Toni11 blogja

 

A vadon költészete

***

Édes kürtöm! te, kit a juharnak görbe

Ágáról metszettem egykor a vadonban,

S karcsu hangos öblöd gondosan kivájva,

Fényes barna szijjal körös-körül fontam,

Viszhang csábitója, erdők fuvolája,

Bércek közt andalgó lelkem muzsikája!

Ha majd sírba szállok, jobb feküdj mellettem,

– Lelkem a jövendőt szomorkodva látja –

Kalmár idők jőnek, kipusztul e korral

A vadontermészet egyszerü barátja.

***

Te sötétlő bérc ki fogsz pusztulni egykor!

Melynek rám borul most fáid szent homálya.

S hol ágas címerét növeszthesse, nem lesz

A szarvasnak többé menedék tanyája;

S mit a szomjas vadász sziv arcára fekve,

Nem lesz nyoma többé záporcseppel telve.

Óh csak meg ne érjem a zugó erdőknek,

Lelkem menhelyének végső pusztulását!

A szentségtelen kéz mindenik csapása

Mit reá mér, sebet az én szivemen vág.

***

Még elbájol óh bérc! vadon költészeted…

Tölgyeid százezre még most is rengeteg!

Megfogódva sűrűn csapkodó galyaid

Közt, még marakodik a dühös fergeteg;

Hűs árnyak közt foly le zúgó patakod még,

Titkos éjtől fedve hallgat még a mélység,

Döbbentő csendében titkos ige hallik…

Lombjaidon által nem hat a napvilág,

Enyelgésök közben az erdők tündéri

A vadászt álmában meg-meglátogatják.

***

Szemere Miklós: 1802 – 1881

***

***

Die Poesie der Wildnis

***

Mein geliebtes Horn! Du, der von dem Ahorn Ast

in der Wildnis es einmal geschnitten habe,

und deine schlanke, laute Bucht heraus höhlte,

mit glänzenden braunen Riemen als Zugabe,

Verführer der Echos und Flöte der Felder,

die Musik meiner Seele wandert hier und her!

Wenn ich zum Grab gehe, sollst dich im Sarg legen.

- Meine Seele schaut so traurig in die Zukunft,

neue Zeiten kommen, Alte geht zugrunde,

für den Freund der Tierwelt gibt es keiner Vernunft.

***

Du Bergwildnis eines Tages wirds aussterben!

Die heiligen Schatten deiner Bäume verschwinden.

Wo er sein Wappen noch wachsen lassen könnte,

der Hirsch hat keinen Platz, Zufluchtsort mehr finden;

und was das durstige Jägerherz noch wette,

wen er unter den Bäumen Regentropfen hätte.

Ich muss nicht erleben, wenn die tosenden Wälder,

die Zerstörung der Zuflucht von meiner Seele!

Weil jeder Zuschlag von unheiligen Händen,

was auch immer er tut, tut mich immer quäle.

***

Es tut mich entzücken, deine wilde Poesie …

Hunderttausend Eichen, immer noch wunderbar,

zwischen deinen dicken, flatternden Zweigen,

ist die wütende Wildheit noch immer spürbar;

Dein tosender Bach fließt durch die kühlen Schatten,

von geheimen Nächten findet es vonstatten.

In beeindruckenden Stille ein Wort hör man …

Das Sonnenlicht kann sich nicht durch deine Blätter,

während des Neckerei sind die Wälder magisch,

der Jäger in seinem Traum besucht ein Retter.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Játszó  gyermekek

***

Cifrára kifestve sorjában a házak,

Árnyában gyümölccsel terhelt körtefáknak.

Zsivajgó gyermekek

Kicsi patak mentén sürögnek-forognak,

Müértő kezekkel malmot építenek.

***

Tengernyi tudományt magukba nem szedtek

Tán az iskolában, de ismerik bezzeg

Mindenik marhának,

Lónak és kutyának nevét a faluban,

Utána futkosnak, reá kiabálnak.

***

Tudják, hogy melyik fán minő madár fészkel,

Mikor van tojása s azután hány héttel

Kél ki fiókája.

Hogyan növekednek, tollasodnak szépen,

Mikor kelnek immár szárnyok szabadjára.

***

Tudják, melyik kertben minő gyümölcs érik.

Árok szélességét szemmel jól kimérik,

S palánk magasságát.

Tudják, mikor lágyul a szőlőnek szemje,

Hol félős a járás, a pásztor hol vág át.

***

Tudják, ha a pálca vagyon rossz kezekben,

Mikor huzalkodik, le is fordúl menten,

Valamintségesen:

Hogy szégyen a futás, ámde mindamellett

Az is bizonyos, hogy hasznos dolog legyen.

***

Szóval: tudnak mindent, amit tudni illik.

Erdőn-mezőn nekik tarka virág nyílik;

Kötik bokrétába.

Zörgő, asszú kórót, a hervadt levelet

Gyűjtögethetik majd ősz végén rakásba.

***

Versényi György: 1852 – 1918

***

***

Spielende Kinder

***

Die Häuser sind alle flitterhaft gestrichen,

in dem Schatten von den fruchtigen Birnbäumen,

mit lärmigen Kinder.

Sie kreisen und flattern entlang den kleinen Bach,

mit geschickten Händen als kleine Pfadfinder.

***

Sie haben kein Meer der Wissenschaft absorbiert

in der Schule, doch sie wissen, wie es funktioniert

von allen Haustieren.

Die Namen von Pferden und den Hunden im Dorf,

rennen denen hinterher beim Zusammenspielen.

***

Sie wissen, in welchem Baum welcher Vogel nistet,

wann sie Eier legen 'd wenn auch so weit ist es,

dass die Jungen schlüpfen.

Wie sie aufwachsen und wie sie sich schön federn,

wann werden fliegen mit den eigenen Flügeln.

***

Wissen, welche Früchte welchem Garten reifen.

Die Breite des Grabens ‘d, einem Blick begreifen,

auch die Plankenhöhe.

Wissen, wann die Trauben des Weinstocks weich werden,

wo das Laufen riskant, wenn spielt der Hirt' Flöte.

***

Wissen, dass, wenn der Rute in Hände gerät,

und wenn es zu lang ist, dreht sich sofort zurück,

auf jeden Fall sofort:

Weglaufen ist Schande, es nützt aber sicher,

es ist ja auch öfters das beste Zauberwort.

***

Also: Sie wissen alles, was man wissen soll.

Im Wald ‘d auf dem Feld blühen die Blumen prachtvoll;

wird zum Strauss gebunden.

Die verdorrten Stängel und das verwelkte Blatt,

können am Ende Herbst sammeln, viele Stunden.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Fehér virág

***

Nem irigyeltem soha semmit.

De ha fehér virágot láttam,

Ezt mindig, mindig megkívántam.

***

Szegény anyám, az édes, áldott,

Talán fehér virágra nézett

Amikor szive megérzett.

***

Onnan eredt talán a lelkem,

S azért van, hogy én minden szépet

Virágnak képzelek s fehérnek.

***

Nekem a jóság, barátság, hűség,

E szerelem, az eszmék, álmok

mind, mind édes, fehér virágok.

***

Szegény vagyok, sötét a sorsom.

De ha fehér virágra nézek,

Felejtek minden sötétséget.

***

Szemfedőmre fehér virágot

Hintsetek majd, ha sírba térek,

Hogy ott se lássak sötétséget.

***

Jékely  Aladár: 1846 – 1919

***

***

Weiße Blume

***

Ich habe nie etwas beneidet.

Doch, wenn eine weisse Blume sah,

war für mich immer, immer so nah.

***

Meine arme Mutter, die süsse,

gar an weisse Blume angeschaut,

als ihr Herz mich spürte unterm Bauch.

**

Daher kam meine Seele dazu,

‘d daran liegt, dass mir alles Schöne,

als eine weisse Blume töne.

***

Die Freundlichkeit, Freundschaft, Loyalität,

die Liebe, Träume mich aufwühlen,

alle sind süss 'd alle weiss blühen.

***

Ich bin arm, mein Schicksal ist dunkel.

Doch, wenn ich weisse Blumen sehe,

vergiss all’ Dunkelheit der Erde.

***

Auf dem Grabtuch nur weisse Blumen

streuen, wenn ich zum Grabe gehe,

dass, dort keine Dunkelheit sehe.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Haikucsokor: Őszi napok gondolatai

 

az őszi napok

 szomorúan kezdődnek

ködös reggellel

***

a mező csillog

köd zúzmaráé vál

az első fagynál

***

fűszálak között

menedéket keresnek

a kis bogarak

***

lassan lépkedve

nyakam sálba burkolva

elgondolkodom

***

milyen jó nekem

önként jöttem ide ki

e zord reggelen

***

a meleg ágyból

felkelve kávét ittam

egy kis cipóval

***

sok embertársam

kin aludt az éjszaka

kávét sem kapva

***

groteszk gondolat

egy hajléktalan sorsán

látom jólétem

 

Mucsi Antal-Tóni         2013 Október 6

 

Változatok

***

Ha reggel nevettem, hull a könyem este;

Csókol ma, ki lelkem tegnap megsebezte.

Ki tegnap még éltem reménycsillaga volt:

Mára más csillaga. Nekem immár halott.

Tele van az élet titokkal és árnnyal,

Jó barátunk elhagy, megcsal a szerelmünk:

Tanácstalan állunk: sírjunk, vagy nevessünk?

Gyönyör és szenvedés, öröm és a bánat

Lelkünk titkos mélyén váltakozva támad;

Le fagytak ajkamról a derűs mosolyok:

A bánatom kacag, s az örömem zokog  .  . .

***

Kiss  Menyhért: 1880 -1934

***

***

Variationen

***

Wenn ich morgens lachte, abends Tränen weinte;

heute küsst dieselbe, die beleidigt geeinte.

Wer gestern noch als Stern meiner Hoffnung lebte:

Heute ist zu mir, als mich nie gegeben hatte.

Das Leben ist voller Geheimnissen, Schatten,

der beste Freund ist weg, die Liebe betrügt mich:

Lachen oder weinen, sind total unglücklich,

Vergnügung und Leiden sind wie Freude und Frust,

der geheime Angriff lieg oben in der Brust;

das fröhliche Lächeln erstarrte an den Mund:

Mein Kummer lacht jetzt und meine Freude verstummt.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni