dufmar blogja

Egyéb
dufmar•  2019. június 30. 22:30

Tulo

Jozef Horák 

Tulo

(fordította: Dufek Mária)


A mi kutyánkat Tulonak hívták. Nem volt nagy, fekete-fehér foltos volt. Nem tudott a hátsó lábain megállni, sem pacsit adni, sem átugrálni az eléje tett pálcán. Ennek ellenére nem volt együgyű.

Nagyon jól őrizte a házat, és jó terelőkutya volt. Elég volt szólni: Tulo, a libák! A kedves Tulo máris tudta, mi a teendője. Tudta, hogy a libák a répában vannak, vagy a kukoricában, vagy a káposztában.

Fürgén átugrotta a kerítést, s egy szempillantás alatt kihajtotta a libákat, libuskákat messze a völgybe.

Tulo leginkább a nagyapót szerette.

Bárhová ment is nagyapó, Tulo követte. Akár cseresznyét ment örizni, akár az ökröket legeltetni, akár csak a gangon ült,Tulo mindig mellette volt.

Amikor nagyapó Selmecre indult, Tulo is ment utána, de csak a faluvégig. Ott nagyapó megfordult és rászólt: Tulo, haza! A kedves Tulo leült, sunyított, egyik fülét leszegte, a másikkal fülelt és csak nézett, nézett nagyapó után, míg  el nem ment.

Egyszer nagyapó ezt mondta:

- Holnap fiúk éjjelre megyünk!

Na, ez valami nekünk való volt! Ez azt jelentette, hogy megyünk nagyapóval ökröket legeltetni. Nagyanyó előkészítette a szűrét. Egyik ujjába szalonnát és kenyeret gyömöszölt, a másikba nagyapó tette a pipáját, a dohányos erszényét és gyufát.

Kora este indultunk. Elöl Tulo, utána az ökrök, aztán mi és legvégül nagyapó. A nap már leáldozott, mikor Aranyosdra érkeztünk. Ott állt az öreg cseresznyefa, úgy, ahogy ma is ott áll. Ott legeltettük az ökröket.

A este hamar véget ért. Míg mi a rőzsét szedtük, ami ki kellett, hogy tartson reggelig, addig nagyapó szalonnát sütött. Miután megvacsoráztunk nagyapó belecsavart minket a széles szűrbe a tűz mellett. Tulo őrködött és nagyapó remegő hangon ősrégi dalokat dúdolgatott, míg el nem aludt. 

Reggel még sötétben keltünk.  Ám sötét csak a szűrben volt, amibe nagyapó csavart. Isten világosságán már fényes nappal volt. Kicsit átfagyva indultunk haza.

Tulo azonban nem jött velünk.

Nem jött meg este sem.

 Másnap sem mutatkozott. Elmúlt a reggel, este a nap is lebukott, Tulo mégsem tért haza.

Nagyapó elküldött minket a keresésére. Befutottuk az egész falut, mindenkitől kérdezősködtünk, de Tulo nem volt sehol. Nagyapó ezt mondta:

-Hisz ő hazatér, nem veszik el!

Mindnyájan így okoskodtunk. Tulo mégsem jött haza. Eltelt a második nap, a harmadik, Tulo nem volt sehol. Nagyapó mérgesen járt kelt. Állandóan kötekedett nagyanyóval. Nekünk sem engedett el semmit. Felesleges volt a haragja, Tulo a negyedik nap sem jött haza.

Lassan kezdtünk megfeledkezni róla.

Az ötödik napon nagyapónak szüksége volt a szűrre. Ám a szűrnek híre hamva sem volt. Nem volt sem a szobában, sem a kamrában, sem a padláson. Nagyanyó felforgatta az egész házat.

Aranyosdon hagytuk,- emlékezett vissz nagyapó. Így is volt. A kedvelt szűr Aranyosdon hevert a cseresznyefa alatt.

- Bizony mellette hevert a mi fekete-fehér foltos Tulonk is, aki a szűrt öt napig őrizte hűségesen.

Azon az estén nagyapó nem nekünk sütött szalonnát. A hűséges, kiéhezett Tulot vendégelte meg.

dufmar•  2019. január 30. 07:29

Befutott a tél



 Ablaknak a 

fagy csókot ád

kivirágzik  

a jégvirág.

A rénajtón

macska nyávog,

künn az ágon

varjú károg. 

Reszket az eb

a ház elött,

befutott a tél

ma délelőtt.


Dufek Mária

dufmar•  2019. január 26. 07:19

Tavaszi kobzás



Tavasszal sírni kezd a föld,

 patakzanak könnyei,

 felébred az alvó tölgy,

 s a füzek,

 kedves udvarhölgyei.


 Sebesen szalad a folyó 

 jégdarabokkal hátán.

 Nap fénye ropja táncát

 az idő

 végre meglazult sálján.


 Trillák festik meg az eget,

 néha kiles a pocok.

 Picinyke teste remeg,

 lám, a föld

 még éhesen ténfereg.


 A holnap más lesz, makk hullik,

 kikandikál a toboz.

 A tavasz keze nyúlik,

 s több lesz az,

 mit a téltől elkoboz.


 Dufek Mária

 2017.01.26.

dufmar•  2019. január 7. 06:16

Márciusi titok

Dombok zöld fehér
harci gúnyája
már a békét sejteti,
zászlót bontanak
halványkék ibolyák,
fűszálak rejtekin.

Napsugár oson,
gyanútlan fagy felé,
folyókon villan ezüst,
lopakodik a langymeleg
márciusi idő, a tavasz
így megtestesült.

Latyakpocsolyák mélyét
az életnek adta át,
Nincs nagyobb szentség!
Magok halálában
feltámadó örök
érvényű keresztség!

dufmar•  2018. december 9. 07:29

Esélytelenül

Asszociáció József Attila Reménytelenül című versére:



Homokos sárga partokon

a göcsörtös füzek alatt,

ki senkivel már nem rokon,

annak esélye sem maradt.


Önáltatás nélkül bámul,

a túlsó part ím mily közel! 

Így nézek majd rátok, kedves

ha szívéből költöztet el.


Felfüggesztve a semmire,

miképp az égi csillagok,

látszatra lelkem percnyire 

csillan, majd kihuny, nem ragyog.


Dufek Mária

2017.12.03

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom