Szomorodik az elet

A nap reggeli sétáját végzi a vizeken,

Mintha rég múlt idők királya lenne

A víz elpirul örömében

A fák illatos fejüket hajtják előtte.

A hegyi hó elolvad a boldogságtól,

S a nap aranygályája halad a vízen,

Mintha rég múlt idők királya lenne.

Mintegy rabszolga, nézem a vonatablakból,

az úszó aranycsodát.

A horizonton hosszú sorban sorakoznak a fellegek,

Félek, hogy ellepik a folyót, fákat, a hegyi havat

s a reggelből, az arany reggelből,

szürke nappallá szomorodik az élet.