Toni11 blogja

Csak egy kis karó 35

***

„Tegnap tehozzád indultam

de útközben eltévedtem,

nem a határral volt a baj

gondolatom vesztettem el.

***

Egy év után, hol is lehetsz

állsz még, vagy már lefeküdtél,

régen nem voltam itt nálad

vagy már engem elfeledtél.

***

Az utóbbi hónapokban

nagyon sokat gondoltam rád,

ki akartam többször jönni

nem sok, az ilyen jó barát.

***

Barátaim mind meghaltak

nélkülük én itt maradtam,

virtuális barátaim

azok mind oly messze laknak.

***

Eddig róluk csak olvastam

máig egyiket se láttam

azt kell hinnem amit írnak

szembe velük sose álltam.

***

Teveled itt, te kis karó

igazi barátok lettünk,

egymáshoz őszinték vagyunk

ha nem egyből van a testünk.

***

Te soknak csak egy fadarab

én pedig egy élő ember,

de mi egymást itt megértjük

's tudjuk mi az illemrendszer.

***

Egymásnak mi nem hazudunk

ami bánt azt jól megrágjuk

ami fáj azt mind elmondjuk

hogy meghallgasd, csak azt várjuk.”

***

„Kedves Tóni, mint mindig, most is

megörültem, hogy kijöttél,

már rég nem voltál te itt nálam

s otthon tudják hova mentél.”

***

„Tudod, hogy én nem hazudok

mindenki tudja, nálad vagyok,

az olvasóim mindig várják

's ha olvassák, szemük ragyog.

***

Vannak itt még jó emberek

látom téged is szeretnek,

egy pulóvert kötött neked

’s nyugodtan várod a telet.”

***

Mucsi Antal-Tóni         2015 Június 1

Magyar imádság

***

Miatyánk Úristen, ki vagy a mennyekben,

Ne hagyjál bennünket pusztító könnyekben!

Fáradságos munkánk a szivednek tessék!

A Te áldott neved meg is szenteltessék.

Erős magyar hittel jöjjön el az ország,

Az az ezeréves régi Magyarország. —

Amiként a mennyben sírni sose kellett:

Azonképpen itt, a Duna Tisza mellett

Ragyogjon a remény magyar eredettel

Tiszta imádattal, hősi szeretettel!

Égjenek az álmok, amik ránk omolnak

És a kenyerünket add meg nekünk holnap...

Add meg a mi száraz, barna kenyerünket

Áldd meg a mi kérges tenyerünket

Űzzed ki hazánkból mi elleneinket,

Minden gonoszoklól szabadíts meg minket.

Ellenség ne lépjen többé magyar rögre:

Ez a mi kérésünk most és mindörökre.

***

Liszt Nándor: 1899 – 1946

***

***

Ungarisches Gebet

***

Vater unser Herrgott dort oben im Himmel,

lass uns nicht in Tränen den zerstörerischen!

Unser’ harte Arbeit gefällt deinen Herzen!

Möge deine Namen auch gesegnet werden.

Möge Ungarnland mit starkem Glauben kommen,

mit tausendjährigen ungarischen Sorgen.

So wie es im Himmel müssten niemals weinen:

Auch hier nicht an Donau ‘d Theiss Ufer verzweifeln.

Lass die Hoffnung leuchten mit ungarischen Wurzeln,

mit reiner Anbetung, mit heroischer Kurbeln!

Lass die Träume, die auf uns stürzen, entsorgen,

gib unser tägliches Brot heute und morgen, …

Gib unser trockenes, tägliches Brotscheibe,

segne unseren alten rauchen Handfläche.

Vertreibe unsere Feinde aus, unser Land,

erlöse uns von dem bösen Leben Zustand.

Kein Feind soll wieder Ungarn Boden betreten:

Dies soll unser Herz jetzt und ewig vertreten.

***

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni

Akácok

***

Van köztünk, kit a fenyők hívnak,

Van olyan, kit jegenye vár,

Vannak, kik minden kínt elbírnak

És mégis, égő könnyet sírnak

Ha virág nyit egy almafán ...

***

Van köztünk, aki újra kezdte

Kiégett, feldúlt életét

És a tegnapot eltemetve

Magas kőfallal kerítette

Feledni vágyó új szivét.

***

A kőfal állt, — elmúltak évek

 Amíg egy nyári éjszakán

Egy kósza szellő arra tévedt,

Akác-illata lett az éjnek

S úgy dőlt a fal, mint a kártyavár.

***

Mert az akácfák elkísértek

Amikor minden elmaradt

A hegyre föl utánunk néztek

És lent a völgyben utolértek

Hogy még valamit mondjanak .

***

Csak annyit, hogy ők nem búcsúznak,

Mert amíg élünk, van remény

Akácok másutt is virulnak

És lesznek köztünk, kik tanulnak

Az akácfa történetén. ...

* * *

Kétszáz éve, hogy gyalogszerrel

Elindult egy magyar diák

Merre a nap száll, üres zsebbel

Tanulni vágyó, szomjas szívvel

Rótta az országút porát

***

Mindent meg jegyzett, amit látott

S minden nap látott uj csodát

Bejárt műhelyt és gazdaságot,

Tanulva épített egy álmot

Tessedik Sámuel diák.

***

Mint gyermek, ki anyjának szánja

A rét legszebb virágait

Úgy nézett minden újításra.

Hogy a nép, ki öt visszavárja

Enyhítse véle gondjait.

***

Erlangen, Jéna, Berlin, Halle

A diákból papot nevelt

Messze ismert volt tudós híre

 Az aranykapu nyílt előtte

Tessedik mégis hazament.

***

Hogy építsen egy uj világot

Hol ismeretlen a nyomor

Isten szolgája nekilátott

Ásott, kapált és talicskázott

A sziktől átkos parlagon.

 11

És szállt a hír: — “Csodák történnek

A szarvasi parókián

A pap hernyói selymet szőnek

Fűmagot vetett legelőnek

 És körte nőtt az almafán!

***

Darazsai ládákban laknak,

A kamrája mézzel tele

A pap földjén kétszer aratnak

A gyermekei gyapjút fonnak

És sajtot hord a szekere!”—

***

Így harcolt ő az ínség ellen

Nagy tudással kis őrhelyén

És követték őt egyre többen

Jutalmuk zöldült a kertekben

A munka, s jólét szigetén.

***

Uj kőtemplomot építettek

És emeletes palotát.

Nem maguknak; — a Jövendőnek!

A világon a legelsőnek

Gazdasági szakiskolát.

***

Tessedik magához hivatja

Külföldi tudós társait
Latin mondókát elhajítva

Szabadban, munkával tanítja

Rongyos jobbágyok fiait.

***
De hátra van még egy csatája:
Termővé tenni a sziket

Tizennégy módon  is próbálja,
Éveket áldoz; mindhiába

A szik nem terem életet.

***
Történt, hogy pár diák a kertben

Gabonavermet égetett,
Míg a tűz égett őrizetlen

Fű, virág, bokor széles körben

Izzó, parázsló máglya lett.

***
Egy napon, már a tavasz ébredt

Tessedik ismét arra járt

S ahol az üszkös folt sötétlett

A halálból feltört az élet

Egy apró zöld hajtást talált.

***
Közel hajolt, hogy jobban lássa

Azt a furcsa kis zöld csodát:
A disz-parkok kényes virága,
A méhek “Robinia”-fája

Túlélt tüzet s a tél fagyát!

***
Úgy hozták be Amerikából

A krumpli és dohány után

Díszfa, melyet mindenki ápol

S nem hitték a Robíniáról

Hogy egyszer itt otthont talál.

***
—“Mennyi szívósság! Mennyi élet! . . .

Hátha, a sziken is megél!?”—
És kezdődött a nagy kísérlet

Pár év múlva derékig értek

Az ő fái a szik helyén

***
Majd elindidtak hússzá láncba

Mint győzhetetlen hadsereg

Harcoltak szikkel szárazsággal

A futóhomok hullámával

S hódították a szíveket

***
Belekerültek a nótába

Ott álltak minden ház előtt

Törzsükből lett a bölcső fája

A munkás élet száz szerszáma

S ők őrizték a temetőt.

***
Már nem hívták Robiniának

Csak a tudósok könyvei

A nép sohasem hívta másnak

Csupán “Fürtös Magyar Akác”-nak

S mai napig így ismeri.

***
Mert magyar ö . . . Míg köt testével,

Magyar a sors, mit örökölt

Odaköti öt száz gyökérrel

Dallal, csókkal és napsütéssel

Az a megszentelt drága föld . . .
* * *
Van köztünk, akit elkísértek

Azok a régi, régi fák

Fák és szívek örök testvérek

Megőrzik amit belevéstek

Megértik egymás sóhaját.

***
Ha majd hallod: hiába vártál
Hogy az út régen elveszett
Hogy szétszórtak a szelek szárnyát
Szent György meghalt, — győzött a sárkány
Elfogyunk... s elvégeztetett .

***
Ha majd mondják, hogy elpuhultunk,
Nagy örökség ... és nincs utód . . .

Sohsem vagyunk, mindig csak voltunk,
A jólét jött, mi megalkudtunk

S minden nagy álmunk tréfa volt:

***
Gondolj az akác csodájára

És hogy míg élünk van remény

Mert semmi sem történt hiába

Van még Istennek akácfája

És kihajt a szik közepén!

***
Pittsburgh, 1956. július

***
Csákváry Zoltán

***

***

Akazien

***

Es gibt die, den die Kiefern rufen,

‘d, die, auf den die Pappel wartet,

es gibt die Qual ertragen

und doch brennende Tränen weinen,

wenn der Apfelblüte startet, …

***

Es gibt die, die neu angefangen,

das matte, ruiniertes Daseins,

und das gestern schon lang begraben

es war von Steinmauer umgeben,

das vergessene unsereins.

***

Die Steinwand stand, — Jahre vergingen

bis auf dem jener Sommernacht,

wo die Sommerbrisen verirrten,

die Nacht duftete nach Akazien

‘d, das Wand fiel wie ein Kartenhaus flach.

***

Denn die Akazien begleiteten

mich, als alles zusammenbrach

zu uns, auf den Berg hinaufschauten

unten im Tal kamen uns nach,

um zu uns noch etwas zu sagen.

***

Nur das sie sich nicht verabschieden,

so lang leben, gibt es Hoffnung.

Akazien kann man auch umsiedeln

‘d es wird auch diejenigen geben

für die Akazienversetzung. ...

***

Vor zweihundert Jahren ruhelos,

hat ein ungarischer Schüler

Richtung Sonnenuntergang, geldlos,

wissensdurstig, lernbegierig los

‘d wirbelte den Weg Staub über.

***

Er notierte alles, was er sah,

ein Wunder gab es jeden Tag

zu Werkstätte ‘d Bauernhöfe fahr

durch Lernen einen Traum wurde wahr,

Schüler Samuel Tessedik war.

***

Wie ein Kind, der seiner Mutter gibt,

die schönsten Blumen der Wiese.

Sah jede Neuerung so verliebt,

dass dem Volk, die ihn hat, so geliebt,

will die Sorgen nicht vermiese'.

***

Erlangen, Jena, Berlin, Halle

erzog den Schüler zu Priester,

und sein Ruhm war bekannt im Lande,

was das goldene Tor öffnete.

Tessedik ging heim am liebsten.

**

Eine neue Welt schaffen ließ,

wo das Leid und Elend unbekannt,

der Diener Gottes wusste es gewiss

er grub, hackte und karrte, verbisst,

von Salzboden verfluchten Ödland.

***

Die Nachricht flog: „Wunder Heide

in der Pfarrgemeinde von Szarvas,

die Priesters-Raupen weben Seide,

er säte Grassamen für die Weide,

‘d am Apfelbaum wuchsen Panasch!

***

Die Wespen leben in Kisten,

eine Kammer ist voll mit Honig

zweimal ernten an Land von Priester

die Kinder spinnen wie Christen,

seine Karren sind so protzig!

***

So kämpfte gegen die Armut

mit großem Wissen in kleinen Ort

und viele folgten ihn mit Demut

die Gärten dankten mit Sanftmut

es grünt alles in ganzem Dorf.

***

Eine neue Kirche gebaut

und einen mehrstöckigen Palast.

Nicht für sich selbst; — für die Zukunft!

als erster der Welt sich anvertraut

mit der Berufsschule am Dorfplatz.

***

Tessedik Samuel ruft alle

die Kollegen aus dem Ausland

wegwirft die Lateinische Reime,

unterrichtet im Freien Kunsthalle

die Söhne von den armen Land.

***

Aber ein Kampf muss noch lang warten:

das Salzboden Ernte bringen,

er versucht es auf vierzehn Arten,

opfert vergeblich viele Jahren

von Boden Ernte erzwingen.

***

Es war, dass paar Schüler im Garten

entzünd’ den Getreidebunker

und die Feuer unbewacht brannten

Blumen, Büsche und auch der Rasen,

weil das Feuer rundum entsprungen.

***

Eines Tages ist der Frühling erwacht

Tessedik war in der Gegend

‘d auf verkohlten Rasen über Nacht

aus dem Tod, neues Leben ausstach,

er fand ein grüner Zweig lebend.

***

Er beugt unten an verbranntes Gras

‘d sah ein kleines grünes Wunder:

Die winzige Blume der Parks

„Robinie“ der Bienenbaum Stabs,

es hat Feuer und Frost verwundert!

***

Eingeführt ist aus Amerika,

nach den Kartoffeln und der Tabak.

Ein Zierbaum nach Baumlexika

und sie glaubten nicht, das Robinia,

bei uns auch einmal den Boden fast.

***

- „So viel Zähigkeit! So viel verspann! …

Ob es überlebt an Salzboden!“

‘d, das große Experiment begann.

Nach Jahren stehe ich auch heran,

seine Bäume stehen im Boden.

