dufmar blogja

Novella
dufmar•  2019. szeptember 7. 21:58

Géza

 

  Gézát gyerekkora óta mindenki Pachtonak hívta. Pachto elég szerencsétlen volt, bár szerencsétlenségét nagyrészt magának, illetve az alkoholfogyasztásnak köszönhette, mégis számos barátja akadt. Az utcán tengette napjait, és főleg ivásra való lehetőségeket keresett.

  Nővérei nem hagyták teljesen cserben. Egy alkalommal autóba ültették és elvitték egy közeli nagyvárosi áruházba.

-Vegyél amire szükséged van, biztatták. Pachto tanácstalanul tekergett a megrakott polcok között.

Régen adott magára. Szappan kellene, morfondírozott magában, no meg sampon is, meg borotva. Ejh, sóhajtott. Meleg víz is kéne, meg törülköző, mosópor, tiszta ruha. Elfogta a keserűség. Kilakoltatták, nem fizetett. Az önkormányzat elbontja a régi házat, a telket meg eladja valakinek, aki építkezni szeretne. Szép a környék.

Szeme könybe lábadt, elérzékenyült, de gyomra figyelmeztette testi szükségleteire. A cipók csábítóan mosolyogtak rá, orra megtelt illatokkal a húspult mellett. De régen ettem kolbászt, jutott eszébe. Már ajkán volt a kívánság, amikor eszébe jutott, ilyet talán már el sem bírna a gyomra.

Valami könnyű kéne, gyümölcs. Ah, gyümölcsöt most, nyáron kint is talál.

Nővérei kosara már tele volt.

-Indulnunk kéne, szóltak. Válassz már valamit!

Pachto megadóan emelt le a polcról egy egy liter almabort.

A mai nap is szép lesz.

 

 

Dufek Mária

2019.09.02.

dufmar•  2019. március 26. 03:23

Az utolsó nap





  Ma ne lépjen utcára, meg akarják ölni!
  Ezt a levelet találta a postaládában reggel, amikor lement az újságért.
Elgondolkodva ült le a kávé mellé. Ki akarná őt megölni? Igaz benne volt néhány kétes ügyben, de azok nem olyan nagy horderejűek.
   Úgy döntött figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetést, legfeljebb óvatosabb lesz.
   Kiment a lakásból, a liftben rajta kívül nem volt senki. Átment az utca túloldalára, még kora reggel volt, és az utca néptelen. A buszmegállónál a szokott arcokat látta, sehol semmi gyanús dolog nem volt. A busz is idejében megérkezett, üresen, mint mindig, a sofőr is ugyanaz volt, aki mindig. Csak az a furcsa koppanás ne lett volna, és az ajtó is
olyan hamar becsukódott, nyomta a halántékát.
   Felriadt, most fogta fel, hogy a halk zajt az ajtó óvatos kinyitása okozta, és a nyomást a halántékán egy hangtompítós fegyver. Ez volt az utolsó emléke, a lakásajtó olyan óvatosan csukódott be, ahogy kinyílt.
  Álmában lőtték agyon, ez állt a hivatalos közleményben. 


Dufek Mária

dufmar•  2017. március 12. 18:16

Az idő foglyai vagyunk /egyperces novella/

 


  Ült az Isten fenséges trónján mozdulatlanul, belemerevedve a semmibe. Az örökkévalóság nem hagy nyomot senkin. Aztán úgy döntött csinál valamit. 
  Teremtett magának egy gyermeket. Innentől már tudta mérni az időt. Tudta a többi cselekedetét valamihez viszonyítani. Úgy is mondhatnánk elkezdett élni az időben. Angyalokat is teremtett, és bolygókat, csillagokat. Sorra került a Föld is, sárból gyúrt szenvedésekkel teli bolygó. Állatokkal népesítette be, végül feltette művére a koronát: Embert alkotott, méghozzá a saját képére. Az ember is csak akkor fogta fel az idő múlását, amikor feleségével családot alapított és gyermekük született. persze addigra mindent el is csesztek.
   Helyrehozni a sok problémát?- Kérdezte az Isten. Hát van nekem arra időm? -válaszolt a hozzá forduló kétségbeesett embereknek.

Dufek Mária 
2016.12.24.


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom