A bók

Szertelen életnek a kegyetlen percei,

mikor úgy érzed, egyedül vagy

sóhajok, mik keringnek itt-ott körülötted,

téblábolva, lassan lemaradnak,

forgatod fejedet kapkodva

gyenge fuvallat csapja arcodat,

legyintesz gyengén, legyőzötten

valamikor hercegnőként imádtak.

S ha kérkedsz szerelmed vad lángjával,

volt és nincs uralmad teremtője

lenézően emeli kalapját előtted,

és furcsán elviseli tekinteted,

percek illúziója leng feletted,

bár még sorakoznak bársonyos illatok

tested összehúzódik vérszegényen

és bólintasz a megemelt kalapnak.

De áramlik feléd a mámor nyugtalan,

sejtelmesen kitárja vérző kapuját,

a volt és nincs megszokottá válik,

meghajolt fejeden simul egy lombos ág,

kísért kegyetlen a múltnak ábrándja,

szíved vérzik, talán utoljára,

senki sem hordja szívében kalapját,

de szenvtelenül lengeti utolsó bókját.