Megnottem

 Megnőttem és homlokomon ragyog

 

a bölcseség. Ügyeket bogozok,

aztán kibontom újra. Megfizet

érte a nép. Így hát nem éhezek.

 

Mert Voltam buta is. Szakadatlanul

vártam, hogy bennem a csillag,

kigyúl,angyali tűz és meggyúlnak a fák,

a füvek, erdők, meggyűl a világ.

 

Most csak anyagot gyűjtök, hogy te has,

ne zúgolódj s te test, elaludhass

a fej már úgysem, lázong

éjszaka férfiakra gondol s nem gyúlt álmaira.

 

Sokan tisztelnek is már és, sokan

gyűlölnek jobban nem mint én magam

s húzó erői közt,mint gépeken

a szabályozó, pörög életem.

 

Napok múlnak és egyre öregebb,

egyre bölcsebb és tanultabb leszek

az akadályt, mi robbantó dühöm

hívta ki egykor, most csak kerülöm.

 

Ó bölcseség! te biztatsz hajlani,

hogy legyek kígyó, sima és sunyi

s nekem, adsz mindent, ha a csillagot

elejteném, mit angyalom adott.