dufmar blogja

Egyéb
dufmar•  2020. november 14. 21:45

Mit vigyek?

Mit vigyek eléd Uram, kérdem,

ha támad fényesség az égen,

szavakat adjak,csak szavakat,

míg Te nem sajnáltad fiadat?

Kinek adjam oda életem,

van másnál, mint nálad jobb helyen?

Még fémtükörben látom magam,

és a hitnek számos titka van,

tőlem újra és újra kéred,

az útadra lépni ne féljek.

Járjak ott, hol nincs ádáz harag,

hol a béke szent magot arat,

hol mint kisgyermek szendén állok,

hol a világ nem futóárok.

Mindenkinek jut csepp szeretet,

nem eresztenek rám ebeket.

Minden ami jó, marad örök,

egybeérnek mind a rótt körök.

Nem hallik semmi hamis ige,

életem az összhang lengi be.

Ha hibázok tán megintenek,

ha kell, hát meg is legyintenek,

de elveszni percre sem hagynak,

ha ellene lennék magamnak.

Kihozzák belőlem az imát,

hálát, sóhajt, mit ajkam kiállt.

Hitemet így vagy úgy, de vallom,

imában, versben elszavalom.

Óvó nagy kezedbe rejtetten

lelkemet eléd teregettem,

te terheimet könnyen hordod,

hogy nem én cipelem, nem mondod.

Hihetem magam akár rossznak,

szeretetedtől meg nem fosztnak.

Hátad mögét rég elfeledtem,

s útadat járni megszerettem.






dufmar•  2020. október 19. 20:07

Engedd meg

Engedd meg, mert szeretlek téged,

hadd legyek gyermek- tükörképed.

Egyem a kenyeret, igyam a bort,

mely élővé teszi a lenti port.

Ahogy te, ki a jót hinti szerteszét,

tettekel hirdessem a Szent Igét.

Mint a földit, úgy viseljem égi képed,

s ha földi sátram lebomlik végleg,

kövesselek, mint a Föld a napot,

világoljon nekem örök csillagod.

dufmar•  2020. szeptember 24. 08:12

Erdő mélyén


Erdő sötét mélyén, fűszőnyegen

öreganyó sírva letérdepel.

Körülötte csend van, madár sem zajong,

édes gyermekem elhagytál, így jajong.

Könnye hull hangtalan zöld mohára,

lassan ürül ki bánat pohára.

Mellkasa se mozdul, már szív se feszül,

rengeteg mélyén anyóka szenderül.

Édes Jézus néki mély álmot ád,

mezőkön szaladó gyermeket lát.

Két karját örömmel szélesre tárja,

kicsiny magzatát keblére  úgy várja.

Favágók jőnek és őt felvevék,

ki mintha ölelné nagy keresztjét,

arcán béke és csendes, szelíd mosoly,

így hal meg, kit már bánat nem ostromol.


dufmar•  2020. június 21. 16:34

Győzöd-e

 

Egy órában az élet sok szelete,
szolga a rácson túl mindezt győzöd -e?
Feloldozást adni a kérő rabnak,
megbocsátani, akár önmagadnak.
Elküldeni a hamis színlelőt, mert
ennyi fér egy gyónásba délelőtt.
Testileg, lekileg táplálni önmagad,
egyszerre lenni szolga és szabad.
Végül egyedül maradni, oltárra téve,
mindazt, mi másnak jussa és reménye.

És te költő, győzöd e
hordozni mások baját,
mikor neked jajszavad sem lehet,
napsugárként ragyogni,
míg magadban hordozod felleged?
Vigasztalni szóval, segíteni tettel,
megküzdeni saját rémeiddel?
Hazamenni, élni a hétköznapot, tudva
sokat kérnek attól, aki sokat kapott?

És te a testnek orvosa,
van e nappalod, van-e éjjeled,
van e perc, mikor szíved feled?
Mert ma éppen meghalt valaki,
és te mást szerettél volna hallani.
Győzöd e a folyamatos harcot,
sose ártani, naponta vallod,
bírod- e megélni a kudarcot?

Iga alatt vagyunk minden mi emberek,
az isteni mércét egyikünk sem üti meg.
Így kell mennünk egyre tovább,
kijárva a nagy életiskolát.
Megélni felemelőt és megalázót,
kitartóan várni egy nagy végső zárszót.

Dufek Mária
2020.06.21.

dufmar•  2019. június 30. 22:30

Tulo

Jozef Horák 

Tulo

(fordította: Dufek Mária)


A mi kutyánkat Tulonak hívták. Nem volt nagy, fekete-fehér foltos volt. Nem tudott a hátsó lábain megállni, sem pacsit adni, sem átugrálni az eléje tett pálcán. Ennek ellenére nem volt együgyű.

Nagyon jól őrizte a házat, és jó terelőkutya volt. Elég volt szólni: Tulo, a libák! A kedves Tulo máris tudta, mi a teendője. Tudta, hogy a libák a répában vannak, vagy a kukoricában, vagy a káposztában.

Fürgén átugrotta a kerítést, s egy szempillantás alatt kihajtotta a libákat, libuskákat messze a völgybe.

Tulo leginkább a nagyapót szerette.

Bárhová ment is nagyapó, Tulo követte. Akár cseresznyét ment örizni, akár az ökröket legeltetni, akár csak a gangon ült,Tulo mindig mellette volt.

Amikor nagyapó Selmecre indult, Tulo is ment utána, de csak a faluvégig. Ott nagyapó megfordult és rászólt: Tulo, haza! A kedves Tulo leült, sunyított, egyik fülét leszegte, a másikkal fülelt és csak nézett, nézett nagyapó után, míg  el nem ment.

Egyszer nagyapó ezt mondta:

- Holnap fiúk éjjelre megyünk!

Na, ez valami nekünk való volt! Ez azt jelentette, hogy megyünk nagyapóval ökröket legeltetni. Nagyanyó előkészítette a szűrét. Egyik ujjába szalonnát és kenyeret gyömöszölt, a másikba nagyapó tette a pipáját, a dohányos erszényét és gyufát.

Kora este indultunk. Elöl Tulo, utána az ökrök, aztán mi és legvégül nagyapó. A nap már leáldozott, mikor Aranyosdra érkeztünk. Ott állt az öreg cseresznyefa, úgy, ahogy ma is ott áll. Ott legeltettük az ökröket.

A este hamar véget ért. Míg mi a rőzsét szedtük, ami ki kellett, hogy tartson reggelig, addig nagyapó szalonnát sütött. Miután megvacsoráztunk nagyapó belecsavart minket a széles szűrbe a tűz mellett. Tulo őrködött és nagyapó remegő hangon ősrégi dalokat dúdolgatott, míg el nem aludt. 

Reggel még sötétben keltünk.  Ám sötét csak a szűrben volt, amibe nagyapó csavart. Isten világosságán már fényes nappal volt. Kicsit átfagyva indultunk haza.

Tulo azonban nem jött velünk.

Nem jött meg este sem.

 Másnap sem mutatkozott. Elmúlt a reggel, este a nap is lebukott, Tulo mégsem tért haza.

Nagyapó elküldött minket a keresésére. Befutottuk az egész falut, mindenkitől kérdezősködtünk, de Tulo nem volt sehol. Nagyapó ezt mondta:

-Hisz ő hazatér, nem veszik el!

Mindnyájan így okoskodtunk. Tulo mégsem jött haza. Eltelt a második nap, a harmadik, Tulo nem volt sehol. Nagyapó mérgesen járt kelt. Állandóan kötekedett nagyanyóval. Nekünk sem engedett el semmit. Felesleges volt a haragja, Tulo a negyedik nap sem jött haza.

Lassan kezdtünk megfeledkezni róla.

Az ötödik napon nagyapónak szüksége volt a szűrre. Ám a szűrnek híre hamva sem volt. Nem volt sem a szobában, sem a kamrában, sem a padláson. Nagyanyó felforgatta az egész házat.

Aranyosdon hagytuk,- emlékezett vissz nagyapó. Így is volt. A kedvelt szűr Aranyosdon hevert a cseresznyefa alatt.

- Bizony mellette hevert a mi fekete-fehér foltos Tulonk is, aki a szűrt öt napig őrizte hűségesen.

Azon az estén nagyapó nem nekünk sütött szalonnát. A hűséges, kiéhezett Tulot vendégelte meg.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom