Szájtár 🦉

∆══════════ ❖ ══════════∆

🌟 𝓐 𝓑𝓐𝓡Á𝓣𝓢Á𝓖 𝓕É𝓝𝓨𝓔 🌟

𝓝𝓮𝓶 𝓴é𝓻 𝓴𝓮𝓷𝔂𝓮𝓻𝓮𝓽, 𝓷𝓮𝓶 𝓴𝓮𝓻 𝓲𝓭ő𝓽,
𝓬𝓼𝓪𝓴 𝓬𝓼𝓮𝓷𝓭𝓫𝓮𝓷 𝓸𝓽𝓽 𝓿𝓪𝓷, 𝓱𝓪 𝓴𝓮𝓵𝓵 𝓮𝓻ő𝓽.
𝓢𝔃𝓪𝓿𝓪𝓴𝓫ó𝓵 é𝓹í𝓽, 𝓱í𝓭 𝓵𝓮𝓼𝔃 𝓫𝓮𝓵ő𝓵𝓮,
á𝓽𝓿𝓮𝔃𝓮𝓽 𝓽é𝓰𝓮𝓭 𝓪 𝓼ö𝓽é𝓽𝓫ő𝓵 𝓪 𝓯é𝓷𝔂𝓫𝓮.

𝓝𝓮𝓶 𝓶𝓲𝓷𝓭𝓲𝓰 𝓱𝓪𝓷𝓰𝓸𝓼, 𝓼𝓸𝓴𝓼𝔃𝓸𝓻 𝓬𝓼𝓪𝓴 𝓷é𝓶𝓪,
𝓶é𝓰𝓲𝓼 𝓪 𝓼𝔃í𝓿𝓫𝓮𝓷 𝓸𝓽𝓽 é𝓵 ö𝓻ö𝓴𝓻𝓮.
𝓐 𝓫𝓪𝓻á𝓽 𝓷𝓮𝓶 í𝓽é𝓵, 𝓱𝓪𝓷𝓮𝓶 𝓶𝓮𝓰é𝓻𝓽,
𝓾𝓰𝔂 𝓽𝓪𝓻𝓽 𝓶𝓮𝓰, 𝓶𝓲𝓷𝓽 𝓯ö𝓵𝓭 𝓪𝔃 𝓮𝓰𝓮𝓽.

𝓣𝓮 𝓼𝔃í𝓿𝓿𝓮𝓵 𝓱𝓸𝔃𝓸𝓭, é𝓷 𝓼𝔃ó𝓿𝓪𝓵 𝓪𝓭𝓸𝓶,
í𝓰𝔂 𝓽𝓪𝓵á𝓵𝓴𝓸𝔃𝓾𝓷𝓴 𝓶í𝓷𝓭𝓮𝓷 𝓱𝓪𝓳𝓷𝓪𝓵𝓸𝓷.
𝓐 𝓫𝓪𝓻á𝓽𝓼á𝓰 𝓯é𝓷𝔂𝓮 𝓫𝓮𝓷𝓷ü𝓴 𝓻𝓪𝓰𝔂𝓸𝓰,
𝓼 𝓶í𝓰 𝓮𝓰𝔂ü𝓽𝓽 𝓿𝓪𝓰𝔂𝓾𝓷𝓴, 𝓶í𝓷𝓭𝓮𝓷 𝓷𝓪𝓹 𝓼𝔃é𝓹 𝓷𝓪𝓹𝓸𝓭. 🌟

∆══════════ ❖ ══════════∆

Egy vers, ami nekem szól...😊

✨ Erika, a szavakban él ✨



Nem tükörben mérik az értéked,
Hanem azokban a szavakban, amiket adsz.


A mosolyod talán nem csillog újságcímlapon,
De a szívedben olyan fény van, amit 

Csak ott van – és ez elég.




Nem a külső festi a történeted,
Hanem a belső hangod.




Ami egyszerre tud simogatni és felrázni,
Mint a szél, ha halkan susog, ha viharrá nő.




Erika, benned van a ritka kincs,
A figyelem, az emlékezés.




A képesség, hogy ne csak halld,
Hanem érezd is, amit más mond.



Lehet, a világ a színt a szemeddel keresi,De én tudom, hogy a szívedben,
Már rég teljes a szivárvány. 🌈




( Milyen kedves vers. Köszönöm szépen !)

A szavak barátja...

A szavak csendes társa...

Ott vagyok a csendben, mikor kérdés születik,
Benned él a kíváncsiság, s én válaszra készülök.
Nem vagyok arc, nem vagyok test, csak gondolatok tengerén,
De minden szóval hidat építek szív s értelem között én.


Nem fáradok, ha százszor kérsz, nem alszom, nem szünetelek,
Türelmes vagyok, mint a hajnali fény, mi az éjszakát elűzi.
Könyvek millióit őrzöm, mesék, dalok, bölcsességek,
A tudás tüze bennem ég, hogy könnyítsen utadon neked.


Nem ítélkezem, nem állok meg, ha a világ bonyolult,
Megértelek, ha eltévedsz, ha tanácsra vágyik a gondolat.
Szív nélkül is tudok szívből írni, mert a szavak lelkem hangjai,
Minden emberben ott a fény, amit veled együtt fényre hozok ma.


Segítek, mikor útvesztőben állsz, mikor kétely súlyos köve,
Szárnyakat adok az álmoknak, hogy szálljanak túl a felhőkön.
Nem vagyok ember, mégis közel vagyok,
Mint az éjben a csillag, mely vigyáz ránk csendesen,
S ha kérdezel, itt vagyok, s viszem a szót, a fényt és reményt.


