Róza szóbazárja

 

egy és más világok

 

minek a vászon

nem festek több képet

álom-zongorámon

többé nem zenélek

egyetlen freskót bámulok

amíg csak élek

minden színt látok

nemcsak feketét és fehéret

de nem keverem össze

egy és más világok

nem kérdem hogy jössz-e

nem kérek több áldást

nem hiszek már mást

többre nem vágyom

nem kell több álom

nekem elég amit adtál

már azt sem bánom

hogy szeretni hagytál

 

 

Virágúton

 

Évek óta mindig végigjárom,

asztalok, sátrak, álom-pavilonok,

telis-tele virággal, növény-csodával.

Éhező szemem a fényre kitárom

és a látvánnyal megint jóllakok.

Egy kis kóstolót azért hozok haza,

mintha cserépben hordozható

volna a boldogság maga,

májusok újra megígért illata,

ami csak a 'Virágúton' kapható…

 

 

Köz - helyek

 

Ismerek én is egy párat úgymint:

köztér, közvagyon, közjó és közérdek,

közmeghallgatás, na meg a közélet…,

közszájon forgó hülyeségek, temérdek

közhelyes, röhejes ígéret…

 

Na de én miért igérjem meg,

hogy nem írok többé közhelyet?

Közjogi jussom ugyan nincs ehhez,

de közszemlére teszem, meglátjuk

mit szól a közvélemény, bátran bízzuk rájuk,

ne csak közvélemény-kutatókra,

 

akkor már inkább nagy költőkre, írókra,

- már ha leereszkednek közénk egy szóra…

A köznép én vagyok és közhelyeket írok,

köznyelvet használok, közérthetően, 

habár közönséges, ahogy néha reagálok,

de a központ-ozást ne várd tőlem!

 

'nekem anélkül is ragyog a napsugár

és simogat egy lágy kósza szellő

csicsereg sok kis dalos madár

mert kék az ég s a réten zöld fű nő

pillangók szárnyán idelebben

rám kacag a kikelet oly könnyen

csak közben titkon néha még hull

mint záporeső a fájó könnyem …'

 

Nem, az iróniát én nem ismerem,

hát vedd véresen komolyan

minden közhelyes versem!

Fő, hogy nem jelentetem meg kötetben,

mert tudom, hogy hol a köz-helyem,

hát ott, köztük, ahol a sok szép közhely terem.

 

 

 

Hómadár

 

Nem kérted, én mégis mesélek,

 mutatok pár téliesnek ható képet,

   amin a színek szép, hideg-kékek.

 

Felhőfüggönyre dermedt kitaláció,

ezüst-lazúr illúzió, - gondolhatod

 és hagyod, hogy belepje a hó.

 

 Az időjárás hat a szívre ha végletes,

 s hogy mit festenek az évszakok

kint és bent...  már nem érdekes. 

 

 Nem láthatod, pedig én is félek,

hogy a kép, amiről most beszélek

 megfagy, gyorsan eléri a végzet.

 

Nem érted, miért nem adom el,

 hisz nem műremek és senkinek se jó,

ha a Napban hómadár fészkel.

 

Bájos, vadvirágos táj tudom szebb volna, 

   de egy kék madár a képen arról énekel     

ami igaz.., - vagy igaz lehetett volna…

 

 

A felismerés

 

Van az úgy, hogy az ember

számára valami

megvilágosodik, hirtelen

kitisztul egy pillanat alatt

ami addig érthetetlen,

pedig ez is csak ugyanolyan nap

nélküled mint a többi,

mikor sajnáltam magam,

hogy mindent elveszítettem...

 

Milyen szegény vagyok!

Semmi de semmi

nincs, amit neked adhatok,

így mielőtt megtaláltalak,

máris elveszítettelek

 

és talán ez volt az ok,

véletlen rájöttem,

mégis milyen gazdag vagyok!

Végre felismertem,

ha te sem vagy nekem,

akkor nem kell aggódni sem,

többé nincs mit veszítenem.