elszállni látszik,
minden szép ami éltet.
Csendben,
ülsz, az üres tekinteted,
szemeid csak a semmibe réved.

Elnémultál,
itt vagy, mégis máshol,
beköltözött hozzád a némaság.
Látjuk,
belül őrlődsz,
szívedből vérző cseppek hullnak.

Szunnyadó parázs....

Lesz lehetőség....

A sötétségen túl, 

van izzó fény,

ha szundít a parázs,

mely újra izzik.

Újra lángra csap,

s mindig van,

hit s remény, 

de hinned kell.

A hited az,

amit ne adj fel,

lesz szeretet,

a gyűlölet után.

Jön a nyugvás,

édes lelki béke,

a félelem helyett,

megérkezik a ragyogás.

A nagy kapun,

egy kopott ajtó,

s végeláthatatlan,

út a zárt ajtón túl.

Van mindig emberi,

vészkiáltás kifelé, 

segélykiáltás: helló,

add a kezed süllyedek.

Hol tűnik a hit,

lesz lehetőség,

száz s száz remény,

a fájdalom helyett.

Keresni a jót,

lesz széles vigyor,

az arcokon vörös pír, 

a sűrű könny mind lehull.

Mesélnek a hullámok...

Nem láttam még...

Nem láttam még sok mindent,
de már nem is hajt a vágyam.
Az idő tájt ígéretet tettem,
mondtam, ha kell megteszek bármit.

Csak sokat lássak e világból,
a beígért mesés csodákból.
Úgy távozzak el e helyről,
mint felvilágosult békés ember.

Események kusza sora átölelő,
mint vadul hullámzó óceán.
Tajtékos haragos sűrű habjai,
rabul ejtve húznak a mélybe.

Kétségbeejtő s zavaros, hogy
mi zajlik itt a világban.
Nyoma sincs a boldogságnak,
őszinteségnek sem boldogulásnak.

Sárba taposott nyomorult emberek,
keserves bús rossz szájízzel.
Egymást kétségbeesve tépdesi,
mint partját a viharos óceán.

Hercegekként kellene élni,
vidáman táncolni énekelni.
Fájdalom nélkül a parton ülve,
az óceán hullámzó vizét nézni.

Hallgatni a víz csapódó hangját,
zúgását az erős szélben.
Egy tiszta szigetről álmodni,
ahol a mocsok alól kibúvót találni.

Az emberek halálos fegyverei egymásnak,
az irigység rosszindulat biz` irányt ad.
Egymás ellen fordul a nép,
van akiknek csak ez a csoda szép.

A fodros tajtékos hullámok,
csak loccsannak a sziklákon.
Nem mások mint széttört cseppek,
átlátszó, ahogy a sziklán vetülnek.

Pár színes csepp az óceánból,
mely csodásan fénylik s tündököl.
Az csak pár felszíni csepp,
ott lent rengeteg a víz s mélybe fetreng.

Az óceán mélyén feneklett a sötétség,
foglyait rabul ejtve nem ereszti.
Éhező vagy jól lakott szájak,
innen nincs menekvés a fényre.

Mesélnek a hullámok mint az emberek,
zajjal együtt ring a sirám.
Beszélők s történetet mesélők,
egymás ajkáról keringő rémisztők.

Ahogy hullámok tetején nincs porszem,
mindenütt csak hazug szavak.
Az igazságot távol tartja mindenkitől,
a hatalmat vágyó kényes urak.

Simogat a napfény a sós óceán illat,
itt béke van nincs jobb meg bal.
Nincs ki felborzolja a kedélyeket,
csak a zord háborgó nagy vihar.

Varázslat a kékes zöld nyílt vízen,
mennyi csodát s veszélyt tartogat.
Megnyugvás vagy félelem,
hisz a föld sem biztonságot adó hely.

2023. május 25.