dufmar blogja

Nézd a fürge mezei nyulat,

fülét hátracsapva hogy szalad.

A fácankakast felrebbenti,

pocoktól kérdi: hogy van kend-i?

Választ sem várva tovább rohan,

ürgével a feje összekoppan.

Bocsánatot kérek jó barátom,

sietek, szöcskémet nem találom.

Fogoly madár kérlek, nem láttad őt?

Nem jár közelben éhes róka, rőt?

Elárulja néked a réti sas.

Attól én is félek, jaj, ne ugrass.

Felpillantott a mezei nyuszi,

na keresem tovább, pá és puszi.

Vágtatott a zsenge rét határig,

ott legelt szöcskéje zöldben állig.

Ejnye - bejnye egész nap kereslek,

nem láttad répát merre egyelnek?

.

Anyu, a Peti elvette a tollam.

Nem én vittem el, keresd meg, Gollam.

Kapkodtam fejem, szálltak a replikák,

Istenem, de szép dolog a család.

Ellopta az almám, vitte kenyerem.

Apjukra nézek, szép a szerelem.

Az mosolyog, csendben az orra alatt,

anyjuk őszülsz tőlük, fesd a hajad!

   Egy kisfiú, átlagos. Szőke, kicsit szeplős, nincs benne semmi különös. Leszámítva azt, hogy szereti a macskákat.
   Ez a szeretet vette rá egy számára nem mindennapi tettre. Egy cicát látott, vagyis inkább hallott, aki keservesen nyávogott. A csacska! Felmászott a fára, de lejönni... Persze, az már nehezebb, főleg ilyen kicsinek, talán először mászott fára. A kisfiú fél a magasban, mászókára sem szívesen mászik, de most egy cicáról van szó! Ez teljesen megváltoztatja a gondolkodását, most cselekedni kell. Beleképzeli magát a cica helyzetébe, a múltkor a mászókán mennyire félt, remegett a lába. Szegény cica, sóhajtott, és  a pincéből felcipelt létra első fokára tette a lábát. Kis idő múlva már a cicussal hadakozott, aki ellenkezett a mentési kísérletével,de végül is  megadta magát.Bizalmat érzett a kisfiú irányába, talán megérezte a fiú is izgul. Csak néhány bizonytalan lépés hátrafele, lefele a létrán,és már ketten ültek a füvön.
   Életre szóló barátság született.  
 

 Meglátogatta barlangjában az embert a macska.
-Van egered? -kérdezte.
-Nincs .- mondta az ember.
-Akkor elviszem a kenyered. - mondta a macska és odébbállt.
Másnap megint ott volt az ember lábánál.
-Van egered? - kérdezte ismét
-Nincs. - válaszolta az ember
-Akkor viszem a vajat. - mondta a macska és kereket oldott a vajjal.
Harmadnap ismét a barlang bejáratánál sündörgött.
- Ember van egered? - kérdezte harmadszorra is.
-Nincs. -vetette oda az ember .
-Akkor viszem a húsodat. - mondta a macska és sietősen távozott.
Nem lesz ez így jó. - gondolta az ember. Alighanem kénytelen leszek
egeret fogni, és felállított egy egércsapdát.
Másnap megint megjelent a cica. Van egered?
-Van. - jelentette ki az ember és
odaadta az egeret a cicának.
-Jaj de aranyos cicus, lelkendezett a feleség, amikor meglátta , és milyen hasznos állat, egeret is fog.
- Tartsuk meg! - mondta esdően a férjére nézve.
A férfi megadóan bólintott. Azóta élnek a cicák velünk és etetjük őket.
Egeret meg fog az ember!

Dufek Mária

2017.10.20.

       A törött bögrét valaki a parkban hagyta. Este, amikor a város zajai elültek, kiváncsi hangyák másztak belé, de mivel semmi édeset nem találtak benne , odébbálltak.

     Később bogarak jöttek, fűszálnak nézték, és csiklandós lábaikkal simán átgyalogoltak rajta.

--Milyen haszontalan vagyok- siránkozott a törött bögre. Nemrég még gyermekek ittak belőlem , és vidáman szaladtak játszani, most meg várhatom a parkot takarító hölgyet, aki majd kidob a szemétbe. Reggel ez a rettegett perc is elérkezett. A hölgy lehajolt és felszedte a riadt szilánkokat, de mielőtt kidobta volna őket, egyéb ötlete támadt. 

--Szép fűzöld színe van- mondta. Egészen illik a szemem színéhez, és a zsebébe süllyesztette a darabokat. Otthon aztán előszedte őket, megtisztította a portól és egy gépecskével csiszolni kezdte őket. A csiszolás fájdalmas volt, és veszteséggel járt, de a csiszolt darabok egyre szebbek lettek. Végül lukat fúrt minden egyes darabra és felfűzte őket egy láncra. Nyakába vette az elkészült ékszert és megnézte magát a tükörben.
A hajdani zöld bögre nem győzött csodálkozni mesés átalakulásán. Elkezdett örülni. Hát még amikor a hölgy kiment vele az utcára. A késő délutáni napfény csak úgy csillogott a zöld porcelánon. Arra futottak az iskolás gyermekek is, nem ismerték fel a bögrét,de rácsodálkoztak szép szinére és mosolyogva futottak tovább.
   Este az ékszertartóban pihenő ékszer végiggondolta eddigi életét. Nem is baj, hogy kicsit csiszolódtam- gondolta, és, ha tudott volna mosolyogni, elmosolyodott volna.