dufmar blogja

Kajakos Lajos pesti lakos megelégelte a magas rezsit, és egy a pesti parkerdőben épített faházba költöztette családját. Itt villany és egyéb csekkek nem találták meg őket. Friss patakvizet ittak naponta, és mókuszsíros arcukat sóskalevéllel törölgették. Télen az összegyűjtött rőzsével tüzeltek, a bográcsukban a nyáron gyűjtött szárított gombából készült leves illata hatotta át a belső légteret. A csipketeát cukor nélkül itták és a karácsony estét egy élő fenyő mellett ünnepelték, melyen természetes diszként tobozok lógtak. Mivel itt a fényszennyezés csekély volt, talán még a csillagot is látták, mely egykor a háromkirályokat Jézushoz vezette. Egymást régi történetekkel ajándékozták meg, és gyerekei tátott szájjal hallgatták, hogy vannak emberek a városban, akik pénzt, ez valami színes, csiricsáré papír, adnak a fényért, ami rájuk oly pazarul ingyen ragyog, és amikor nem, akkor ők békésen alszanak, míg más emberek a lámpáknak nevezett csillagpótlék mellett dolgoznak. A munka az olyan valami, amit az emberek élelemszerzés helyett csinálnak. A sült varjú murokkal eszükbe jutatta , máshol valami kirántott halfélét esznek az emberek, amit szintén a csiricsáré papírért kapnak cserébe. Ők még olyat nem ettek. Kár, de Kajakos Lajos felelős apaként megígérte, hoz nekik a Dunából. Cserébe annyit kért, most már csak családi körben beszélgessenek. Más emberek előtt csak makogjanak, és ha egyenruhás emberek jönnek, nyugodtan dobálják meg őket kövekkel. Persze esténként a DM üzletlánc előtt ingyen wifit fogva nyomkodták a megbízható barátaiktól kapott régebbi okostelefonokat. Tévéműsort ingyen néztek, kedvük szerint válogatták a műsorok között, attól függően kinek az ablaka alatt álltak meg. Mindezt titokban. Egy idő után a hatóság emberei békén hagyták őket. Ők pedig igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy ők a hiányzó láncszem, vagy inkább a homo erectusok családjába tartoznak. Gyűjtögető utaik során itt ott észrevették, hogy az emberek figyelik őket, és lopva képeket is készítenek róluk. Az ilyen esetekre gyakoroltak be néhány ijesztő kézmozdulatot és valami velőtrázó ungabungát. Ezek után már dokumentumfilmet is készítettek róluk, amin ők otthon jót nevettek. Napközben unaloműzés céljából kiselejtezett Jókai regényeket olvastak, melyeket a papírgyűjtésben találtak. Keresztrejtvényt is gyakran fejtettek együtt, így csiszolták elméjüket. A megszerzett tudást persze nem rejtették el. Néhány hétvégén elugrottak vidékre rokonoktól kapott álruhában, napszemüveggel , és esti kocsmakvízekre jelentkeztek be, ahol az úton összekoldult fillérekből vásárolt sör mellett homo sapiens sapienseket szégyenitettek meg összeolvasott tudásukkal. Így mély megelégedettséggel a lelkükben, lám nem vagyunk mi hülyék felkiáltással, tértek vissza társadalmon kívüli életmódjukhoz. Aki nem hiszi, menjen fel Pestre és keresse meg őket.

Benne van a nyárban,

a halszagban és a hínárban

az ugró békával.

Sárga virág szőtte,

kakukk, kakukk, csipcsirip, tőte,

őrzi a gőte.

A mozdulatlanság,

az elszálló pihepuhaság,

vízipók és nád.

Egyedül az ember,

a szitakötő ilyet nem mer!

Istent az felejt el.

Eljön ősze neki,

mi volt érték, akkor keresi,

S lám, kavics kenyeri.

Bomlik színe a földnek,

szóródik sok virág,

elhengergetett kőnek

hirdeti a titkát.

Bűnéből megváltatik,

ki csepp hitet mutat,

sziklasírban úgy hírlik,

csak fehér gyolcs maradt.

Jézusnak örüljünk, mert

ígérete teljesedett:

újra kenyeret török,

s előttetek megyek.