Régi dalok

Alkonyat. Lihegve várja már az estét.

S kéjjel tárja ki szirmát a virág.

Benn, a sötétedő szobában.

Ül a húgom fehér ruhában.

És halkan játszik egy melódiát.

Félénk, elhalón megütött.

Akkordok szállnak szerteszét.

Mintha csak szelíden, mintha csak tompán.

Elfojtott sóhajjal elsúsognák.

Az én szívem bús történetét.

Bánatot, aprók, furcsák, szomorúk.

Könny, mely csak szívem mélyén remegett.

Renyheség amelynek a vége.

Atolvadt és elcsüggedett.

Mint fény az árnyba ott a hegy felett.

ahol harsogott,a vibráló akkord.

Mely után sokáig reszket a húr.

Csillogó könnyek, elhaló nóták.

Haszontalanul letépett rózsák.

Mit eldobunk s felejtünk szótlanul.