Toni11 blogja

Vers
Toni11•  2024. április 21. 08:01

Rigó Tibor Mert végül is / Weil schließlich

Mert végül is

 

Mert

végül is

elvész minden majd

a porban megmaradt lábnyomodra is ráhasal

egyszer a rozsdával vajúdó

ködös őszi eső

jeled meg nem marad

az idő mohás köldökén enyészik lassan

és pihés kis angyalka önkényeskedik

majd

a tavaszi madárdallal

magába nyeli mohón a hangot

elveszik a dallam

szárnyat növeszt majd

hogy

magasba szálljon

mert végül is

elvész majd minden

hisz egyéb törvény nincsen

átszövődik minden egy más

világba

talán egy nyomkereső poéta

vértforralón zavart tekintete

mi még szomjasan kutatja át

a tájat

átfésüli mohón

mint éhes sas a borzas fákat

majd unottan köp egy laposat

és terhétől meggörnyedve megy tovább

nem hallhatja ő sem örökké

a süket köveknek

suttogó vízcsobogását

nem látja meg már az

őszi erdő

hogy bont aranylón huzatos

ágyat

és hogy ringatja el a szél

a kopaszodó fákat

a költő rezzenő lelke

nem száll többé versenyt

a lehulló levéllel

hisz őt is beskatulyázzák

mert elveszik majd minden

akár a csodákat remegtető délibáb

mi nyári illúziót gőzölög

csupán

elrejti szeplőit

szégyenli a táj

megrepedt tenyerét mutatja

az égnek fel

esőre várva

nem kap itt feloldozást semmi

hisz minden elveszik

Jézus keresztre hullott

bús feje

vért könnyezik

értékét veszti minden

egyszer majd e vers is elveszik.

 

Rigó Tibor: 1961 –

 

Weil schließlich

 

Weil

schließlich

alles geht verloren

auch deine im Staub hinterlassenen Fußspuren wegwischt

einmal den mit Rost beschäftigte

nebliger Herbstregen

deine Spur wird nicht bleiben

verdorrt langsam auf dem moosigen Nabel der Zeit

und der flauschige kleine Engel willkürlich

dann

mit dem Frühlingsvogelgesang

er schluckt den Ton gierig herunter

die Melodie geht verloren

es wird Flügel wachsen lassen

das

er hochfliegen kann

denn schließlich

alles wird verloren sein

weil es gibt kein anderes Gesetz

alles ist verwoben mit einem anderen

Welt

vielleicht ein Spursuchender Poet

mit seinem Blut kochendem verirrten Blick

der noch alles durstig durchforscht

die Landschaft

durchkämmt es gierig

wie ein hungriger Adler die Laubbäume

dann spuckt er einmal flach langweilig

und gebeugt von seiner Last geht er weiter

er kann es auch nicht ewig hören

an den tauben Steinen

flüsterndes Rinnsal von Wasser

der herbstliche Wald

kann es nicht mehr sehen

dass es mit goldenem Leinen bettet

das Bett

und wie es vom Wind bewegt werden

die kahlköpfigen Bäume

die zitternde Seele des Dichters

konkurriert nicht mehr

mit den fallenden Blättern

denn er wird auch schubladisiert

denn alles wird verloren gehen

wie auch die Wunder schüttelnde Fata Morgana

was für eine Sommerillusion

sorgt nur

verbirgt die Sommersprossen

die Landschaft schämt sich

zeigt seine rissige Handfläche

en Himmeln

auf Regen wartend

hier komm niemand ein Opfer

denn alles wird verloren

auf dem Kreuz fallende

Jesus Kopf

Tränen blutet

alles verliert seinen Wert

irgendwann wird auch dieses Gedicht verloren gehen.

 

Fordította: Mucsi Anta-Tóni

Toni11•  2024. április 20. 08:39

Szávay Gyula Kisértő álmok / Phantoms Träume

 

Kisértő álmok

 

Mindenkinek van egy

Befejezetlen álma,

Egy elpattant reménye,

Egy behunyt szemefénye,

Egy bús oáza, melyre

Többé rá sem találna.

 

Ha rád szakad a bánat

S nehéz szived sajog :

Távol ormokra ülnek,

Nagy messze elkerülnek

E végezetlen álmok,

Ködképek, sóhajok.

 

De pirkadjon csak egyszer

Boldogság napja rád:

Mint másvilági árnyak

Kisértni hazajárnak

S megtörik örömödnek

Rózsapiros borát.

 

Tudod, hogy semmiség csak,

Hogy délibáb kisért,

De szomjú lázad éget

És minden üdvösséged

Odadnád tékozolva

E semmiségekért. . .

 

Ugy van megírva Isten

Bölcs rendeléséül:

Hogy nyugtot nem találunk,

Hogy van sok édes álmunk

S az a legédesebb, mely

Csak félig teljesül.

 

Szávay Gyula: 1861 – 1935

 

 

Phantoms Träume

 

Jedermann hat einen,

unvollendeten Traum,

ein falsches Hoffen,

und ein Augenopfer,

eine Oase, in nicht mehr,

gefundenen Raum.

 

Wenn das Leid dich erfasst

und dein Herz schmerzt:

auf fernen Berg sitzend,

von dir immer flitzend,

der unerfüllte Traum,

der als Nebelbild scherzt.

 

Doch es dämmert nur einmal

der Tag der Sonnenschein:

wie jenseitige Schatten,

als Spuck zu Hause rasten,

und trüben deine Freude,

und auch deinen Rosé Wein.

 

Du weißt, dass es nichts ist, nur

das war nur Fata Morgana,

doch das Durstfieber brennt

‘d dein Seelenheil entfernt

du würdest es verschenken,

für die Copacabana.

 

Oh Gott, es steht geschrieben

im Auftrag den Waisen:

dass wir kein’n Frieden finden

wenn viele Träume schinden

‘d das süßeste, ist immer,

wenn wir zur Hälfte reissen.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2024. április 19. 08:04

Dobó László Szüleim levele / Ein Brief meiner Elte

 

Szüleim levele

 

Az volt ám a sürgés-forgás,

Ilyen nálok ritkán támad;

Mintha látnám örömében,

Mintha látnám jó anyámat.

 

E levelet hogy megírják,

Ünnep volt a kicsi házba';

Melegétől jó szivének

Anyám arcza ugy sugárza!

 

Penész vette meg a tintát,

A tollat meg régi rozsda, —

Nem csuda, mert rég vetett már

Egy-két betűt papirosra.

 

Meg is látszott jó atyámon,

Hogy neki nem rendes dolga:

Azt a rezes okulárét

Majd jobbra, majd balra tolta.

 

Levelet ir „a fiúnak,"

Hogy szeretik, im, itt lássa,

És ha roszul folyna sorsa,

Ez legyen vigasztalása.

 

Hogy ne legyen semmi lárma,

öcsém kiült az ajtóba,

Ha bement is, lábujjhegyen

Tekintett be hébehóba.

 

Ott benn pedig nagy lassacskán

Elkészült az ákombákom, —

Anyám könyje hullott raja,

Egy-két betűn most is látom.

 

„Mit csinál most? mért nem ir már?

Mikor jön meg? kérdd meg tőle!

Mikor várjuk? azt a perczet,

Azt tudassa jó előre!"

 

Áldott asszony! bár nem irja,

Hogy mért kérdi, mégis értem:

Ha megjövök: tyúkot, csirkét,

Mindent kész leölni értem. —

 

Anyám győzte biztatással,

Atyám irni meg nem unta,

Bár ez néki — mért tagadnám? —

Nem valami könnyű munka.

 

Kézről-kézre jár az irás :

Mi maradt ki, hiba hol van?

Nézegetik órahosszat,

Ha megírva bármi jól van.

 

Rosz benne a grammatika,

A betűje egymásra dől,

Mégis mennyi vigasztalást

Meríthetek levelükből!

 

Dobó László: 1843 – 1911

 

Ein Brief meiner Eltern

 

Das war ein grosses Gewimmel,

solche gibt es bei uns selten;

als ich sie so freuen sähte

so etwas noch nie erlebten.

 

Weil beim Schreiben dieses Briefes

war grosses Fest im kleinen Haus;

von der Freude ihres Herzens

strahlte Mutters Gesicht heraus!

 

Schimmel bedeckte die Tinte,

und der Füller war verrostet, –

kein Wunder, denn ist schon lang her

Briefschreiben hat viel gekostet.

 

Man sah es an meinem Vater,

dass ihm es ist gar nicht so lieb:

weil die alte Kupferbrille,

an der Nase hin und her schieb.

 

Er schreibt ein Brief an „den Jungen“,

wie ihn sie lieben, hier sieht man,

und wenn sein Schicksal schlechter wird,

dies soll dann auch seinen Trost sein.

 

Damit es hier auch keinen Lärm gibt,

Bruder sitzt vor der Tür allein,

und wenn er leise hineinkommt,

warf er ein Blick manchmal hinein.

 

Und dort drinnen ist ganz langsam,

das Geschriebene ist bereit, –

von Tränen meiner Mutter feucht,

an Buchstaben sieht man es halt.

 

"Was macht er jetzt? Warum schreibt nicht?

Wann wird er kommen? Frage ihn!

Wann warten wir? Von dem Moment,

Bescheid geben soll er jetzt mir!"

 

Gute Frau!“ Obwohl sie nicht schreibt nicht,

ich verstehe, warum Sie fragt:

wenn ich komme: Huhn und Hendel,

alles metzle, alles totschlagt. —

 

Meine Mutter überzeugt ihn,

mein Vater zum Schreiben nie müd',

doch das für ihn – warum leugnen? —

Keine leichte Aufgabe brüht.

 

Der Brief wandert von Hand zu Hand:

Was blieb ganz weg ‘d, was ist, was fehlt?

Sie schauen alles stundenlang,

was geschrieben steht, und was zählt.

 

Die Grammatik ist ziemlich schlecht.

Die Buchstaben stehen so schief,

und trotzdem kann ich so viel Trost

schöpfen, aus meinen Eltern Brief!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2024. április 18. 08:41

Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte

 

Telegráf-drótok

 

Az országúton elbolyongok,

A lombot nem ringatja szél,

S a telegráfnak drótcsomagja

Mégis csodásan zúg, beszél.

 

Megrezdül minden egyes szála

És szól fájdalmas hangokon.

Elhallgatom e bús panasz-szót.

Hisz lelkemmel olyan rokon.

 

E mély zsongásban mennyi bánat

És rajta mennyi gyászvirág!

E karcsú drótokon suhannak

A legbúsabb tragédiák.

 

És sóhajtoznak: Mi a vétkünk,

Hogy a szívnek, ha gyásza van,

A jajszó legelébb mirajtunk

Mint fájó szikra átsuhan?

 

Mi adjuk hírű az anyának,

Ha gyermeke elvérezett,

S a hitvesek gyászos keserve

Először rajtunk át rezeg.

 

Miijóknak gyászát és keservét

Viszszük hírűi szüntelenül,

S a fájdalomnak könnye közé

Örom csak nagy ritkán vegyül.

 

El-elhallgatnám órahosszat

E sirámot a drótokon,

Felsíró bánatuk, keservük,

Az én lelkemmel oly rokon.

 

Teleki Sándor: 1865 – 1940

 

Telegraphendrähte

 

Ich biestere auf der Landstrasse,

das Laub wird vom Wind nicht bewegt,

ein Kabelbund für Telegrafen,

summend redend, dort oben lebt.

 

Jede Faser sein’s Wesens zittert

und, er spricht in schmerzlichen Ton.

Lausche dieser traurigen Klagen.

Seelenverwandt und monoton.

 

Wie viel Kummer liegt in dem Summen,

und, so viele Trauerblumen!

Gleiten auf diesen dünnen Drähten,

und, die traurigsten Tragödien.

 

Sie seufzen: Was ist unsere Schuld,

dass das Herz, wenn es Kummer hat,

der Schrei ist, zuerst über uns rennt,

wie ein schmerzhafter Funke tat?

 

Wir geben die Nachricht der Mutter,

wenn Ihr Kindlein verblutet kurz,

das traurige Schicksal der Gespons,

es vibriert zuerst über uns.

 

Trauer und Bitterkeit für viele

wir tragen die Botschaft rastlos,

und zwischen den Tränen des Schmerzes

Freude kommt ganz selten durch uns.

 

Ich würde stundenlang zuhören

dieser Klagen auf die Drähte,

die weinende Trauer, Bitterkeit

sind verwandt mit meiner Seele.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2024. április 17. 08:16

Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen

 

Örökre együtt

 

Zöld hegysor alján, zöld hantu sirban

Hat drága megtört szív porladoz;

Virágot rája csak a tavasznak

Bimbófakasztó szellője hoz.

 

Lakóiról a csendes tanyának

Hírt három sírkő keresztje ad:

Négy gyenge gyermek két hű szülő közt

Aluszsza álmát a hant alatt.

 

A kettős törzset dúló viharnak

Villáma később döntötte le,

Négy ifjú sarját előbb letépte

 A bús enyészet zordon szele.

 

Szegény kicsinykék, hervadt virágok!

Midőn körünkből eltüntetek,

Kik itt maradtunk, óh hogy sirattunk!

Hogy vérzett szivünk érettetek!

 

És im az élők széthányva, szórva

Őrlik le éltök hajlott korát, könynyel

s virággal sem hinthetik be,

A drága holtak áldott porát.

 

S ti a szülőké levétek újra,

Már nincsen, tőlük mi elszakít;

A kis fejecskét ölükre hajtva

Örökre együtt alusztok itt.

 

Torkos László: 1830 – 1930

 

Für immer zusammen

 

An grünen Grab, unter grünen Berg Ring,

wo sechs gebrochenes Herz zum Staub wird;

Blumen, an denen nur des Frühlingstags,

aufkeimend spielerische Brise bringt.

 

Über die Bewohner des stillen Bauernhofs

neues das Kreuz auf drei Grabsteinen gab:

Vier schwache Kinder zwischen zwei Eltern,

schlafen Sie Ihren Traum unter im Grab.

 

Der Doppelstammbaum des tobenden Sturms,

der Blitz schlug ihn später nieder,

er riss die Triebe von vier Jungen ab,

der trübe Wind der trostlosen Glieder.

 

Die armen kleinen, verwelkte Blumen!

Die aus unserem Kreise verschwanden,

die, die hiergeblieben sind, unser Herz,

sehr lange noch für Euch geblutet hat!

 

Und die, die Lebenden werden zerstreut

mit Tränen zermalmen der Grabboden,

und sie können nicht einmal mit Blumen,

bestreuen, den Staub der lieben Toten.

 

Und Ihr wurdet wieder ihren Eltern,

es gibt keiner, der Euch von ihnen trennt;

der kleine Kopf liegt jetzt auf Eurem Schoß,

und, Ihr schlaft hier für immer ungetrennt.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni