dufmar blogja

Elveszett bárányaidért Uram,

szenvedéseimet Neked adom,

minden tövis borította utam

értük legyen a kezedben vagyon.

A kincsek elzárt helyeken vannak,

titkos pecsét, hét lakat alatt.

Előtted a falak leomlanak,

és a tinta ég sírva elszalad.

Visszatérésûk tiszta lesz, szabad,

ujjongásuk egy merő szeretet,

vérző lábuk gyógyító kötést kap,

hoznak Neked illő gyümölcsöket.

Itt láttam meg a napot,

szemem szikrát itt fogott,

a viz és a hegy között

fénypólyába öltözött.

El se mentem innen én,

nincs jobb hely e földtekén,

hisz árnyékát a Burda

Dunába csak itt fúrja.

Itt voltam kisgyermek,

s most mint a meglettek

vagyunk pajtások, ó

ágon új hajtások.

Kacsintva cinkosok,

kezünk most is horog,

szívünk pergő dob, a

föld minket összefog.

Mi innen nem megyünk,

itt int majd csontkezünk,

ha vadul a bősz ár,

szellemünk visszajár.

Kelünk feltámadásra,

akkor se másra, nem

lesz szemünk tapadva, csak

a Garamtorkolatra.

Mint vitorlát, a szíved dalba fogd,

és Isten elé vidd lélekhajód.

Tested, lelked ünnepre készítsd,

ha hűlne parazsa, azt felszítsd!

Az Úré az egek és a földek

szavára roppanak meg a tölgyek,

húnynak és élednek fel csillagok,

Ő öntözi meg a sivatagot.

Szavára vet bukfencet a kecske,

a csillagképeket Ő festette.

Erős szél ha dobál, és messze hord,

tudd, akkor is az Úré az akkord,

és ha csendesen egyhelyben megállsz,

s elhalkul benned a kotta nász

Isten ott van azon némaságban,

templomában megrendülve vártan,

míg újonnan minden fel nem pörög,

szét nem morzsolódnak érrögök,

szeretetáramlás megindula,

égre sírja Alle, Alleluja!

Az oltárnál fehér rózsa tündököl,

kisfiú, Szentlélekkel töltve föl.

Megilletődött arcú és álmatag.

Ki ő, tán egy jövendőbeli pap,

vagy dolgos József utód, ki vezet,

üdvösségre egy családot, mert szeret?

Szerzetes? Titka még ez a jövőnek,

Isten tervei lassan, s mélyben szövődnek.

Vértanú, hosszú életű szent, remete?

Úr árnyékában erős fává növő csemete.