Sorsommal nem vitázom

Sorsommal nem vitazom

Ó távolok, kéklő messzeségek,

 Hozzátok én már el nem érek

Hívtok, de jaj, minden hiába.

Szállnék, ám béna már a szárnyam, 

Csodákra én hiába vártam,

Év évre múlt

És már lehullt,

Az életem reményvirága.

Bús-megadón, miként a vének,

Már nem csatázok, nem remélek, 

Sorsommol sem szállók vitába.

A szivemet, mely lángra lázadt

Már elcsittitja bús alázat,

Már nem kisért 

Minden miért

A végzetem a fajtám átka.

Ezer kísérlet: hátha, hátha !

Hiába volt s minden hiába,