Róza szóbazárja

 

Köz - helyek

 

Ismerek én is egy párat úgymint:

köztér, közvagyon, közjó és közérdek,

közmeghallgatás, na meg a közélet…,

közszájon forgó hülyeségek, temérdek

közhelyes, röhejes ígéret…

 

Na de én miért igérjem meg,

hogy nem írok többé közhelyet?

Közjogi jussom ugyan nincs ehhez,

de közszemlére teszem, meglátjuk

mit szól a közvélemény, bátran bízzuk rájuk,

ne csak közvélemény-kutatókra,

 

akkor már inkább nagy költőkre, írókra,

- már ha leereszkednek közénk egy szóra…

A köznép én vagyok és közhelyeket írok,

köznyelvet használok, közérthetően, 

habár közönséges, ahogy néha reagálok,

de a központ-ozást ne várd tőlem!

 

'nekem anélkül is ragyog a napsugár

és simogat egy lágy kósza szellő

csicsereg sok kis dalos madár

mert kék az ég s a réten zöld fű nő

pillangók szárnyán idelebben

rám kacag a kikelet oly könnyen

csak közben titkon néha még hull

mint záporeső a fájó könnyem …'

 

Nem, az iróniát én nem ismerem,

hát vedd véresen komolyan

minden közhelyes versem!

Fő, hogy nem jelentetem meg kötetben,

mert tudom, hogy hol a köz-helyem,

hát ott, köztük, ahol a sok szép közhely terem.

 

 

 

Hómadár

 

Nem kérted, én mégis mesélek,

 mutatok pár téliesnek ható képet,

   amin a színek szép, hideg-kékek.

 

Felhőfüggönyre dermedt kitaláció,

ezüst-lazúr illúzió, - gondolhatod

 és hagyod, hogy belepje a hó.

 

 Az időjárás hat a szívre ha végletes,

 s hogy mit festenek az évszakok

kint és bent...  már nem érdekes. 

 

 Nem láthatod, pedig én is félek,

hogy a kép, amiről most beszélek

 megfagy, gyorsan eléri a végzet.

 

Nem érted, miért nem adom el,

 hisz nem műremek és senkinek se jó,

ha a Napban hómadár fészkel.

 

Bájos, vadvirágos táj tudom szebb volna, 

   de egy kék madár a képen arról énekel     

ami igaz.., - vagy igaz lehetett volna…

 

 

A felismerés

 

Van az úgy, hogy az ember

számára valami

megvilágosodik, hirtelen

kitisztul egy pillanat alatt

ami addig érthetetlen,

pedig ez is csak ugyanolyan nap

nélküled mint a többi,

mikor sajnáltam magam,

hogy mindent elveszítettem...

 

Milyen szegény vagyok!

Semmi de semmi

nincs, amit neked adhatok,

így mielőtt megtaláltalak,

máris elveszítettelek

 

és talán ez volt az ok,

véletlen rájöttem,

mégis milyen gazdag vagyok!

Végre felismertem,

ha te sem vagy nekem,

akkor nem kell aggódni sem,

többé nincs mit veszítenem.

 

Tévúton

/magyar típusú, ironikus, (kissé hézagos) önéletrajz/

 

(Melyik lehetett volna a jó, én tényleg nem tudom,

miért járok egész életemben folyton tévúton?)

 

Kezdjük ott, hogy-bár nem kértem,

a földre nőnek születtem,

apelláta  nem volt, a kiosztott élet-szerepbe

lassan bele-Nőttem, mit tehettem?

Azt mondják, ez a karma,

egész jól viselem, akarva-nem akarva.

 

Majd jöttek mesés ovis évek,

s az első nagy tévedésem:

őt Szőke Barnusnak hívták, haja vörösen lángolt,

ő volt a legelső szerelmem,

s bennem egy nagy érzés tombolt,

de ő nem velem játszott mégsem,

csakis a Pirivel, s ezt máig sem értem,

 

…  és tévedés volt az összes suli,

mert nem tanítottak meg nyomulni,

sőt tévút az egyetem, hiába villogott az indexem,

beleragadt mint a rágógumi minden jelesem,

már nyugodtan a hajamra kenhetem.

Amit tanultam, csakis saját hibámból,

egy láthatatlan szellem még kísért és huhog,

de hiába vádol, csórikám, ő is csak megbukott.

 

A munka nemesítő világa szintén tévútra vezetett,

de rájöttem hamar az aranyszabályra:

a munka mindig az enyém, a gazdagság a másé lett.

Néhány út persze engem is fölfedezett, 

jártam is pár csodás helyen

ámulva, hogy a földön mennyi szépség terem!

A szerelem hűségesen kóborolt velem,

csavarogtunk, mi ketten - ő meg én-, járatlan utakon,

és mire rájöttünk, hogy jól eltévedtünk,

már messze jártunk, tévúton,.. valahol félúton…

 

Én azt hittem, hogyha jó leszek,

szeretnek majd érte az emberek,

vagy legalább valaki ott fenn, rám is figyel,

megsegít és néha ad, ami nincsen,

Ehelyett küldött egy haszontalan készletet,

csak betűkből áll, itt-ott egy ékezet,

szünetek, pontok, egyéb rovás-jelek..,

Most ezekkel kísérletezek, pedig tudom,

megint hová vezet ez.., úgy bizony,

itt téblábolok újra… Tévúton.

 

 

 

 

 

Kerti munka után…

 

Tavasz, kerti munka, péntek..,

este zuhany alól mikor kilépek,

tisztábbnak érzem a világot,

pollen és por, mi bőrömbe ivódott

s elhalt sejtek is eltűnnek,

a vízzel szépen lemosódnak

elhasznált szavak,

lefolyóba kerül

néhány lemetszett gondolat,

de nem sajnálom őket,

mindig hajt sok másik

s holnap ha kiviszem,

a kertben mind kivirágzik.