***

Als langen Ketten gingen sie los

wie ein’ unbesiegbare Armee

kämpften sie gegen Salz ‘d Durst angstlos

mit dem Wellen des wilden Treibsands

‘d, eroberten Herzen mit Kaffee.

***

Sie kamen in die Lieder hinein,

sie standen fast vor jedem Hof

aus ihr Stamm wurde Wiege daheim,

Hundert Werkzeuge überall,

und sie bewachten den Friedhof.

***

Sie heißen nicht mehr Robinia,

nur in die Wissenschaftlerbücher,

auch nicht so wie in Amerika.

Nur als „Fürtös Magyar Akác“,

so kennt es heute jeder Schüler.

***

Weil er ist Ungar … ‘d, dass mit Sturzhelm

das Schicksal auch ziemlich verderbt

gebunden mit fünfhundert Wurzeln,

mit Gesang, Kuss und mit Treibkurbeln,

die Heilige Land ist geerbt …

***

Es gibt auch die begleitet worden

von diesen uralten Bäumen

Bäume ‘d Herzen mit gleichen Sorgen,

sie bewahren die Eingravierungen,

‘d verstehen, was heißt Seufzen.

***

Wenn es hörst, warte am Hügel:

Dass der Weg schon lang verloren,

und wie zerstreut sind die Windflügel.

Heilige Georg tot, Drache am Zügel.

Wir sind alle … d Tschüss bis morgen.

***

Wenn sie sagen, seid weich worden ihr,

großes Erbe … ohne Nachfolger …

Wir sind nie da, wir waren nur hier,

der Wohlstand war da ‘d wir haben schier

all unsere Träume verdorben:

***

 

 

Denk an Wunder der Akazie

solang du lebst, gibt es auch Hoffnung, 

denk nicht immer an die Negative

Gott hat noch viele Alternative

auf Salzboden wuchst es mit Schwung.

***

Pittsburgh, Juli 1956

 

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni

Haikucsokor: Petúnia 1

***

gyengéd kis virág

oly csodás színekben

virágzik nálunk

***

öt részből álló

gyenge selymes virágja

pompásan ragyog

***

mint a vérerek

adnak mesés színeket

az ernyőjének

***

a felső jobbról

a napsugár fényében

oly kék mint az ég

***

egy másik büszkén

pipaccsal versenyezve

pirosan ragyog

***

kettő között egy

mintha határt jelezne

fehér csíkokkal

***

próbálnak nekünk

szivárvány színeivel

egy otthont adni

***

Mucsi Antal-Tóni          2013 Szeptember 4

Nyáréj

***

Százados fák barna sátrat

vonnak . . . Isten templomának

Öble . . . mély . . .

Fű, levél csak félve rezzen

Vad, borongó rengetegben

Csönd zenél ...

***

Hold csillan a lombon átal,

Szinezüsttel, tört sugárral

Jár, libeg, —

Mázzal von be tisztást, utat -

Néma vándort szent ámulat

Ejti meg,  …

***

Alvó madár szárnya lebben

Fátylas, éji szürkületben

Öz kutat —

Tiszta égen hangicsálva,

Hosszú sorral húznak át a

Vadludak. …

***

Álom csábit, mámor kábít,

Csillagos menny gyöngykalárist

Harmotoz —

Bolygó tűznél lepke láncol

Ág füzére illatástól

Roskadoz.  …

***

Andalító, szép az éjjel —

Csókkal, csábbal, kinccsel, kéjjel

Integet —

Pázsit-szőnyeg selymes bolyhán

Fénybogárka-pár ragyog rám;

Két szemed.

***

Vályi Nagy Géza: 1891 - 1968

***

***

Sommernacht

***

Hundertjährige Bäume braun’s

Zelt ziehen … zum Tempel Gottes

Tief … in schoss …

Gras und Blätter zittern vor Angst,

in wilden und düsteren Wald,

Musik goss …

***

Der Mond scheint durch das Laubscharen

mit silberfarbenem Strahlen

leicht schwebend, –

glasiert eine Lichtung ‘d ein Weg –

wo ein stiller Wanderer geht,

aufregend …

***

Die Flügel des Vogels flattern

verschleiert im Zwielicht Schatten

Wildgänse –

singend auf dem klaren Himmel,

in einer lang’n Linie fliegen

Wildgänse. …

***

Träume verführen, Rausch betäubt

an Sternhimmel die Luft erzeugt

Tautropfen —

in der Blüse, Motten tanzen,

Girlanden duften an Zweigen,

verdrossen. …

***

Die Nacht ist schön und unheimlich —

mit Küssen und Charme, vermeintlich

Winken zu—

Grasteppich mit seidigem Flor

und das Glühwürmchen Chor; (macht die)

Augen zu.

***

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni