Toni11 blogja

 

Akárhová menjek . . .

 

Akár hová menjek messze idegenbe,

Temető jut mindig először eszembe;

A holtak országát csöndesen bejárom,

S betűzöm az írást korhadó fej fákon.

 

Ott a hol pihennek fiatal leányok.

Minden sirhalomról tépek egy virágot,

A mely onnan sarjadt mosolygó emlékül,

Ismeretlen lányok porladó szivébül.

 

Sok virágom van már, sok könyet elsírtam,

Sok idegen lánynak a nevét fölirtam,

Hogy szűz szellemökhöz forduljak imázva,

S kérjek tőlük áldást egy kicsinyke házra!

 

A kicsinyke házban van egy drága gyermek,

Koronája, éke szerető szivemnek!

Hátha a jó Isten őket meghallgatja,

S amit tőlük elvett,— mind ez: egynek adja! . .

 

Révay Károly 1856 - 1923

 

Wohin ich auch gehe …

 

Wohin ich auch gehe in die fremden Länder,

der Friedhof fällt mir immer ein als Trostspender;

ich spaziere leise durch das Land der Toten,

buchstabiere die Schrift auf alten Holzkreuzen.

 

Hier ruhen sich die viele junge Mädchen, aus.

Von jedem Grab reisse ich eine Blume raus,

der, der dort spross, ist ja ein lächelndes Fädchen

von verwesendem Herz unbekannte Mädchen.

 

Viele Blumen hab’, schon viele Tränen geweint,

hab’ die Namen vieler Geburtsnamen gereimt,

im Gebet an jungfräuliche Geister wenden,

dass ihren Segen an ein kleines Haus senden!

 

In dem kleinen Haus dort lebt ein süsses Wesen,

sie ist die Krone meines liebenden Herzens!

Vielleicht der Herr Gott wird ihre Gebete hören,

‘d was von ihnen wegnahm, – das alles: Ihr gönnen!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Jókai gyászdal.

 

Versz rémes óra. itt a halál,

Meghalt a bölcs, a költő, a király,

Az éjnek barna szárnya ráterült,

Nagy álmodásba szenderült.

Isten veled, Isten veled!

Petőfi vár, Isten veled!

 

Sírba térsz magyarok ragyogó csillaga,

Még is élsz, ott is élsz, álmodol éjtszaka,

Álmodol minekünk

Évezres nemzetünk

Legdicsőbb álma te,

Nagy álmodónk.

 

Elrejtezett jós, uléma, nagy;

Ha jő, ha költ az óra, föl riadj,

Almod, látomásod elbeszéld,

Úgy őrizd Árpád nemzetét.

Isten veled, Isten veled!

Petőfi vár, Isten veled'.

 

Zempléni Árpád 1865 - 1919

 

Jókais Trauerlied.

 

Schlägt die schwerste Stunde. Hier ist der Tod,

der Dichter, der Weise, der König ist tot,

die dunklen Flügel der Nacht verbreitet sich

in einer Träumerei, schlummernd entwich.

Gott sei mit dir, Gott sei mit dir!

Petöfi wartet, Gott sei mit dir!

 

Du ziehst im Grab strahlende Stern des Ungaren,

du lebst auch dort, lebst mit deinen Träumereien,

für uns träumst du Sagen

auch nach tausend Jahren

ist dein glorreichster Traum

grosser Träumer.

 

Versteckte Wahrsager, Ulema, gross;

wenn kommt, dass, die Uhr weckt, wach auf Bloss,

erzähl uns dein Traum, deine Vision,

und behüte Árpáds Nation.

Gott sei mit dir, Gott sei mit dir!

Petöfi wartet, Gott sei mit dir.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Bukott leány a templomban.

 

Templomba léptem. Néma áhítat

Fogott el  a nagy, íves csarnokokban.

Nem nyílt meg ajkam; lépve hallgatag

Érzem• szivemben az Úr szava dobban.

Dagadt szivem eget esengő vágyban,

Amint az oltár elé mentem én.

De ott megálltam, egy leányt találtam,

Bukott leányt az oltár lépcsején.

 

Ismertem én az árva gyermeket,

Kit bűn útjára vitt a durva élet.

Oh,  hajdan a szülői szeretet

Környezte őt; de elsülyedt a féltett!

Nagy szerelem ragadta őt magával,

Ki tudja, hogy mit szenvedett szegény,

Mig ide eljutott a néma árral —

Bukott leány az oltár lépcsején.

 

Meglepte álom itt a könnyezőt,

De az imát még súgja lázas ajka.

Itt megpihen az örök Úr előtt,

Ki a bukottat vissza sohse hajtja;

Ki menhelyet nyújt neki résztvevően,

Balzsammal enyhít égető sebén,

Gyönyört talál a síró meg/érőben —

Bukott leány az oltár lépcsején.

 

Reá tekint szelíden itt a menny;

Bűnbánó gyermek, Isten megbocsátott,

S ha nem irgalmaz senki ide lenn,

Az örök ég nem ismeri az átkot!

Itt szendereghetsz, menhelyed a templom,

Ide nem jő a  gúny, e  szörnyű rém

S nem érzed itten, hogy megtört szived rom,

Bukott leány az oltár lépcsején!

 

Varsányi Gyula 1863 – 1908

 

Gefallenes Mädchen in der Kirche.

 

Ich betrat die Kirche. Stille Ehrfurcht

hat mich gefangen in den grossen Hallen.

Der Mund öffnete sich nicht; zerfurchte

Worte des Herrn in meinem Herzen wallten.

Himmlische Wünsche, mein pompöses Herz,

als ich Kopf gesenkt ging langsam zum Altar.

Doch dort stehenbleibend, fand sie schaudernd

das gefallenes Mädchen vor dem Altar.

 

Ich kannte schon längst das verwaiste Kind,

die durch ein raues Leben zur Sünde fand.

Ach, einmal war Elternliebe, so lind

es umgab sie; und der Gefürchtete sank!

Die grosse Liebe hat sie auch mitnahm,

wer weiss schon, was die Arme gelitten war,

bis sie mit der stillen Flut hierherkam –

das gefallenes Mädchen vor dem Altar.

 

Überraschte der Traum den Weinenden,

doch das Gebet wird immer noch geflüstert.

Und hier ruht sie aus vor dem ewigen Herrn,

der die gefallenen Mädchen nie verdüstert;

der gibt ihr immerhin ein Unterschlupf

und lindert die Verbrennungen mit Balsam,

sie werden Freude finden und Zustupf –

du gefallenes Mädchen vor dem Altar.

 

Und der Himmel sieht das Mädchen sanft an;

reuevolles Kind, der Gott dir vergeben,

und wenn mit dir hier kein Erbarmen hat,

der Ewigkeit kennt den Fluch nicht im Leben!

Hier kannst du schlummern, dich schütz die Kirche,

hier kommt kein Spott, dieser schreckliche Barbar

und du fühlst dich hier nicht als eine Dirne,

du gefallenes Mädchen vor dem Altar.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

A megvalósult álom.

 

Gyerek-lány koromban arról álmodoztam:

Királyfi jön értem aranyos hintóbán,

Apródok emelik nehéz, drága sleppem.

Czifra, fényes násznép hajbókol köröttem

Alabárdos őrök tisztelegve állnak,

Kristályból lesz tornya márvány-palotámnak;

Ezer szobám is lesz végtibe — egy sorba:

Bíborral bevonva, kincsesel teleszórva.

 

Hogy fölcseperedtem, betelt ez az álmom:

Eljött értem az én délczeg, szép királyom!

Nem ültetett holmi hintóba, batárba,

Úgy vitt el magának -, ölelő karjába.

 

Czifra násznép helyett amerre csak jöttünk:

Illatos virágok bókoltak köröttünk.

S ákáczos kis házunk két kicsi szobája,

Szebb, mint meseország minden palotája!

 

Jörgné Draskóczy Ilma 1884 -1945

 

Der Wahrgewordene Traum.

 

Als kleines Mädchen träumte ich immer davon:

Ein Prinz fährt in einer süssen Kutsche davor,

die Pagen trugen die schweren, teuren Schleier.

Bunte fröhliche Hochzeitsschar war an der Feier.

Hellebardenwächter standen grüssend herum,

Kristall wird der Turm des Marmorpalastes rundum;

ich werde tausend Zimmer – hintereinander:

Mit Purpur überzogen, mit weissen Streifen.

 

Wenn ich erwachen wurde, dieser Traum war wahr:

Mein stolzer König kam zu mir, es wurde, wahr!

Nicht mit grosser Kutsche, sondern ganz alleine,

er nahm mich zärtlich – in seiner starken Arme.

Anstelle von Hochzeitsleuten, wohin auch kamen:

duftende Blumen, herrliche Panoramen.

‘d zwei kleine Zimmer in unserem kleinen Haus,

schöner als der Palast oder ein Herrenhaus!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

 

„A bánat dalai”-ból                         

 

Mikor megláttalak, új életre keltem,

Kínos élet zordon multját elfeledtem,

Megnyílott előttem a bezárult éden,

Újra fellobogott elhamvadt reményem.

- Rózsaszinű felhők úszkáltak az égen.

 

Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,

Boldoggá tett szemed bíztató sugára.

Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek...

...Rabszolgája lettem csapodár szivének...

- Hittem a mosolygó, rózsaszinű égnek.

 

Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja

Kialudt örökre sötét éjszakába'...

Komor bánattá vált tündöklő reményem,

Fojtogató kínná égő szenvedélyem...

- Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.

 

1896 augusztus 2

 

Ady Endre 1877 – 1919

 

Aus „Lieder der Trauer”

 

Als ich dich sah, bin zum neuen Leben erweckt,

ich vergass das düstere peinliche Subjekt,

das geschlossene Eden öffnete sich mir,

meine verblasste Hoffnung fand wieder zu mir.

- Rosarote Wolken schwebten am Himmelpier.

 

Wenn auch manchmal eine Welle hin und her rührt,

dein Augenstrahl zum glücklichen Leben geführt.

Wie ich an dieses trügerische Licht ruhte ...

... wurde ein Sklave des Herzens eine Pute ...

- Ich glaubte an eine rosarote Rute.

 

Als wir uns trennten, die Flamme meines Herzens,

es ging für immer aus, an einen früh morgens ...

und meine Hoffnung wurde zu einem Fimmel,

die erstickende Qual wird laut bimmeln ...

ein dunkler, trauriger Wind, brüllte am Himmel.

 

2. August 1896

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni