dufmar blogja

Várom a beteljesülést, a csodát,

szent balzsamod kitartó szívostromát.

Már kiválasztottam egy verset jelül,

mely emléklapomra mottóul kerül.

Az a pár szó kísérjen végig tovább,

kihordva lelki testvérem magzatát.

Szellemi frigyre lépve mint a szentek,

gyermekekkel töltsük meg a mennyet.

Fehér voltál, szűz, ködfátyolos,

most anyádnak szürke könnye mos.

Még rideg vagy fagyos, halovány,

engedj fel szerelem talaján.

Szomorú ara jó feleség,

virágot szór kedvére az ég.

Hagymásokat nyit az udvar, kert,

az ág hordoz majd édes tehert.

Ne szomorkodj április asszony,

boldog létet zár majd az alkony.

Benne lakozol minden ágban,

testet öltesz a katicában.

A napsugárban Te ragyogsz, és

a huncut szélben ott kavarogsz.

Ahol hegynek dőlnek a völgyek

és a felhők pulóvert kötnek,

a szemek közt megbújva Te vagy,

és az eső is, ha szál szakad.

Orcád elől el nem bújhatunk,

hiszen mi magunk is Te vagyunk.

Hordozol bölcsőtől halálig,

annál hamarébb és továbbig.

Májusban csengőt ráz a szél,

fehér harang, jácint zenél,

tudja ő anyák napja jön,

illő most a virágözön.

Orgona nyitja keresztjét,

fa érlel piros cseresznyét,

földbe kérezkedik a mag,

elhalva szüljön fiakat.

Az anyaságot dicséri,

és a mindenségbe méri

folytonosságát az élet,

anyám szerettelek téged.

Engem is szeretni fognak,

hajamba ezüstöt lopnak

a felhalmozódó percek,

életlánc anya és gyermek.

Sulykolj tisztára engemet Uram,

tiszta vizű, futó patakodban.

Igédnek fényében megszárítgass,

szívemnek mélyére igazán hass.

Nem voltam mindig kedvedre tudom,

igazíts meg, újra Hozzád futom.

Előttem forog, vétkem belátom,

nem vagyok más, csak lebomló sátor.

Nem teszed, de ha eltaszitanál,

nincs ki látna, éles szem, sasmadár.

Csak általad élhetek és vagyok,

Krisztusban alkottál örök nagyot.