Szájtár 🦉

🌙Holdfény a felhők alatt—avagy tiltott szerelem 🌙

Holdfény a felhők alatt,
suttogó titok mi szívben maradt.
Egy pillantás, mely lángra gyújt,
de el nem érhet a sors lefújt.

Két szív, mely egymás felé hajol,
de köztük láthatatlan fal áll s nem omlik.
Csak a csend tudja s a sötét éj,
hogy bennük mennyi kimondatlan vágy ég.


Nem lehet kéz a kézben járni,
nem lehet nyíltan egymásra várni.
Mert a világ ítél a világ figyel,
s a szerelem börtönbe zár, ha felfedni mer.


Mégis minden mosoly rejtett dal,
mely bennük csendül s visszhang marad.
Egy titkos vers, mely sosem születik meg,
csak a szív dobbanása őrzi a remeg.


Holdfény a felhők alatt,
nem enged fényt csak árnyakat.
Mint fátyol fedi a boldogságot,
s a remény lassan könnybe fárad.

De mi az mi örökké élhet?
Nem az mit világ elé tár az élet,
hanem az mit mélyen őriz a lélek,
egy titkos szerelem, nem enyészik el.


Így lesznek ők a némaság foglyai,
szemükben kérdések, melyekre nincs felelet.
De amíg a csillagok fölöttük ragyognak,
a szívükben örökké együtt maradnak. 

 A hosszú út végén...

A szívek újrakezdése...

Volt egyszer egy út: -oly hosszú, csendes,
években mérve, fájdalomban nehéz.
S rajta egy asszony, ki szívében hordott,
minden emléket, minden régi beszédet.

Ült a tornácon, ahol csak a csend volt,
naplementékben múltja visszanézett.
Sóhaja szállt fel, mint fáradt madárka,
s szívében kérdezte: -van még remény ?

De jött egy levél, barát hangja hívta:
-Gyere, a szüret víg dala vár rád.
Ne hagyd, hogy a csend örökre bezárjon,
találsz még az úton fényt s csodát.


Elindult hát, vonat zötyögött, s vitte,
ablakon át aranylott a szőlőhegy.
A hosszú út nem csak mérföldek sorát,
de könnyek, veszteségek árját vitte.


S ott a faluban, ünnepnek fényében,
zengett a muzsika, táncok zaja.
De ő félrehúzódott, szíve nem engedte,
hogy része legyen a víg daloknak soha.


Ám akkor egy hang, szelíd, halk, kérlelő:
– Megengedi, hogy mellé üljek én?
Ősz haj, de szelíd szemek tükre villant,
s a nő szívében reszketett a fény.


– Nem vagyok már táncparkett ördöge,
hosszú volt az út idáig nekem…
– De minden út végén vár valami,
suttogta a férfi: a szív új szerelem.


S ettől a naptól kezdve a csend más lett,
társas hallgatás, mosolygó beszéd.
Séta a hegyen, szőlők illatában,
újraéledt szívük rég feledett emléke.


Nem voltak nagy szavak, sem vallomások,
csak kéz, amely kézbe simul csendesen.
S két lélek, mely megértette végre,
hogy szeretni sosem késő, újra szelíden.

Így lett a tornác, hol egykor magány ült,
most közös naplementék otthona.
A hosszú út végén nem fájdalom várt rá,
hanem új kezdet, s a hála sóhaja. 

🌿 A fűzfák titkos kapuja 🌿 III.


Szomorú fűzfák földig érő ága,
mintha kaput nyitna egy másik világra.
Ágfüggöny mögött titok búvik csendben,
oda csak az talál, ki hittel lép be szívében.
🌿
A levelek lágyan suttognak meséket,
őrzik az időt, s a benne élő emléket.
Minden fűszál, minden árnyék rezdülése,
varázslattal tölti meg a lélek mélyét.
🌿
Mintha tündérek szőnének fátylat ránk,
s az erdő lelke őrizné minden álmunk.
A szél itt nem csupán szellő, hanem szó,
a szomorú fűzfák alatt minden hallgató.
🌿
Lépteink nesze zenévé változik,

a szívünk dobbanása itt csillagként ragyog.
Aki belép e titkos birodalomba,
soha többé nem lesz önmaga árnyéka.
🌿
Mert a fűzfák őrzik a csend varázsát,
a múltat, a jövőt, az álmok világát.
Aki megérzi az ágak ölelését,
a szívében hordozza az örök békesség fényét. 






2025.

🌿A szomorú fűzfák alatt...🌿 II.

🌿 A szomorú fűzfák útja... 🌿 I.



Kezed a kezemben, csendben indulunk,
a földig érő fűzfák hajlanak fölénk.
Ágak függönye alatt ringat az ég,
s minden pillanatban ott él a remény.
🌿
Levelek hullnak, mintha áldás lenne,
lágy susogás kísér, ringat szelíden.
A szél dalol, s az árny oltalmat ad,
mint két szívnek titkot, vigaszt, nyugalmat.
🌿
A madárfütty szinte dallá simul,
összefonódik minden szívverésünk útjával.
A világ zaját rég elfeledtük,
itt te vagy nekem, én neked vagyok, örökké.
🌿
A szomorú fűzfák mintha minket néznének,
ágfüggönyükből szőnek fátylat az éjnek.
Minden léptünk emlékké válik,
s bennünk marad, mint örök virágzás.
🌿
S ha egyszer majd újra visszatérünk,
ugyanitt találjuk szívünk békéjét.
Mert ez az út, nem csak fák sora,
hanem a szerelem örök otthona. 



2025.