Már az illat

Már a vadrózsa kelyhe,

Illattól balzsamos a lég.

Itt lent a föld virággal telve,

És fent oly ragyogó az ég

Madárdal veri fel a csendet

Űzi az árnyakat a fény,

És mégis mégis bánat reszket

Az ezüst nyárfa levelén.

Szellőktől hajtva lassan búgva...

Megindul a mély völgybe le,

5 amerre szárnyal lomhán útja,

Gyötrődés, vágy, bú jár vele 

Beszédes csend ül rá a tájra 

Hangtalan panasz, néma vád

Fűt, fát, a lelkemet átjárja

Amíg suhan a légen át.