A kék nyakék

 Én felkorbácsolt kéjjel takargatom

szívünk frigyéből született boldogságom

Száraz ajakkal könnyeket szomjazom

szerelmes kacajjal kérkedek válladon.

De egyszer majd eltűnnek dolgok,

testem leng és türelmet hordozok

egyszer tova szállnak a holnapok

marad majd a ma s a jövendő titok.

Néha vártam gyermekként a morajt

ma már csak türelmetlen mosolygok

torzít szám,a csönd véres zajosan

vonít furcsán s bölcs csendre oktat.

Ha ajkam bezárul az éj perceiben

mámoros kedvem összezárul örökre, 

hiába lesem önzetlen volt szerepem

mában kutatom a rég megunt kedvem.

Volt már részem behunyt szemekben

ölelő karjaimmal férfit ölelt szerelmem

s volt már részem hamis csókokban,

vad mámorban nem aludtam párnámon.

De ha egyszer eltűnnek, emlékek

felébredsz párnádon behunyt szemekkel

kék nyakéked szorítja fehér nyakadat 

s a hideg éjszakában a bánat fojtogat.