Ének

Nem kínálom magamat

Nem kínálom magamat,
megeszem a halamat.
Míg a csusza párolog,
fáradt lelkem háborog.

Nem kínálom önmagam,
nem sokáig él nyaram...
...Dermed a hal a tálon,
túl van már a halálon.

Csuszám gőze szememben,
nem élek a jelenben.
Jövőt várok patakkal,
licsi-locsi halakkal.

Nem jön, várat magára,
hallgat mások szavára.
Míg a hegyről csordogál,
minden követ megcsodál.

Kínálnám már magamat...
Lelkem fogna madarat!
Dermedt halam a tálon,
könnyem folyik, ha rágom.

Jövőm csorog a rostán,
aprítom a borostám.
Kihűlt halam nem bánom -
Buta vagyok, belátom.

2018. október 1.

Kamerarendszert szereltetek!

              Mindenki tudja a környéken – de legfőképpen én – hogy milyen rendes gyerek vagyok. Nálam a rend, tisztaság mániává nőtte ki magát.

Az utóbbi 66 évben viszont azt vettem észre, hogy valaki – titokban és észrevétlenül! – az asztalom alá hordja a morzsáit. Egyértelmű, hogy így van, mert naponta annyi morzsát seprek ki onnan, hogy egy egész havi táplálékom sincs annyi, mint ami ott fellelhető.

Eltökéltem, hogy végére járok a dolognak, és kamerarendszert szereltetek fel a lakásomban. Legfőképp a konyhában.

              Visszanézve a felvételeket, csak egy árnyat láttam nesztelenül suhanni (hangot ugyanis nem rögzít), ami hol itt, hol meg ott tűnik fel. Sokáig nem jöttem rá a titokra, de ma már tudom: én vagyok az. Árnyéka vagyok önmagamnak...

De megérte a pénzt, időt és fáradságot, mert így már tudom: nem kell takarítanom, hiszen tőlem származik az asztalalji portéka, és hát mégiscsak ennivaló az is!

              Majd megeszi az a teméntelen hangya meg egér, ami lassacskán kiszorít a lakásomból...

2018. szeptember 3.

Siralomház az otthonom

Siralomház az otthonom,
sírni volna kedvem.
Valahányszor takarítok,
bicska nyíl' a zsebben.

Csakhogy ez a bicskaféle
engem szurkál össze,
belenyilall derekamba,
s azt kérdezem: jössz-e?

Mert ha nem jössz, ugyan minek
ez a kényes munka?
A vendégem néhány egér,
s néha egy-egy unka...

Azoknak meg köztudottan
nem áll a kezükbe
sem a söprű, sem a lapát,
s pénz sincs a zsebükbe',

hogy e szívós mestermunkát
megfizetnék nékem,
és ily módon várhatnám, hogy
egészségem védem.

Mert ez a por, meg a piszok
elkeserít engem,
ráadásul a köhögést
első rangon zengem.

Sírok tehát, sírok bizony,
mert e munka undor',
s derekam se szereti, ha
van benne egy kunkor.

De mivel hogy várlak Téged,
elvégzem én bőszen,
s mint a "Mackó", a legvégén
elszaladok hősen!

Eddig tart a beszámoló,
apad már a könnyem,
így ez apró siralomház
megúszhatja könnyen...

...pláne hogyha meglátogatsz,
s átveszed a pálcát,
- talán-bizony megejtünk egy
ír-olvas találkát.

2018. augusztus 6.

(Fel)Fedez(t)em magamat!

Verselő emberke hírében
álltam a diadal ívében...
Versemet forgatta,
jött vele borzadva,
s változott arca a színében.

Vártam az ünnepi köszöntőt.
Szárnyaló, szívbeli hősöntőt.
Nem szólt, csak grimaszolt,
kényesen szimatolt...
Nem látta magát a főköltőt.

Semmi baj, majd lesz más, apuskám.
Versemben írom meg a puskám!
Fedezem magamat,
körmölök madarat,
s költő lesz belőlem a pusztán!

2018. július 24.

Gumivers

Gumiversben mondom el a témát,
gumitéma nyúlik benne most.
Mint a nyuszi a kirágott répát,
úgy reszelem - aprul a sok rost.

Gumiember mondja meg a biztost,
gumiverset vár a szerkesztő.
Nem tehetsz a fejed alá vánkost,
csak új stílust fogad, s szerkeszt ő.

Gumiköltő kell az új világban,
gumiból lesz az Új Világrend!
A teremtő, ékes, régi várban
szétterül, mit ez új gumi kent.

Gumicsizmát húzzál, hogyha itt jársz,
gumiradír legyen támaszod!
Idegeid verjed láncra, míg vársz -
S gumiversben mondd el bánatod.

2018. július 16.