Szájtár 🦉

Kérem, ne menjünk el mellette...

Azok a régi szép emlékek...

Üdvözlök Mindenkit szeretettel !

Először is nagyon köszönöm mindazoknak akik ellátogatnak hozzám
-a blogomba,
és
-a főoldalamra.

Ma szeretnék megosztani egy érzést. 

Egy olyan érzést ami mióta a világ, világ azóta létezik.

A szeretet.
A szereteten belül is a hiány érzését.
Most egy konkrét dologra gondolok amit szeretnék megosztani.
Tudom, mind átéltük, átéljük és át fogjuk élni.
Ez az elvesztés konkrétan
A HALÁL.
A halál ami ellen nincs semmi amit tehetnénk.
Nincs visszaút.
Nincs orvosság.
Nincs gyógyszere.
Ez azért jutott eszembe, mert történnek olyan hétköznapi dolgok vagy bármi más amit szeretnék elmondani valakinek az ANYUKÁMNAK.
De pillanatok alatt történik mindez.
Felvillan, hogy elmondom az anyukámnak, hogy felhívom telefonon az anyukámat.
De abban a pillanatban jön a tudat egy mellkasnyomás a felismerés.

De hisz már féléve nem él az anyukám.

Nem hívhatom,
nem mondhatom,
nem panaszolhatok el neki semmit.
Talán valahol meghallgat,
talán valahol lát engem,
talán valahol mondja,
de én nem hallhatom már.
Ezt bizony élő ember nem tudhatja.
De jó hinni,
de jó álmodozni, hogy valahol élnek tovább.
Betegség, fájdalom, kínok nélkül.
Boldogságban, szeretetben, békességben ott ahol sohasem létezik a harag, a bánat.
Jó hinni azt, hogy jó helyre költöztek a halottjaink, hogy fentről mosolyognak ránk.
Ma még minden sötétedéskor automatikusan felnézek az égre.
Azt kérdezem, HOL VAGY ANYUKÁM ?
SÓHAJTOK, KÖRÜLNÉZEK AZ ÉGEN.
Mintha várnék egy jelre, mert az én anyukám halála előtt csillagot látott.
Bennem maradtak a szavai.
Ő egy szép zöld csillagot látott, de azt nem tudta megmondani hol volt akkor, nem tudta megmondani hol látta.
De látta.
Olyan érzés volt mintha a saját csillagát látta volna.
Furcsa dolgok ezek.
Akarjuk hinni, hogy van valami földöntúli.
Akarjuk hinni, hogy jó helyünk lesz.
Akarunk valamibe kapaszkodni, hogy a földi elmúlást követi valami más, hogy nincs vége.
Nem lehet csak a puszta némaság.
A temetői csend, ahogy a sorok között süvít a szél, ahogy beragyogja a napfény, aztán az est eljöttével néma síri csend.
Mi ezt látjuk.
Maradnak csak az emlékek.
A bevillanó régi képek, mosolyok, beszélgetések hangfoszlányok.
Nagyon fáj, hogy minden csak a múlt.
Nem lesz több jelen.
Az idő előrehaladtával ott lesznek mindig a szívünkben, de évek múlásával fakóbbá válnak. Milyen érdekes ez.... az idő gyógyítja a sebeket.
A mindennapok távolabb visznek.
De soha nem feledünk.
Ilyenkor mindig visszaforgatnánk az idő kerekét.
De jó volna, ha..... újra,
ha ismét.....,
ha kicsit még....

Stb.....
De bizony nincs visszaút, csak előre haladhatunk.
Elmondanám az anyukámnak milyen napom volt ma, mi történt ma, megkérdezném mit csinált ma, de nem tehetem. Ő már nincs velünk.
Azt akarom hinni, hogy mindent hall.
Azt akarom hinni, hogy mindent lát.
Azt akarom hinni, hogy megért és velem van.
Azt akarom hinni, hogy nem hiába mondom neki, hogy gondolok rá, és soha nem feledem akkor sem, ha szalad az idő.
Tudom, akik olvassák a soraimat megértik, hogy néha ki kell mondani azt ami belül, legbelül szorít és fáj.
Minden nemzedék így születik és hal el. Ez a világ rendje. De olyan jó kiírni, búcsúzni, emlékezni és szeretni amikor hiányzik valaki a családból, rokonságból, barátok közül vagy épp egy szomszéd .

Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudna aláírni egy személyt, sőt többet is.
Ha úgy érzed tedd meg ! (tegye meg)

Anyukám örökké hiányozni fogsz....
és azon felül
még a sok elvesztett rokonom
akik voltak számomra a múlt.
Nem vár már az anyukám többé.
Hiába is akarok neki mesélni, mondani, adni....😢😢😢

Aki teljes szívvel szereti a szüleit igyekezzen minden percet kihasználni velük.
Szalad az idő és bármi közbeszólhat.
Eljön a nap, amikor már nem lesz idő sem visszaút.
Hiába mondjuk, hogy ezt is, azt is másképp csinálnánk,
ha élnének még.

Igen, itt fent a Poet.hu oldalon vannak sokan aki koruknál fogva már rég elvesztették a szüleiket illetve olyanok akik betegség vagy baleset által vesztették el a szüleiket.
A gondolataim írása közben mind mind eszembe jutottak.
De emlékezzünk szeretettel mindnyájukra.

((( Külön szívből sajnálom azokat akik sorsuk alakulása miatt más véleményen vannak. Teljes szívvel megértem őket.

Ezenfelül :
Igen, tudom adott esetben egy nevelőszülő többet ért, mint a hús-vér szülő. )))

Szeretettel: Erika

2023.08.16.         

                                 ....Gondolatok....

Az vagyok aki vagyok,

ezen nem változtatok.

Senki kénye-kedvét,

nem simogatom. 

Én is itt vagyok,

másra terhet nem rakok.

Egy a cél, egy az érdek,

Fogadd el, hogy én is vagyok. 

Egy Emberi Lélek.

(Németh Erika)

Nálunk a hagyomány....

de volt egy hagyomány,

Anyukámnak nem volt nehéz.

Volt három gyermeke és

három kis kedvence,

mindemellett egy dédije.

Minden ékes gyermeknapra,

kitalálta ő bíz csokit ad ajándékba,

de ez a hagyomány most megszakadt,

mert Ő bizony év elején meghalt.

Most nincs már nekem anyukám,😢

és nem kapom meg többé a csokikám. 

______-______-______-______-______-______

"Nem köszönthették nőnapon,

Nem kaphatott anyáknapjára virágot."

Ezentúl már örökre így lesz,

Ő többé nem lesz.

Anyukám csillag lett....

Fent a csillagos égen,

Vár rád az a szép zöld csillag.

....Azt mondtad :

Csillag,

Fent volt az égen.

Szép volt,

Zöld....

Az a csillag a tiéd,

Csak a tiéd.

Ahogy leírtad, ahogy láttad,

Az a csillag te leszel.

Utad végén látod,

Ahogy fent gyönyörűen  ragyog.

Ragyog, mert a szívedben a szeretet,

Amit magaddal viszel.

Ott fog ragyogni tovább,

Az idők végezetéig.

Elmész, 

Mi maradunk.

Mindent elviszel,

Az emlékeket itt hagyod.

Míg a világ létezik,

Ennek így kell lennie.

Az anya elmegy,

Megszakad a gyerekek szíve.

Majd telnek a napok,

S keressük az égen a zöld csillagot.

Tudni fogjuk melyik az, mert

Fényesen a szeretettől ragyog.

Onnan figyelsz minket,

Hogyan alakul a sorsunk.

Fentről segítesz,

Hogy szépen tovább ballagjunk....

2023.01.09. Hétfő, 20:20

Amikor eljön a nap....

-Eljön a pillanat, hogy vajon látod-e még.
Igazán akkor mozdul meg benned valami. Az a fájdalom az a kín és megrohannak az emlékek. Tudjuk, hogy egyszer majd véget ér, de még is reménykedsz, hogy ez még nem az. Lesz még folytatás egy kicsi csak, egy kicsi csak, egy pici. Elmegy elviszik. Vajon mi lesz éjszaka vagy reggel vagy egész nap ismét ? Vajon meddig kapunk még esélyt a holnaphoz ? Ez tart rettegésben. Viszont önző módon sem élhetünk. Nem az a fontos csak, hogy nekünk mi lenne a jó, hanem az a másik aki épp szenved a kínok kínját éli át neki mi lenne a jó. Nehéz dolgok ezek....

Türelem..., vajon meddig tart és mivé csap át. Meglepődsz magadon, hogy mennyit tudsz bírni, viselni.....