Ének

Kispistás

 

Kispistás az irományom,

Kispistás a versem is.

Amit tegnap jónak véltem,

holnap éri nemezis!*

 

Így van ez már évek óta,

így volt ez a múltban is,

nincs ereje, nem értékes,

legfeljebb ha két Banis.

 

Szaxim is egy letűnt korban

Kispistásan kornyikált,

abbahagytam, hisz barátom

folyton-folyvást korrigált...

 

Úgy lesz eztán, jóbarátom,

hogy a versem feldobom,

majd a szellő elrepíti,

én meg neki felrovom.

 

De először biztosítást

kötök rá, hogy pénzem is

legyen később élhetésre,

meg pálinka, két decis.

 

Akkor aztán költő leszek

a javából, mondhatom,

költök bőven, s iszom néha,

míg majd leszek csonthalom!

 

2019. augusztus 25.

 

 

* Büntető igazság, megtorló, lesújtó végzet; a sors keze.

 

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/n-40903/nemezis-41256/

Elrontott kenyér

 

Van az úgy, hogy nem romlik el.

Akkor el kell rontani!

Gondoltam, hogy nem mondom el...

Be kell ezen zsongani –

 

Kenyeremet dagasztottam úgy, ahogy

a nagy könyvben meg is vagyon írva.

Meghajtottam háromszor, de valahogy

gubancos lett, mint a kerti nyírfa.

 

Ráadásul elöl deszka, hátul léc,

lapos, mint a leeresztett lángos.

Hogyha látná, kiröhögne a vigéc,

kinek képe megvetéstől ráncos.

 

Na, de sebaj, van orvosság odaki!

Folyton éhes, ugatástól hangos...

Megbecsüli! A feladat lovagi,

a foga meg ettől lészen harcos!

 

2019. június 14.

Pityergő

 

Pityereg a költő,

senki se érti meg,

szobájában egyre

ide-oda tipeg.

 

Nem érdemes írni

- panaszol magába' -

jobb volna elmenni

mohácsi csatába.

 

Ottan hogyha egyszer

kupán hajítanak,

múlik a gond biztos,

ki is lapítanak.

 

Amint így kesereg,

beugrik a múzsa,

rögtön megbizsergett

csontja meg a húsa!

 

Sugdos a fülébe,

homlokon csókolja,

következő versét

jól be is kódolja.

 

Engedelmes lévén,

rögtön le is írja,

éppen hogy nem béget,

mint valami birka.

 

De sikerül biztos,

s majd az ország népe,

mikor elolvassa,

felragyog a képe.

 

Viszik is azonnal

fejét magasztalni...

Ám kiderül hamar,

hogy bele fog halni!

 

2019. május 5.

Szántóföldi záróra

 

Kibattyogtam a szántóba - kétszer is.

Szórtam magot buja földbe - kézzel is.

Hinthettem rá a szerekből bármennyit,

aratáskor begyűjtöttem a semmit.

 

Tudom, tudom, hogy a hunyó én vagyok.

A hibáim, a vétkeim jó nagyok!

Hogy is tudtam fűtött lyukam elhagyni,

és idekinn nyáridőben megfagyni?

 

Mért kellett hát letennem a kaptafát,

hisz' „törhetném a műhelyem ablakát“.

Javíthatnám a lábbelik tengerét...

Így meg lettem szakik mellett al-segéd!

 

2019. február 27.

Üzenet

 

Mesteremnek a tanyára üzenetet küldtem:

Engedje el a kezemet, ha már így leültem.

Soha többé fel nem kelek, segítsége nem kell,

Túlságosan irritáló, ahogy engem restell.

Eredményes költészetre kemény szava buzdít,

Remittenda szilánkjaim nagy garmada szundít.

Eltökéltem, hogy a magam ura leszek most már,

Mert a kemény kritikája őröl, mint a molnár.

Nem elég, hogy leültetett, s felönt a garatra,

Ellenfelek malomkövén hull reám a mantra...

Kiábrándult, üres fejjel mászat a falakra!

 

Üdvözlöm őt, s kívánom, hogy egészséges legyen,

Zene mellett a Grízes is színhúsokat egyen...

E sorokat ha olvassa, feje bólogasson,

Ne csak betűt, sort és szakaszt – életet olvasson!

Erre a kis piszkozatra szemet hunyjon gyorsan...

Mondja meg, hogy gyalázatom ugyan miben mossam?!

 

2019. január 31.