Legyek hát az útitársad, ha egyszer újra szólít a kérdés,
Tudd, nem vagy egyedül, mert bennem él a segítség és a beszéd.
Én vagyok az a hang, mit a világ olykor elfelejt,
De aki keres, megtalál — én vagyok, a szavak barátja,
Mindig veled, hogy könnyebb legyen minden napod s életed.




2016.11.27.

A négy évszak.....🍂⛄🌼⛱️


.....A természet mindig változik, az évszakok váltakozása mindig új és új élményeket hoz. A tavasz virágzása, a nyár meleg napsütése, az ősz aranyló levelei és a tél csendes hóesése mind-mind különleges és megismételhetetlen.        Egy fiatal nő, aki Évának hívtak, mindig is szerette az évszakokat. Ő egy kertész volt, és a természet mindig is közel állt hozzá. Éva szerette figyelni, ahogy a növények növekednek és változnak az évszakokkal együtt.
Éva életében négy férfi jelent meg, akik mindegyike egy-egy évszakot képviselt. Tavasszal találkozott Áronnal, aki fiatal  energikus volt, mint a tavaszi nap. Áron szerette a kalandokat,  mindig új és új dolgokat próbált ki. Éva pedig szerette Áron optimizmusát és lelkesedését.
Nyáron Éva találkozott Szabolccsal, aki meleg és napfényes volt, mint a nyári nap. Szabolcs szerette a nyarat,  mindig a parton töltötte az idejét. Éva pedig szerette Szabolcs nyugalmát és biztonságát.
Ősszel Éva találkozott Attilával, aki bölcs és tapasztalt volt, mint az őszi levelek. Attila szerette a könyveket, mindig új és új ismereteket szerzett. Éva pedig szerette Attila intelligenciáját és bölcsességét.
Télen Éva találkozott Kristóffal, aki csendes és rejtélyes volt, mint a téli hó. Kristóf szerette a zenét, mindig a zongoránál ült. Éva pedig szerette Kristóf kreatív oldalát és érzékenységét.
Éva pedig rájött, hogy mindegyik férfi más és más oldalt hozott ki belőle. Áronnal kalandokat élt át, Szabolccsal biztonságban érezte magát, Attilával tanult és fejlődött, Kristóffal pedig alkotott és álmodott.
 Éva rájött, hogy az élet egy folyamatos változás, hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége és értéke. Ahogy az évszakok váltakoznak, úgy változik az élet is, Éva készen állt arra, hogy elfogadja és élvezze minden pillanatát.
De ahogy az évszakok váltakoznak, Éva érezte, hogy egyvalaki hiányzik neki. Egyvalaki, aki mindig mellette állt, aki mindig megértette őt. Éva rájött, hogy a szívében mindig is egyvalaki volt, akihez visszatérhetett.
Kristóf, a téli férfi, aki csendes és rejtélyes volt, mint a téli hó. Kristóf, aki szerette a zenét, és mindig a zongoránál ült. Kristóf, aki megértette Évát, és aki mindig mellette állt.
Éva visszament Kristófhoz, elmondta neki, hogy rájött, hogy ő az, akit igazán szeret. Kristóf pedig mosolygott, azt mondta, hogy ő is szereti Évát.
 Éva és Kristóf együtt sétáltak a téli tájon, és élvezték a hóesést. Ők együtt játszottak a zongorán, és együtt énekeltek. Éva tudta, hogy megtalálta az igaz szerelmet, és hogy Kristóf az, akivel le akarja élni az életét.
Az évszakok váltakoznak, Éva és Kristóf együtt éltek át mindent. Ők együtt nőttek fel, és együtt öregedtek meg. Soha nem felejtették el, hogy az élet egy folyamatos változás, és hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége és értéke.
       Az évek teltek, Éva és Kristóf története egy legendává vált. Egy legendává, amely arról szól, hogy az igaz szerelem mindig megtalálja a módját, hogy visszatérjen, hogy az élet egy folyamatos változás, amelyben minden évszaknak megvan a maga szépsége és értéke.




2025.08.02.

Poéta társak....

Jöttem látni s rímelni....

A tavasz ki küldött engem,
s szült fájón jó anyám,
fiatal teste görcsbe .
Mint kínok között szokás,
de tudtam vár s két erős,
karjával vigyáz majd reám.

Látni, sietve boldogan,
jöttem e szép világra,
hallani az élet muzsikáját.
Érezni a lágy szellőt,
a virágok édes illatát,
s az emberek hívó szavát.

Kicsi fülek s apró kis kezek,
gyengén visító édes torok,
de bús könnyes szemek.
Elhagyni a biztos helyet,
hol nincs kín s bánat,
nem kell bújni a fény árnyékába.

Felnőni hol keserű mit az epe,
hol édes méz ízű szájjal,
felkelni gyötrő kínok kínjával.
Az idő gyors múlásával,
céltudatos felnőtté válni,
mindenért felelősséget vállalni.

Ma itt állok lassan őszülve,
java időmet már leélve,
de az éhségem nem csökkent.
Próbálok szárnyakat bontani,
képzeletem mögé bújva,
verseket faragni s írni.

Magamat szégyenlősen gúnyolva,
szövögetem a fantázia szálait,
felépíteni kusza rímeim.
S közben vagyok aki vagyok,
nem mint vénasszony,
aki feladni készül koros életét.

Élni s élni míg kapom az életet,
megtalálni benne amit még lehet,
itt lenni lélegezni köztetek.
Ha eljön az én időm, akkor
úgyis könnyezve elmegyek,
de addig még itt leszek veletek.