dufmar blogja

Történelem
dufmar•  2017. március 12. 17:45

A szabadságharc feledett hőse






    A bokrok közül a legény óvást lépett ki a mezőre. Az ég alja már lobbot vetett. A mezőn mokány lovak legelésztek egy pásztában, még  egy toppot tett előre s ráhurított valaki. 
    -Mit keresel itt? Nem illik szuttyogtatni az embert este. A zsenge legény a magyar szó hallatán megbátorodott. 
    -Bocsáss meg bátyám, messziről jöttem. megpihenhetnék-e a szérűdön? A férfi végigmérte a csikasz legényt.
    -Pihenj kedved szerint, de ne itt. Gyere szerény otthonomba.
     Átalmentek a mezőn,ekkor látta meg az ifjú a fák között megbúvó házat.
    -Ihon vagyunk, jövel!Zsuzsikám készíts kérlek enni vendégünknek!
A gádoron egy kedves arcú, termetre is helyes asszony jelent meg. 
     -Igenis férjuram.  üdvözöllek, biccentett az ifjú felé.
      Ki fia vagy? 
  Ferkónak hívnak és Olaszországból jöttem haza.  A gazda valamit ühmögött.    
      -Egyél, igyál, beszélj!-biztatta.Rosszul állítanám, ha úgy vélném katonaszökevény vagy? A fiú bólintott. Aztán haótátul menekülsz?
   A fiúnak hazai földön, magyarok között, nem utolsósorban a kám hatására megeredt a nyelve.
      -Cudar idő volt amikor elszántam magam a szökésre. Csuromvizesek voltak a csergéink. Imette töltöttem az egész éjszakát. A rossz idő ellenére sem másoltam meg a szándékomat, hogy hazatérek magyar földre, mit is keresnék a császár seregében Itáliában. Veronába is eljutott  a tizenkét pont híre, és az ottani magyar katonák is elszavalták a Nemzeti dalt. Mészáros Lázár uram rendelkezéseinek híre is eljutott oda. 
  Zsuzsa mintha csak egy boggal bajmolódna, figyelmesen hallgatott. Nos abban a cudar időben  léptem le, jött velem szemben a sárfolyam garral és nyomomban volt egy csihés osztrák katona is. Szökésem riogást keltett, de sikerült megbújnom a marton egy pandallban. 
  Elvitt  a sárfolyam, vélték.  Így jutottam el a határig és tovább, hol hajszás állaton, hol gyalog. Bizony nem egy kurgánt láttam,amely alatt szökevény pihent.                  - Fáradt vagy, fiam,- pihenj le. Javasolta a sáfár, mivel időközben kiderült róla, lókereskedő. A fiú boldogan engedelmeskedett. Zsuzsa asszony bevezette a vendégszobába, ahol tisztálkodás után jóízű  álomra hajtotta fejét. 
    -Nem korhely ez a gyerek Zsuzsa, mondta a kereskedő nejének. Jó volna összehozni őt a mi lánglelkű költőnkkel.
 Ezzel  a gondolattal eltették magukat másnapra.


 2. rész 1849, július 31.


    -Sándor, Sándor, de jó hogy itt vagy! Vendégünk van , igaz még pihen, de képzeld, Itáliából jött haza a szabadságharc hírére. Mi a baj? Sándor! Lógatod az orrod, miért? Nem jól áll a szénánk, bár járom a falvakat és buzdítom a népet, még sok a tennivalónk. Ott van az úrbér, még mindig csiszolásra szorul a törvény, Batthyányi még tárgyal a császárral, az meg viszakozik attól is, amit elfogadtak. Nyakunkra hozta az oroszokat. Segesvárnál sok minden eldőlhet, de én nem lehetek ott, megígértem Bem apónak, távol maradok a csatától. Sándor a te feladatod a buzdítás, te a csata után is kellesz, lelke vagy a nemzetnek, így mondta Bem. 
  - Nini , itt a vendégünk. Légy üdvözölve Ferkó.
 Sándor, Ferkó, ismerjétek meg egymást. Ím a Nemzeti Dal szerzője.
   -Oh, nem is reméltem, hogy találkozhatunk. Jól hallottam ,csata előtt állunk?      
   -Hát csatlakozol? 
   - Azért jöttem haza! 
 Nagyszerű! Bár nekem tiltva van hogy ott legyek, veled mehetnék. azt hinnék mindketten Olaszországból jöttünk haza, nem sokan ismernek személyesen, csak szövétnek fényénél láttak.
 Ímhol hallom is az eresztvényről a csatába hívó kürtöt.
    -Früstököltél már ?
     -Zsuzsanna ellátott bőséggel, ne tunyuljunk itt, induljunk! 
 A mezőre nem kellenek bakolók, kardod van- é? 
 Ferkó az oldalára ütött.
   -Hová mennék nélküle? Vessük magunkat a csata közepébe. Oldalról, az erdő felől becsatlakozunk a sorba. 
    -Rendben. 
     A csata már messziről félelmetes volt, nagy túlerővel néztek szemben Ferkó hamar szem elől vesztette a nagy költőt, és már csak a szabad Magyarország víziója lebegett szeme előtt. Hadakozott a kozákkal, forgatta kardját becsülettel. Egy percre sem feledte, milyen sok megaláztatást élt át Olaszországban a császár seregében, mint magyar. Ereje megkétszereződött a haragtól. Észre sem vette mikor mélyedt bele egy lándzsa, elvesztette eszméletét, földre zuhant. Néha néha magához tért, maga felett üvöltöző embereket látott, akik őt sem kímélték, taposták. Magára húzott utolsó erejével egy elhajított pajzsot, megbújt alatta.
   Lassan üres lett a csatatér elült a por, sötétedett. Felette kigyúltak a csillagok egyesével, neki pedig eszébe jutottak a szép veronai lányok, és egy pillanatra sajnálta, hogy levetette a császári mundért. 
   Fiatal ember volt, ne ítéljük el ezért. Végül vére csurgásával elfogyott ereje is, és meghalt a legszebb nőért, édesanyjáért, a hazáért. 




3. rész


   Kedves édesszülém, ha kezébe jutott levelem, akkor én már felülről nézem lépteiteket. Ne sírjanakk, nem való az magukhoz. Kérjék az egek urát, ne legyen halálom hiábavaló, örvendhessünk népünk szabadságának.
Idáig jutott a szomorú édesanya az olvasásban, és elsötétült előtte a világ.
   -Hozzatok vizet, gyorsan vizet. Kiabált ki Gyula, az édesapa, a cselédnek.
   - Máris hozom.
  Anna lassan magához tért.
   -Olvastad? kérdezte a férjét.
   -Igen. Mondta az.
   -Mitévők legyünk?
   - Egyenlőre ne szóljunk senkinek semmit. Tanácsolta a férje.
Másnap Anna karikás szemekkel ment a piacra, az ellátás szegényes volt, mindenki harcolt inkább, kevesen művelték meg idén a földjeiket. Anna kosarába rakta a megvett dolgokat és ahogy megfordult szembetalálkozott Böskével. Kíváncsian méregette vajon kurtább-e elől a szoknyája. Böske a fürkésző tekintet elől legszívesebben elbújt volna, de nem volt hová.
   -Adjonisten Anna néném- Köszönt.
   -Adjon isten Böske. Édesanyád hogy van-é?
   -Köszönöm, megvagyunk. Takarókat szövünk a katonáknak.
   - Ferkó? kérdezte bátortalanul.
   - Nem tudunk róla semmit, mondta ki a kegyes hazugságot. Mi van , ha mégis, hátha... gondolta magában.
   - Sietek Anna néném, Isten vele.
   - Isten veled lányom.
   Anna törte a fejét mitévő legyen. Egyetlen fia feletti gyászában tisztán gondolkodni sem tudott. Sietett haza. A napok teltek, sok szabadságharcos hazatért sebesülten lógó orral, a császári bosszúállás fenyegető közelsége miatt bujdosva. A kegyetlenkedés ideje volt ez, sok sebesült szabadságharcost a betegágyán korbácsoltak halálra.
     Elveszett a forradalom. Mindenhol keseregtek a népek. Böske férje is hazatért, boldogan vette tudomásul felesége várandósságát, de a nádasban bujdosva élte mindennapjait, családjához csak besötétedés után mert hazamenni.


Dufek Mária
2017.03.05.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom